Orbán "fülkeforradalma" eleve valamiféle különút meghirdetése volt. Ennek természete azonban sokáig valamelyest homályos volt. Nyilván nem utolsó sorban taktikából. A "centrális erőtér" értő szemek és fülek számára desifrírozható volt ugyan, de homályban hagyta a megvalósítandó rendszer igazi természetét és elhelyezkedését a nemzetközi sakktáblán. A rendszer kiépítése szakaszában a nemzeti szuverenitásra törekvés állt a homloktérben és a szövetségi rendszereinkkel, azok intézményeivel való konfliktusok magyarázhatóak voltak úgy, hogy azok csupán járulékos következményei annak, hogy a belpolitikában akar magának a rezsim szabad kezet biztosítani. A "keleti szél" frazeológia ugyan szintén gyanús lehetett, de kellően homályos volt ahhoz, hogy ne lehessen külpolitikai orientációváltásként azonosítani. A homályos, néha önellentmondó fogalmazások és lépések nem csak a kiépülő rendszer nemzetközi megítélését nehezítették, de a hazai rendszer mineműségét is sokan sokféleképpen nevezték meg - konszenzus közel sem alakult ki e téren.
Az idő haladtával a "NER" kiépülése öles léptekkel haladt előre. Ezzel egyidejűleg az ország pénzügyi helyzetét illetően a nemzetközi környezet váratlanul kedvezővé vált - nagyban megkönnyítve a rendszerépítést. A helyét nem találó bőséges pénztőke rátalált a magyar államra, amelyet jól kamatozó, elfogadható mértékben kockázatos befektetési célpontnak ítélt. Így a "szabadságharc" finanszírozásához nem volt égető szükség külső patrónusra. Ez is nehezítette az Orbán rendszer beazonosíthatóságát: lehetett azt valami egyedi, ismert sémákhoz csak erőszakoltan köthető képződményként értelmezni.
Mellőzve a részleteket meg kell állapítanunk, hogy ebben a tekintetben 2014 fordulatot hozott. A megnyert választások Orbán magabiztosságát nagyon megnövelték és a hátát biztonságban érezve taktikát (vagy nem csupán taktikát) váltott: az eddigi szándékoltan homályos, kétértelmű, bármikor felpuhítható fogalmazásokat felváltotta a ki nem kényszerített sarkos, provokatív fogalmazás. Ez csúcsosodott ki az "illiberális demokrácia" meghirdetésében (párosítva Törökország és Oroszország magasztalásával), ami nem csak a világsajtóban, de a világpolitikában is nagy visszhangot váltott ki és következtetések levonásához vezetett. Ezzel egyidejűleg a nemzetközi politikában is vége lett a korábban gondosan fenntartott orientációs homálynak és előtérbe került az orosz kapcsolat. E mögött nyilván az a meggyőződés húzódott meg, hogy különféle okokból az EU még ilyen kihívásokkal szemben is eszköztelen. Szükségességét pedig egyfelől az államadósság a pénzpiacokról való további finanszírozhatóságának kétségessé válása, másfelől a kormányzat energetikai víziója indokolta - a nagyprojektek iránti vonzalomról nem is szólva.
Ahogy az orbáni politikában a világgazdaság korábban váratlan segítő tényezőnek bizonyult, most az orosz expanziós politika és az erre adott USA válasz váratlan negatív tényezőként lépett be az erőtérbe. A magyar különút hirtelen fontos veszélytényezőként azonosítódott az amerikai politikában és ennek megfelelően kezdtek lépéseket tenni. Mindez azzal járt, hogy az EU is bármikor lépéskényszerbe kerülhet Magyarország kezelésével kapcsolatban.Más tekintetben is változást hozott 2014 ősze: dominánssá vált, hogy Orbánt a "magyar Putyinként" azonosítják. Így nem valami egyedi képződményt látnak a NER-ben, hanem olyan személyi hatalomra épülő posztszovjet rendszert, amelynek egyedi karakterét a NATO- és EU tagság határozza csak meg.
Eleinte felvetődött, hogy a helyzet változását tudja-e Orbán a szokásos kisebb visszalépéssel áthidalni. Sokan felismerték azonban, hoigy egy ilyen visszalépés vagy nem elégíti ki a partnereket, vagy a rendszer lényegét kell érintse és ezért felettébb valószínűtlen. A találgatásnak véget vetett Putyin budapesti látogatásának a részleteket egyelőre mellőző bejelentése. Ez nyílt provokáció, maga az orosz rulett. A kérdés már csak az, hogy a pisztoly manipulálva van-e, vagy a vakszerencsére van bízva, hogy az éles töltény hatol-e be a koponyába.
2015. január 9., péntek
2015. január 7., szerda
Bántják a magyart?
Orbánék rutin technikája, hogy ha provokatív viselkedésük, politikájuk bármiféle retorziót vagy akár személytelen negatív következményt vált ki, akkor felhangzik a kórus: Bántják a magyart! Ezt kiabálják a csak őket érintő politikai károk és az állampolgárokat is érintő negatív gazdasági fejlemények esetén egyaránt. Ugyanazt az agitprop sémát lehet ráhúzni (hogy a legfrissebb példáknál maradjunk) a kitiltási üggyel kapcsolatos korrupciós vádakra, mint akár a forint árfolyamának gyengélkedésére. A "magyar" fogalommal való rosszhiszemű visszaéléssel szemben eddig még nem sikerült hatásos választ találni az ellentétes politikai oldalon.
Ennek csak részben oka, hogy Orbánék ellenfeleikre módszeresen rásütik a nemzetellenes és hazaáruló bélyeget, ami megnehezíti a "bántás" körüli hazudozás leleplezését.Kétségtelenül kezdettől fogva nem sikerült az ellenoldalon olyan nyelvet találni, amely a rendszer kalandor és több, mint önveszélyes kül- és gazdaságpolitikáját úgy leplezi le, hogy egyben ráébreszti a magyar állampolgárokat: ennek a levét előbb vagy utóbb ők is meg fogják inni. Így amikor ez valóban bekövetkezik, nincs mód a természetes visszautalásra:" Na erről volt szó, erre figyelmeztettünk benneteket!" Ennek a hatásos felvilágosító munkának a hiánya még az EU-t is lebénítja, félvén, hogy szankciói a rendszer támogatottságát növelnék.
Semmi értelme az elmulasztott lehetőségeken való borongásnak. Ha eddig nem, akkor legalább most lenne ideje mind a pártokba szerveződött, mind a civil ellenzéknek, hogy kihasználva a rendszerben megingott bizalmat, találja meg a módját, hogy a várható és a lakosságot is sújtó bajok okát az emberek Orbánékban keressék. Ehhez először be kellene látniok, hogy ez a feladat fontosabb, mint sok más, amit elésorolnak. Ha a negatív fejlemények valódi okára való ráébresztés valamennyire is sikerülne, az a mai szűk hatalmi klánon kívül mindenki másnak szabadabbá tenné a kezét. Még az "egy a tábor, egy a zászló" tömbön belül a józanabbakét is, akik remélhetőleg képesek belátni, hogy a "Bántják a magyart!" védőleple alatt milyen erkölcstelen önös érdekeknek és politikai kontárságnak nyújtottak eddig feltétlen támogatást és ennek folytatása mire vezet az ő sorsukban is.
Ennek csak részben oka, hogy Orbánék ellenfeleikre módszeresen rásütik a nemzetellenes és hazaáruló bélyeget, ami megnehezíti a "bántás" körüli hazudozás leleplezését.Kétségtelenül kezdettől fogva nem sikerült az ellenoldalon olyan nyelvet találni, amely a rendszer kalandor és több, mint önveszélyes kül- és gazdaságpolitikáját úgy leplezi le, hogy egyben ráébreszti a magyar állampolgárokat: ennek a levét előbb vagy utóbb ők is meg fogják inni. Így amikor ez valóban bekövetkezik, nincs mód a természetes visszautalásra:" Na erről volt szó, erre figyelmeztettünk benneteket!" Ennek a hatásos felvilágosító munkának a hiánya még az EU-t is lebénítja, félvén, hogy szankciói a rendszer támogatottságát növelnék.
Semmi értelme az elmulasztott lehetőségeken való borongásnak. Ha eddig nem, akkor legalább most lenne ideje mind a pártokba szerveződött, mind a civil ellenzéknek, hogy kihasználva a rendszerben megingott bizalmat, találja meg a módját, hogy a várható és a lakosságot is sújtó bajok okát az emberek Orbánékban keressék. Ehhez először be kellene látniok, hogy ez a feladat fontosabb, mint sok más, amit elésorolnak. Ha a negatív fejlemények valódi okára való ráébresztés valamennyire is sikerülne, az a mai szűk hatalmi klánon kívül mindenki másnak szabadabbá tenné a kezét. Még az "egy a tábor, egy a zászló" tömbön belül a józanabbakét is, akik remélhetőleg képesek belátni, hogy a "Bántják a magyart!" védőleple alatt milyen erkölcstelen önös érdekeknek és politikai kontárságnak nyújtottak eddig feltétlen támogatást és ennek folytatása mire vezet az ő sorsukban is.
2015. január 4., vasárnap
Mégegyszer a Bajnai féle próbálkozásról
2011 végén Orbán visszavonulásra kényszerült: a már egyszer "kipaterolt" IMF-hez fordult kölcsönért, hogy a magyar államadósság finanszírozható maradjon. Ezt bel-és külföldön sokan az orbáni rendszerváltás kudarcaként értékelték (magam is így voltam vele) és úgy gondolták, hogy a tárgyalási huza - vona ellenére nincs más lehetőség, mint a megállapodás. Ennek a várakozásnak voltak kifejezői a nagylétszámú utcai tüntetések is.
Az idő előrehaladtával egyre inkább világossá vált, hogy az Orbán - kormány nem képes az IMF megállapodás megkötésére, ezért szükségesnek látszott ehhez egy politikai alternatíva. Erre sem az ellenzéki parlamenti pártok, sem a lanyhuló lelkesedésű utcai tüntetések nem látszottak megfelelő ágenseknek. Ebben a vákuumban fogalmazódott meg az az igény, ami októberben Bajnai színrelépésében manifesztálódott. Bajnai soha nem volt pártpolitikus, viszont a rendszerváltást megelőzően miniszterelnök volt, aki az adott keretek között az ország pénzügyeit sikeresen konszolidálta. Ez alkalmasnak mutatta őt arra, hogy megfelelő hazai politikai háttérrel a nemzetközi közegben ismét sikeres legyen a gazdaság stabilizálásában. Okt.23.-i nyilvános szerepvállalása egy rövid ideig a hazai politikai háttér megteremtésével is kecsegtetett.
Elemzői közhely - és ezért nem is érdemes újra hozzányúlni a témához - hogy az ellenzéki pártok ellenérdekeltsége, manőverei, valamint Bajnai és a körülötte lévő stáb hibái hogyan futtatták homokba a hazai politikai háttér megteremtését. Amiről azonban nem szokás megemlékezni, az az, hogy közben Orbán pozíciója és a magyar államadósság finanszírozási lehetősége hogyan stabilizálódott. Maga az IMF-hez fordulás ténye elegendő volt ahhoz, hogy az akkori pénzpiaci körülmények között megnyíljon az alternatív finanszírozás lehetősége. A "pávatánc" - amivel később Orbán szemérmetlenül el is hencegett - elegendő volt az ellenfelek elaltatására és Magyarország gazdasági (és nem csak gazdasági) nemzetközi újrapozicionálására. A belső pozícióit pedig a csőd elkerülése, az IMF ismételt távoltartása, a kikerülés a túlzott deficit eljárás alól, majd a rezsícsökkentés kortesfogása javította meg.
A helyzet ilyetén alakulása ad acta tette azokat a feltételeket, amelyek Bajnai színrelépését indokolták. Így az ő politikai elhasználódásában a sokat emlegetett dimenziók csak másodsorban említendők. Ő végigjátszotta azt a szerepet, amelybe belekezdett, de parlamenti helye elfoglalása után levonta a szükséges konzekvenciákat és távozott a magyar politikai életből. Nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy még egyszer - például az Orbán rendszer egy újabb krízise során - olyan konstelláció alakulna ki, amelyben az ő tapasztalatai, személyisége és referenciái kerülhetnének kulcsszerepbe. Ám ez utólag nem kérdőjelezi meg, hogy 3012-ban ilyennek látszott a konstelláció.
Az idő előrehaladtával egyre inkább világossá vált, hogy az Orbán - kormány nem képes az IMF megállapodás megkötésére, ezért szükségesnek látszott ehhez egy politikai alternatíva. Erre sem az ellenzéki parlamenti pártok, sem a lanyhuló lelkesedésű utcai tüntetések nem látszottak megfelelő ágenseknek. Ebben a vákuumban fogalmazódott meg az az igény, ami októberben Bajnai színrelépésében manifesztálódott. Bajnai soha nem volt pártpolitikus, viszont a rendszerváltást megelőzően miniszterelnök volt, aki az adott keretek között az ország pénzügyeit sikeresen konszolidálta. Ez alkalmasnak mutatta őt arra, hogy megfelelő hazai politikai háttérrel a nemzetközi közegben ismét sikeres legyen a gazdaság stabilizálásában. Okt.23.-i nyilvános szerepvállalása egy rövid ideig a hazai politikai háttér megteremtésével is kecsegtetett.
Elemzői közhely - és ezért nem is érdemes újra hozzányúlni a témához - hogy az ellenzéki pártok ellenérdekeltsége, manőverei, valamint Bajnai és a körülötte lévő stáb hibái hogyan futtatták homokba a hazai politikai háttér megteremtését. Amiről azonban nem szokás megemlékezni, az az, hogy közben Orbán pozíciója és a magyar államadósság finanszírozási lehetősége hogyan stabilizálódott. Maga az IMF-hez fordulás ténye elegendő volt ahhoz, hogy az akkori pénzpiaci körülmények között megnyíljon az alternatív finanszírozás lehetősége. A "pávatánc" - amivel később Orbán szemérmetlenül el is hencegett - elegendő volt az ellenfelek elaltatására és Magyarország gazdasági (és nem csak gazdasági) nemzetközi újrapozicionálására. A belső pozícióit pedig a csőd elkerülése, az IMF ismételt távoltartása, a kikerülés a túlzott deficit eljárás alól, majd a rezsícsökkentés kortesfogása javította meg.
A helyzet ilyetén alakulása ad acta tette azokat a feltételeket, amelyek Bajnai színrelépését indokolták. Így az ő politikai elhasználódásában a sokat emlegetett dimenziók csak másodsorban említendők. Ő végigjátszotta azt a szerepet, amelybe belekezdett, de parlamenti helye elfoglalása után levonta a szükséges konzekvenciákat és távozott a magyar politikai életből. Nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy még egyszer - például az Orbán rendszer egy újabb krízise során - olyan konstelláció alakulna ki, amelyben az ő tapasztalatai, személyisége és referenciái kerülhetnének kulcsszerepbe. Ám ez utólag nem kérdőjelezi meg, hogy 3012-ban ilyennek látszott a konstelláció.
2015. január 2., péntek
Merkelre várva
A magyar lakosság nem vár Godotra, mert nem ismer egyetlen olyan magyar személyiséget sem, akitől sokan sorsuk megváltozását remélnék.De Merkelre sokan várnak.
Február 2-án a tervek szerint a német kancellár néhány órás látogatást tesz Budapesten. A kormánynak hosszú idő után ő lehet az első fontos hivatalos vendége. A hivatalos tárgyalásokon kívül a rövid programban a MAZSIHISZ-szel való találkozás és egy előadás szerepel az Andrássy Egyetemen. A kormány számára a látogatásnak nagy a tétje, mert Merkel asszony az EU egyik legbefolyásosabb politikusa, akárcsak az Európai Néppárté, amelyhez a Fidesz tartozik, továbbá Németország Magyarország legfontosabb gazdasági partnere. Az előrejelzések nem számítanak harmonikus tárgyalásra, hanem azt várják, hogy a kancellár számos kritikus felvetéssel a táskájában érkezik. Mégis ha a tárgyalás belesimítható a business as usual keretei közé, az lényegesen megerősítené a kormány helyzetét. Demonstrálná, hogy nemzetközileg nincs elszigetelve.
A kormánnyal - de hozzátehetjük, a rendszerrel - ellentétes oldalon a várakozások is ellentétesek. A legvérmesebbek Merkel úticsomagjában selyemzsinórt is vizionálnak. De ha azt nem is, olyan ultimátum - szerű változtatási követeléseket várnak, amelynek teljesítése esetén a rendszer nem maradhatna az, ami volt. A parlamenti ellenzék súlya olyan kicsi, hogy a velük való találkozás nem is került be a látogatás programjába. De máris elkezdődött olyan tömegtüntetés szervezése, amely a kancellárnak demonstrálni lenne hivatott, hogy a rendszer tömegtámogatottsága korántsem olyan, mint azt a 2014-es választási eredmények mutatni látszanak. Nagy kérdés, hogy a kormányoldal megkockáztat-e olyan kormánytámogató párhuzamos tüntetést, amely utcai konfliktusokhoz vezethet a látogatás idején.
A kancellár poggyászának előkészítése otthon már bizonyosan folyik. De aligha tévedünk, ha arra is gondolunk, hogy közben a január sűrű lesz. A világpolitikában is, a világgazdaságban is. Magyarország helyzetében is lehetnek közben lényeges fejlemények mind a magyar - amerikai viszonyban, mind a magyar államadóssággal kapcsolatosan, mind a forint árfolyama körül - ám az sem kizárható, hogy a mai állapotokhoz képest teljesen váratlan fejlemények is adódhatnak. Mindez erősen befolyásolhatja mind a látogatás létrejöttét, mind annak lefolyását és kimenetelét, ha sor kerül rá.
Ám bármi történjék is januárban, az egész magyar közélet egyik főmotívuma minden bizonnyal a Merkelre várás lesz.
Február 2-án a tervek szerint a német kancellár néhány órás látogatást tesz Budapesten. A kormánynak hosszú idő után ő lehet az első fontos hivatalos vendége. A hivatalos tárgyalásokon kívül a rövid programban a MAZSIHISZ-szel való találkozás és egy előadás szerepel az Andrássy Egyetemen. A kormány számára a látogatásnak nagy a tétje, mert Merkel asszony az EU egyik legbefolyásosabb politikusa, akárcsak az Európai Néppárté, amelyhez a Fidesz tartozik, továbbá Németország Magyarország legfontosabb gazdasági partnere. Az előrejelzések nem számítanak harmonikus tárgyalásra, hanem azt várják, hogy a kancellár számos kritikus felvetéssel a táskájában érkezik. Mégis ha a tárgyalás belesimítható a business as usual keretei közé, az lényegesen megerősítené a kormány helyzetét. Demonstrálná, hogy nemzetközileg nincs elszigetelve.
A kormánnyal - de hozzátehetjük, a rendszerrel - ellentétes oldalon a várakozások is ellentétesek. A legvérmesebbek Merkel úticsomagjában selyemzsinórt is vizionálnak. De ha azt nem is, olyan ultimátum - szerű változtatási követeléseket várnak, amelynek teljesítése esetén a rendszer nem maradhatna az, ami volt. A parlamenti ellenzék súlya olyan kicsi, hogy a velük való találkozás nem is került be a látogatás programjába. De máris elkezdődött olyan tömegtüntetés szervezése, amely a kancellárnak demonstrálni lenne hivatott, hogy a rendszer tömegtámogatottsága korántsem olyan, mint azt a 2014-es választási eredmények mutatni látszanak. Nagy kérdés, hogy a kormányoldal megkockáztat-e olyan kormánytámogató párhuzamos tüntetést, amely utcai konfliktusokhoz vezethet a látogatás idején.
A kancellár poggyászának előkészítése otthon már bizonyosan folyik. De aligha tévedünk, ha arra is gondolunk, hogy közben a január sűrű lesz. A világpolitikában is, a világgazdaságban is. Magyarország helyzetében is lehetnek közben lényeges fejlemények mind a magyar - amerikai viszonyban, mind a magyar államadóssággal kapcsolatosan, mind a forint árfolyama körül - ám az sem kizárható, hogy a mai állapotokhoz képest teljesen váratlan fejlemények is adódhatnak. Mindez erősen befolyásolhatja mind a látogatás létrejöttét, mind annak lefolyását és kimenetelét, ha sor kerül rá.
Ám bármi történjék is januárban, az egész magyar közélet egyik főmotívuma minden bizonnyal a Merkelre várás lesz.
2014. december 29., hétfő
A magyar Alaptörvény és a 2012 jan. 2,-i ellenzéki tüntetés az Operaháznál
Az 1989-ben életbe léptetett magyar köztársasági Alkotmányt a Parlament a szavazatok 2/3-ával bármikor módosíthatta. 2010 után a 2/3-os többséggel rendelkező Orbán - rendszer úgy döntött, hogy az Alkotmány egészét Alaptörvénnyel cseréli le. Az ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP mind az alkotmányozás módját, mind a tervezetét súlyosan kifogásolta, ezért annak parlamenti vitáját is bojkottálta. Az EU részéről is alapvető ellenvetések hangzottak el a tervezet bizonyos pontjaival szemben. A Hatalom mindezt figyelmen kívül hagyva erőből egyoldalúan elfogadta az Alaptörvényt. Életbelépése alkalmából önmagát az Operaházban akarta megünnepelni 2012 jan.2.-án. Ennek hírére az Operaháznál többtízezres ellentüntetésre került sor - mintegy delegitimálandó az új alkotmányt. A tüntetés miatt személy szerint Orbánnak is mellékbejáratot kellett használni, hogy a díszünnepségre be- illetve onnan kijusson.
Ezt követően - érveiket nem deklarálva - a bojkottáló ellenzéki pártok is visszaültek a Parlamentbe. Ezzel az Alaptörvény legitimitása jogilag nem vitathatóvá vált.Az EU is tudomásul vette ezt a részletekkel szembeni kifogásai ellenére. Politikailag természetesen az alkotmányozás és az eredménye mindmáig vitatható. Hatályon kívül helyezésére két út képzelhető el. Az egyik, hogy az Alaptörvényen alapuló választásokat követően olyan 2/3-os többség jöjjön létre, amely lényegesen módosítja, vagy újjal cseréli ki az Alaptörvényt. A másik egy olyan népfelkelés, amely az addigi rendszert egészében érvénytelennek nyilvánítja és magának szerez nemzetközi elismerést. Ha sem egyik, sem másik nem következik be, akkor a rendszer politikai negálásának jogkövetkezménye nincs - ellentétben a 2012-es januári tüntetők reményeivel.
Ezt követően - érveiket nem deklarálva - a bojkottáló ellenzéki pártok is visszaültek a Parlamentbe. Ezzel az Alaptörvény legitimitása jogilag nem vitathatóvá vált.Az EU is tudomásul vette ezt a részletekkel szembeni kifogásai ellenére. Politikailag természetesen az alkotmányozás és az eredménye mindmáig vitatható. Hatályon kívül helyezésére két út képzelhető el. Az egyik, hogy az Alaptörvényen alapuló választásokat követően olyan 2/3-os többség jöjjön létre, amely lényegesen módosítja, vagy újjal cseréli ki az Alaptörvényt. A másik egy olyan népfelkelés, amely az addigi rendszert egészében érvénytelennek nyilvánítja és magának szerez nemzetközi elismerést. Ha sem egyik, sem másik nem következik be, akkor a rendszer politikai negálásának jogkövetkezménye nincs - ellentétben a 2012-es januári tüntetők reményeivel.
2014. december 24., szerda
Magántulajdont vagy javadalmakat osztogat a mai rendszer?
A fülkeforradalom lényege a javak politikai célú újraosztása. Ha kell, törvényhozási eszközökkel, ha kell, más állami eszközökkel megindult a talált tulajdonviszonyok újrarendezése - deklaráltan is mindenekelőtt a külföldi tőke ellenében. A tulajdon újraelosztása részben az "állam" (értsd a politikai rendszer apparátusa), részben pedig a rendszer ilyen, vagy olyan rendű és rangú kegyeltjei javára történt és történik.
A fülkeforradalmat követő első ciklus alatt úgy látszott, hogy a haszonélvezőket sikerült a rendszerbe betagozni, a veszteseket meg ilyen vagy olyan szöveggel széles körben diszkreditálni. (A vesztesek politikai szempontból legpikánsabb kategóriáját az önkormányzatok jelentették, de minthogy azok is túlnyomórészt a kormánypárt embereinek irányítása alatt álltak, a belső manipulációk segítségével ezt az ügyet is megoldották.)
A rendszer irányítója úgy gondolta, hogy ez a folyamat folytatható, hiszen még mindig sok "nemszeretem" tulajdonos maradt az országban. Valójában azonban két ponton is jelentkezett a rendszer kimerülése. Az egyik, hogy az államadósság kezelése nem volt folytatható a korábbi hitelforrásokból, s e miatt új külföldi patrónusra szorult a rendszer. Ez pedig olyan nemzetközi konfliktust generált, amely különféle áttételeken keresztül a rendszer folytathatóságát kérdőjelezi meg. A másik pont az volt, hogy az új kegyeltek igényei immár csak a régi kegyeltek rovására kielégíthető. Ezért a korábbi "jussok" sorsát tette kétségessé a hatalom gyakorlója. Az első lépésben ez inkább csak egyesek politikai befolyásának csökkenésével és a további szerzemények kérdésessé válásával járt együtt és nem érintette a már megszerzett javakat.Az érintettek azonban képesek tovább gondolni a dolgot.
A továbbgondoló számára hirtelen világossá válik, hogy amit a tulajdonának gondolt, azt a begyakorlott mechanizmussal bármikor el is vehetik tőle. A rendszer az ismételt újraelosztással elvben növelné a játékterét és a saját élettartamát. Viszont ha az új tulajdonosok hirtelen rádöbbennek, hogy nem magántulajdonuk, hanem csak bármikor elvehető javadalmuk van, akkor sok minden megváltozik. Maguk és családjuk tétjét csak feltételesen teszik rá a rendszerre és vagy külföldre menekítik mozdítható vagyonukat, ahol bíznak a jogrendben, vagy máshol keresnek vagyoni és személyi biztosítékot arra az esetre, ha a rendszerrel bármi történne.
Talán nem tévedünk, ha a NER felsőbb köreiben mutatkozó ellentétek hírét annak a rádöbbenésnek tudjuk be, hogy amit korábban magántulajdonuknak hittek, azt immár egy ismeretlen jövőjű rendszer javadalmának látják.
A fülkeforradalmat követő első ciklus alatt úgy látszott, hogy a haszonélvezőket sikerült a rendszerbe betagozni, a veszteseket meg ilyen vagy olyan szöveggel széles körben diszkreditálni. (A vesztesek politikai szempontból legpikánsabb kategóriáját az önkormányzatok jelentették, de minthogy azok is túlnyomórészt a kormánypárt embereinek irányítása alatt álltak, a belső manipulációk segítségével ezt az ügyet is megoldották.)
A rendszer irányítója úgy gondolta, hogy ez a folyamat folytatható, hiszen még mindig sok "nemszeretem" tulajdonos maradt az országban. Valójában azonban két ponton is jelentkezett a rendszer kimerülése. Az egyik, hogy az államadósság kezelése nem volt folytatható a korábbi hitelforrásokból, s e miatt új külföldi patrónusra szorult a rendszer. Ez pedig olyan nemzetközi konfliktust generált, amely különféle áttételeken keresztül a rendszer folytathatóságát kérdőjelezi meg. A másik pont az volt, hogy az új kegyeltek igényei immár csak a régi kegyeltek rovására kielégíthető. Ezért a korábbi "jussok" sorsát tette kétségessé a hatalom gyakorlója. Az első lépésben ez inkább csak egyesek politikai befolyásának csökkenésével és a további szerzemények kérdésessé válásával járt együtt és nem érintette a már megszerzett javakat.Az érintettek azonban képesek tovább gondolni a dolgot.
A továbbgondoló számára hirtelen világossá válik, hogy amit a tulajdonának gondolt, azt a begyakorlott mechanizmussal bármikor el is vehetik tőle. A rendszer az ismételt újraelosztással elvben növelné a játékterét és a saját élettartamát. Viszont ha az új tulajdonosok hirtelen rádöbbennek, hogy nem magántulajdonuk, hanem csak bármikor elvehető javadalmuk van, akkor sok minden megváltozik. Maguk és családjuk tétjét csak feltételesen teszik rá a rendszerre és vagy külföldre menekítik mozdítható vagyonukat, ahol bíznak a jogrendben, vagy máshol keresnek vagyoni és személyi biztosítékot arra az esetre, ha a rendszerrel bármi történne.
Talán nem tévedünk, ha a NER felsőbb köreiben mutatkozó ellentétek hírét annak a rádöbbenésnek tudjuk be, hogy amit korábban magántulajdonuknak hittek, azt immár egy ismeretlen jövőjű rendszer javadalmának látják.
2014. december 23., kedd
Új ösvényen a jobboldali krampuszgyár
A magyar rendszerváltás óta a jobboldal egyik kedvenc módszere a krampuszgyártás. Atyamestere Csurka volt, aki egész csokrot alakított ki hazai és külföldi szereplőkből, azokat megformálta, bevéste, mitikussá növelte és attól kezdve minden neki nem tetsző jelenség mögé felfestette az ő ármánykodásukat. Természetesen a módszer nem új: a nemzetközi és hazai jobboldalon ennek évszázados múltja van, de a sztalinizmus is köztudottan átvette ezt a módszert. (Sajátos grimasza volt ennek a gyakorlatnak, amikor a nürnbergi tárgyalóteremben két nagy "krampusz", Göring, illetve Ehrenburg élőben kölcsönösen megbámulták egymást.)
A hazai kis színpadon új jelenség, hogy a bevált sablonokat feladva egy aktív USA-diplomata, Goodfriend ügyvivő vált az ügyeletes főkrampusszá. Kijelölését a jobboldali boszorkánykonyha kezdeményezte azzal, hogy a "kitiltási ügyet" megszellőztette. De a diplomata vette a lapot és sűrű szerepléseivel, nyilatkozataival elébe ment a krampuszgyárnak. Ennek üzemeltetéséből a miniszterelnök személyesen is aktív részt vállalt. Most folyik a nagy kísérlet: hazai és külföldi politikusok és nagytőkések után hogyan szuperál krampuszként egy külföldi diplomata, aki a küldő ország utasításait kell kövesse és még véletlenül se dolgozhat saját szakállára. Csereszabatosan átadhatja szerepét valaki másnak, vagy a funkciójától elszakadva egy periódusra mitikus figura marad?
A hazai kis színpadon új jelenség, hogy a bevált sablonokat feladva egy aktív USA-diplomata, Goodfriend ügyvivő vált az ügyeletes főkrampusszá. Kijelölését a jobboldali boszorkánykonyha kezdeményezte azzal, hogy a "kitiltási ügyet" megszellőztette. De a diplomata vette a lapot és sűrű szerepléseivel, nyilatkozataival elébe ment a krampuszgyárnak. Ennek üzemeltetéséből a miniszterelnök személyesen is aktív részt vállalt. Most folyik a nagy kísérlet: hazai és külföldi politikusok és nagytőkések után hogyan szuperál krampuszként egy külföldi diplomata, aki a küldő ország utasításait kell kövesse és még véletlenül se dolgozhat saját szakállára. Csereszabatosan átadhatja szerepét valaki másnak, vagy a funkciójától elszakadva egy periódusra mitikus figura marad?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)