Orosz rulett

Orbán "fülkeforradalma" eleve valamiféle különút meghirdetése volt. Ennek természete azonban sokáig valamelyest homályos volt. Nyilván nem utolsó sorban taktikából. A "centrális erőtér" értő szemek és fülek számára desifrírozható volt ugyan, de homályban hagyta a megvalósítandó rendszer igazi természetét és elhelyezkedését a nemzetközi sakktáblán. A rendszer kiépítése szakaszában a nemzeti szuverenitásra törekvés állt a homloktérben és a szövetségi rendszereinkkel, azok intézményeivel való konfliktusok magyarázhatóak voltak úgy, hogy azok csupán járulékos következményei annak, hogy a belpolitikában akar magának a rezsim szabad kezet biztosítani. A "keleti szél" frazeológia ugyan szintén gyanús lehetett, de kellően homályos volt ahhoz, hogy ne lehessen külpolitikai orientációváltásként azonosítani. A homályos, néha önellentmondó fogalmazások és lépések nem csak a kiépülő rendszer nemzetközi megítélését nehezítették, de a hazai rendszer mineműségét is sokan sokféleképpen nevezték meg - konszenzus közel sem alakult ki e téren.

Az idő haladtával a "NER"  kiépülése öles léptekkel haladt előre. Ezzel egyidejűleg az ország pénzügyi helyzetét illetően a nemzetközi környezet váratlanul kedvezővé vált - nagyban megkönnyítve a rendszerépítést. A helyét nem találó bőséges  pénztőke rátalált a magyar államra, amelyet jól kamatozó, elfogadható mértékben kockázatos befektetési célpontnak ítélt. Így a "szabadságharc" finanszírozásához nem volt égető szükség külső patrónusra. Ez is nehezítette az Orbán rendszer beazonosíthatóságát: lehetett azt valami egyedi, ismert sémákhoz csak erőszakoltan köthető képződményként értelmezni.

Mellőzve a részleteket meg kell állapítanunk, hogy ebben a tekintetben 2014 fordulatot hozott. A megnyert választások Orbán magabiztosságát nagyon megnövelték és a hátát biztonságban érezve taktikát (vagy nem csupán taktikát) váltott: az eddigi szándékoltan homályos, kétértelmű, bármikor felpuhítható fogalmazásokat felváltotta a ki nem kényszerített sarkos, provokatív fogalmazás. Ez csúcsosodott ki az "illiberális demokrácia" meghirdetésében (párosítva Törökország és Oroszország magasztalásával), ami nem csak a világsajtóban, de a világpolitikában is nagy visszhangot váltott ki és következtetések levonásához vezetett. Ezzel egyidejűleg a nemzetközi politikában is vége lett a korábban gondosan fenntartott orientációs homálynak és előtérbe került az orosz kapcsolat. E mögött nyilván az a meggyőződés húzódott meg, hogy különféle okokból az EU még ilyen kihívásokkal szemben is eszköztelen. Szükségességét pedig egyfelől az államadósság a pénzpiacokról való további  finanszírozhatóságának kétségessé válása, másfelől a kormányzat energetikai víziója indokolta - a nagyprojektek iránti vonzalomról nem is szólva.

Ahogy az orbáni politikában a világgazdaság korábban váratlan segítő tényezőnek bizonyult, most az orosz expanziós politika és az erre adott USA válasz váratlan negatív tényezőként lépett be az erőtérbe. A magyar különút hirtelen fontos veszélytényezőként azonosítódott az amerikai politikában és ennek megfelelően kezdtek lépéseket tenni. Mindez azzal járt, hogy az EU is bármikor lépéskényszerbe kerülhet Magyarország kezelésével kapcsolatban.Más tekintetben is változást hozott 2014 ősze: dominánssá vált, hogy Orbánt a "magyar Putyinként" azonosítják. Így nem valami egyedi képződményt látnak a NER-ben, hanem olyan személyi hatalomra épülő posztszovjet rendszert, amelynek egyedi karakterét a NATO- és EU tagság határozza csak meg.

Eleinte felvetődött, hogy a helyzet változását tudja-e Orbán a szokásos kisebb visszalépéssel áthidalni. Sokan felismerték azonban, hoigy egy ilyen visszalépés vagy nem elégíti ki a partnereket, vagy a rendszer lényegét kell érintse és ezért felettébb valószínűtlen. A találgatásnak véget vetett Putyin budapesti látogatásának a részleteket egyelőre mellőző bejelentése. Ez nyílt provokáció, maga az orosz rulett. A kérdés már csak az, hogy a pisztoly manipulálva van-e, vagy a vakszerencsére van bízva, hogy az éles töltény hatol-e be a koponyába.