2011 végére az Orbán rendszer kutyaszorítóba került. Belpolitikában éppen pontot készült tenni a rendszerváltásra az Alaptörvény parlamenti elfogadásával, amire mind a fővárosi tüntetések, mind a külföldi negatív fogadtatás negatív választ adtak. Az igazi veszélyt azonban a gazdaság jelentette: a problémákat nem lehetett kezelni a nélkül, hogy a kormány korábbi nagyhangúsága cáfolataként szégyenszemre az IMF-hez volt kénytelen fordulni segélyért. Megindult a szóbeszéd Orbán személyes bukásáról.
Pár hónappal később megfordult a széljárás, a magyar államháztartás a pénzpiacokról is hitelt tudott felvenni, ezért az IMF-tárgyalás előbb az időhúzás, majd a magyar szabotázs áldozata lett. Kiderült, hogy Orbán lecseréléséhez hiányzik az országban a politikai és parlamenti háttér és a tüntetési kedv is lecsillapodott. A krízist átvészelő Orbán cinikus módon nyíltan is felfedte a kártyáit és az egész IMF manővert pávatáncként aposztrofálta. Megtehette, mert semmi érdemi retorziótól nem kellett tartania. Az egyetlen valódi fenyegetést, a Túlzott deficit eljárást komolyan vette: semmi ár nem volt számára drága, hogy a költségvetési deficitet a statisztika szerint 3% alatt tartsa, s ezáltal kivédje az EU-s pénzek megvonásának fenyegetését. A rendszerét érő európai kritikákat látszatengedményekkel jogilag hatástalanította.
2014 második felére ismét kutyaszorítóba került Orbán rendszere. Előzőleg a választási kampányokra gondosan felkészült, a választások megnyerése után azonban elbizakodott és számos óvatlan lépést tett. Rendszerét deklaratíve illiberálisnak minősítette és ezzel kesztyűt vetett euróatlanti szövetségeseink lába elé. Az Oroszországgal való szoros gazdasági és politikai kapcsolatait provokatívan előtérbe állította, azzal se törődve, hogy pont ekkor került a putyini politika éles konfliktusba Nyugattal az ukrajnai terjeszkedés,a kvázi háborús események miatt. A vezetés helyenként még USA ellenes hangokat is megengedett magának. Az országon belül Orbán elérkezettnek látta az időt, hogy táborán belül harcot indítson korábbi szövetségesei egy részének visszaszorítására. A lakosságot pedig új adókkal és korlátozó intézkedésekkel hergelte. Az eredmény egy határozott Orbán ellenes USA offenzíva, újabb külpiaci bizonytalanság, saját politikai táborán belül korábban nem látott konfliktusok kialakulása, valamint egy új résztvevő-összetételű tüntetéshullám lett. Ismét megindult a szóbeszéd Orbán bukásáról.
Kérdéses volt, hogy a helyzeten úrrá lehet-e lenni a pávatánc megismétlésével. A különbség nyilvánvalónak látszott : nesze semmi fogd meg jól visszavonulásokkal ez a helyzet nem rendezhető. Azt azonban a nyilvánosság nem tudja, hogy milyen kézzelfogható visszavonulás volt a feltétele annak, hogy a gyanakvó szövetségesek (átmenetileg?) engedjenek a szorításból. A belpolitikában sem transzparens, hogy milyen korrekciók, engedmények kellettek és kellenek a zavart okozó feszültség deeszkalálásához. Még kevésbé látszik, hogy mind kül- mind belső viszonylatban mennyire lesz tartós a jelenlegi nyugalmasabb helyzet. Mindenesetre a magyar gazdaság aktuális állapota Orbán kezére játszik az európai gazdasági és részben politikai bizonytalanságok körülményei között.
Összevéve azt mondhatjuk, hogy a pávatánc - remake valamennyire működni látszik, de eredményei akár exogén, akár endogén okokból bármelyik pillanatban kérdőjelessé válhatnak. S Orbán, mint "magyar Putyin" beazonosítása aligha visszafordítható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése