Iskola és kórház hit és remény nélkül
Mindkét intézménynél az
ott dolgozók és a kliensek többségének az a véleménye, hogy
tűrhetetlenek az állapotok és ez nem esetlegességeken múlik, hanem magán
a rendszeren. Az elégedetlenség kinyilvánítására a kormány a trükkök
légiójával válaszolt és fog válaszolni, de közben nyilvánvalóvá teszi,
hogy érdemi változtatásra sem nem hajlandó, sem nem képes. Abban bízik -
nem alaptalanul -, hogy a tiltakozók bele fognak fáradni a reménytelen
akciózásba. Lesz, aki a tiltakozók közül a külföldet választja, lesz,
aki a pályaelhagyást. De a többség - nem látván alternatívát - benne fog
ragadni a tűrhetetlennek tudott állapotokba és szolgálni fogja azt a
látszatot, hogy az intézmények működnek.Nem fognak azonban hinni abban,
hogy az adott rendszerről majd kiderül, hogy az mégis jó, sem azt nem
fogják remélni, hogy a kormány előbb - utóbb jobb belátásra tér.
A
paradoxon abban áll, hogy mindkét intézményrendszer lényegéhez tartozik
a hit és a remény. Ennek hiányában valóságos funkcióit rosszul és egyre
rosszabbul láthatja csak el. De ez nem csak a kvázi közmegegyezésen
alapuló funkciójukra vonatkozik.A kormány is azért politizál úgy, ahogy,
mert nagyon határozott elvárásai vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen
eredményeket vár ezektől az intézményektől. Ez a kórházak tekintetében
ez talán bonyolultabb, de az iskolánál világos: a kormányzat számára
lojális, a politikai és gazdasági célokat jól, netán öntevékenyen is
kiszolgálni akaró fiatalságot.Márpedig hit és remény nélküli intézmények
nem alkalmasak ilyen fiatalok kinevelésére. A kígyó saját farkába
harap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése