2015. december 30., szerda

Lehet-e 2016 az időhúzás éve?

Az utóbbi időkben egyre több kihívás érte a nemzetközi status quot. Megjelentek a színen a legkülönbözőbb erők, amelyek elég elszántan meg akarták azt bontani gazdaságilag, politikailag és katonailag is. De amikor már úgy látszott, hogy láncreakciók indulnak be, akkor a világ fontos erőközpontjai összeszedték magukat és ezt elhárították. Drótozás - foltozás folyt, viszont nyoma se volt komoly törekvésnek egy akár részleges újratervezésre sem.

Ennek alapján nem zárhatjuk ki azt sem, hogy ez 2016-ban is így marad. Az USA elnökválasztása pillanatnyilag a szokásosnál harsányabb alternatívákat mutat, de a végeredmény lehet az, hogy az establishment mindhárom szinten (elnök, szenátus, kongreszzus) egy a maga számára elfogadható eredményt kényszerít ki. Elképzelhető, hogy az EU-ból végülis egyetlen ország sem fog kilépni (kikerülni) 2016-ban és a többsebességes Európa sem válik deklarált ténnyé.Elképzelhető, hogy a nemzetközi pénzügyi helyzet ma is látható ellentmondásai, ellentétei nem vezetnek megrázkódtatásokhoz. Elképzelhető, hogy a nemzetközi migráció valamelyest lefékeződik. Elképzelhető, hogy ami a Közelkeleten a világ számára státus quo, a régió számára pedig permanens háború változó koalíciókkal, az meg is marad ezek között a keretek között. Elképzelhető, hogy a Távol - Kelet hatalmi átrendeződése sem lép át olyan küszöböt, amit a külvilág már nem tud nem észrevenni. És az is, hogy nem támadnak olyan újabb konfliktusok a világ más részein sem, amik a világrend látványos felbomlásával fenyegetnek.

Ez mind nem elképzelhetetlen. De ha közülük csak egy is a konfliktus látványos éleződése felé mozdul el, akkor a világrend minden bizonnyal megrázkódik, helyenként omlik - a nélkül, hogy egy új, békét teremtő egyensúly körvonalai sejlenének mögötte fel. S bár semmi jele, hogy egy ilyen megújult, az idők során végbement változásokat figyelembe vevő világrend alapjában békés és tárgyalásos úton körvonalazódjon, az erre irányuló kezdeményezések megjelenését se lehet kizárni.

Vagyis éppenséggel lehetséges, hogy 2016 az időhúzás éve lesz. Szemlélet dolga, hogy ezt a fejleményt relatíve kedvezőnek tekintsük-e, lévén hogy nem vezet világméretekben akút katasztrófához. Vagy éppen vészjóslónak tartsuk, mert egy későbbi időpontban még nagyobb tektonikus mozgások következhetnek belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése