A kormány feloldhatatlan dilemmája az oktatásügyben

A kormánynak nyilvánvalóan van egy víziója arról, hogy milyen iskolarendszert, iskolákat, pedagógusokat, tanulókat és szülőket szeretne. Nincs tudása arról, hogy ennek a víziónak mik a belső ellentmondásai, egymást kizáró posztulátumai. Arról sincs tudása, hogy mindebből mi lehetséges és mi megvalósíthatatlan. Végül a vízió megvalósításának technológiájában is kontár.
Úgy gondolta, hogy totális, mondhatni totalitárius szervezettel és eszközökkel át tudja vágni a gordiuszi csomót. Ez látványosan kudarcot vallott azzal, hogy az addig megfélemlített és eszköztelennek látszó gimnáziumi tanárok kimondták : ez rossz és abszurd, s ennek kimondásában az utcai demonstrációktól sem riadnak vissza.
Erre a kormánynak lépnie kellett, mert a makacs kitartás már a rendszer egészét látszott fenyegetni. Rövid távon két feladatot érez szükségesnek: valahogy pacifikálni a felborult helyzetet és őrizni a presztizséből, amennyit tud. Ebben nagy rutinja is van és meg vannak hozzá a hatalmi eszközei. Ha itt megáll, akkor kisebb - nagyobb, inkább látszat, mint valódi engedményekkel, ezt alighanem el is tudja érni. De minthogy a probléma lényege nem változott, ezzel csak időt nyer, mert garantált, hogy ugyanezek a problémák később - esetleg a kormány számára még rosszabb időpontban -újra elő fognak jönni. S a mostani precedens az ellenerőknek lesz tanulság, nem pedig látszat - győztes kormánynak.
Ha azonban a kormány nem áll meg a holnapi túlélésnél, akkor valódi változásokra is szükség van, amire felkészületlen és nincs is meg hozzá a szellemi bázisa. Ráadásul azt alapnak vehetjük, hogy az eredeti vízió megváltoztathatatlan számukra. A logikus megoldás az volna, ha érdemi párbeszédbe bocsátkoznának a pedagógus demonstrálókkal, mert tőlük pragmatikusan megtanulhatnák, hogy az alapvető vízió fenntartásával mi az, amivel az oktatási rendszert jól - rosszul tartósan működőképessé lehet tenni, mik azok a legfeszítőbb belső ellentmondások, amiket valamennyire fel lehet oldani és mi ehhez az elkerülhetetlen rendszeres költségvetési többlet-ráfordítás. Ebben a most ellenálló gyakorló pedagógusok partnerek lennének - az ellenzéki politika és a kormányéval ellentétes társadalom- és oktatáspolitika hívei viszont nem.
Kérdés, hogy ez a jelenlegi hatalom mentalitásától idegen valódi párbeszéd és kompromisszum egyáltalán szóba jön-e számukra, mint alternatíva és nem félnek-e ilyen precedens továbbterjedésétől más alrendszerekre is.Aki ebben szkeptikus, az csak kis valószínűséggel téved.