2015. január 31., szombat

Amikor "helyzet van" - meg amikor nincs

Orbán rendszeréről azoknak, akik a liberális demokrácia valamilyen formájának hívei, rossz a véleményük.  Rossz véleménye azonban másoknak is van: a radikális baloldaliaknak és a radikális jobboldaliaknak. Ezek a negatív vélemények itt-ott találkoznak, abban azonban nem, hogy minek kéne következnie a rendszer helyett.  Egy másik dimenzió, amely megosztja a NER ellenzőit hogy mit gondolnak e rendszer életképességéről, tartósságáról. S egy harmadik, hogy milyen módon, milyen időtávon lehet (illetve kellene) megszabadulni ettől a rendszertől. Mindez igaz akkor is, ha - mint nálunk mondják - "helyzet van", meg akkor is, ha nincs.

Mit is hívunk "helyzetnek"? Azt, amikor felgyorsulnak az események, amikor a rendszert valami olyan akut kihívás éri, amivel láthatólag nehezen tud megbirkózni. Ilyen szituációnak egészen különböző lehet a kiváltója, kezdve világgazdasági fejleményektől, folytatva a világpolitikában jelentkező nagyobb változásokkal , a NER belső magjában kialakuló konfliktusokon át addig, amikor váratlanul a lakosság olyan csoportjainál ugrik meg az elégedetlenség és a politikai tenniakarás szintje, amelyekre ez korábban nem volt jellemző. Az ilyen "helyzet" megszólítja a rendszer összes korábbi ellenfelét, mert úgy érzik, hogy most van lehetőség a változtatásra, netán a rendszer teljes felborulására. Ez a megszólítás aktivizálja az ilyen-olyan ellenzékieket, bizonyos együttműködésre is készteti, de egyidejűleg különbségeik miatt a köztük lévő aktuális vagy potenciális konfliktusok ki is éleződnek. Ha a "helyzet fokozódik", akkor ezzel nincs semmi komoly probléma, mert a fejlemények dinamikája úgyis megmutatja, hogy melyik erő, irányzat tudja a legjobb válaszokat adni a nap mint nap jelentkező lehetőségekre és kényszerekre és ez újraírja a politikai   térképet.

Ha azonban a "helyzet" elmúlik, akkor az ellenzékieken a csalódás lesz úrrá és hajlamosak  egymásban keresni a hibát. Érthető, ha megindul egy olyan próbálkozás is, ami a friss csalódásból egy eredményesebb ellenzéki politizálásnak keresi az útját. Szerencsés esetben találnak is ilyen politikai és szervezeti nóvumokat. Az igazi kérdés azonban az, hogy a rendszer maga olyan-e, hogy alapjai szilárdak és ezért hosszú élettartamra van hitelesítve, ha nem csinál fatális hibákat, vagy pedig annyira ingatagak-e az alapjai, hogy szinte törvényszerű, hogy az egyik "helyzetet" viszonylag hamar kövesse a másik, amely végülis az egész konstrukciót tarthatatlanná teszi. Ebben a helyzetmegítélésben is lényeges különbségek vannak a különféle ellenzékiek között. Így mások az időhorizontjaik, másban látják a tennivalók prioritását. Nincs mérce, amely megmutatná, hogy kinek van "igaza". Így alighanem érvényes rájuk az a lapos bölcsesség, hogy többet használ egy majdani jobb Magyarország ügyének, ha mindegyik egymással párhuzamosan igyekszik elképzeléseiből mennél többet kihozni, viszont annál rosszabb, ha energiáik zöme az egymással való csatározásokra megy el és taktikai fogásokkal egymás híveiből próbálnak párezret magukhoz csábítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése