Szabó Miki barátom emlékének
Ha egy zárt országban oligarchia-uralom van, a belső pozíciók alakulásáról nincs hivatalos információ, akkor érthető, ha azok, akiket érdekel a személyes hatalmi pozíciók alakulása, netán abból akarnak következtetni a jövőre, minden információ - morzsát összegyűjtenek, elemeznek, ami ebből a belső körből kiszivárog. A Kremlben Lenin halála után köztudott volt, hogy a pártelit tagjai hatalmi harcot folytatnak, s hogy számos oda tartozó személynek meg van a maga saját politikai hinterlandja a pártban, államban, szakszervezetekben. Ahogy Sztalin sorban végzett riválisaival és mindenkivel, akik veszélyeztethették egyeduralmát, már nem beszélhettünk oligarchiáról, a a hatalmat gyakorlók csoportja átalakult kamarillává. Ennek tagjai távolról sem olyan mértékben, mint a korábbi garnitúra, de valamelyes személyes hatalmi háttérrel is rendelkeztek, mert Sztalin így építette fel a diktatúráját. Nem vont magához minden döntést, nem számolta fel de facto sem a pártot, sem az egyéb hatalmi szervezeteket, hanem kijátszotta egymás ellen a különféle személyeket, csoportokat. Bárkit elmozdíthatott, akár kivégeztethetett, de amíg azok funkcióban voltak, tényleges hatáskörük is volt. Érthető, hogy erre a szituációra ráépült egy "szakma", a kremlinológia,(a kritikusai szerint kreml-asztrológia), amely a munícióját időnként dezertőrök leleplezéseivel is gazdagíthatta. Sztalin halála után már ismét inkább oligarchikus uralomról beszélhetünk a Szovjetúnióban - ez volt valójában a kremlinológia aranykora.
Minden diktatúra belső viszonyai érdekelhetik a kívülállókat és mindegyikkel kapcsolatban hasznosítható a kremlinológiában összegyűlt tudás, módszertan egyik vagy másik része. Annál inkább termékeny az ilyen megközelítés, mennél stabilabbak az adott hatalmi csoport viszonyai és mennél komolyabban betart bizonyos belső rituálékat. Ennek ellenére a nagy belső krízisek és az egyes személyek azokban játszott szerepe így is váratlanul szokta érni a különféle rendű és rangú megfigyelők, elemzők hadát.
A szovjet birodalom felbomlása utáni, általában demokratikus kulisszák mögötti egyszemélyi hatalmaképültek ki. Ezek belső viszonyainak megközelítésében is helyet kapnak a kremlinológiai metódusok, amelyek egyik ország esetében "termékenyebbek", a másikéban kevésbé azok. Az Orbán - rendszert - NATO és EU tagi specifikuma ellenére ezek közé a posztszovjet országok közé kell sorolnunk, ha a valódi természetét meg akarjuk érteni. A kérdés akkor az, hogy megfigyelésében, elemzésében mennyire termékenyek a kremlinológia módszerei.
A válasz alighanem az, hogy kevéssé. A magyar kamarilla - rendszer annyira egy személy által meghatározott, az érdemi és a személyi döntések annyira nincsenek delegálva, hogy valójában nem beszélhetünk "erős emberekről" és azok saját hatalmi bázisáról. Megtévesztő, hogy a dolog nem így indult. Kezdetben egy szűk fideszes kör inkább oligarchikus képletet mutatott. Ennek tagjai azonban mára vagy eltűntek a politikai süllyesztőben, vagy báb-szerepbe szorultak vissza. Ezért ma már se az ő gesztusaikból, se a mindenkori aktuális kegyencekéből szinte semmi érdemlegeset nem olvashatunk ki. A "mutatvány" egyszemélyes, és ezen az se változtat, ha netán a jelenlegi rendszert követő időben egyes mai szereplők önálló ágensként fognak mutatkozni. Ma még ők maguk se tudnak erről.
Mintha az írás illusztrációja lenne: ugyanaznap jelent meg bejelentés a kormány szerkezeti - személyi átrendezéséről, s szinte semmi érdeklődést nem váltott ki. Mindenki tudja, hogy ezek a játszadozások arra szolgálnak, hogy semmi se változzon.
VálaszTörlés