Fb. bejegyzésem a frusztrált pedagógusokról és egészségügyiekről

Iskola és kórház hit és remény nélkül
Mindkét intézménynél az ott dolgozók és a kliensek többségének az a véleménye, hogy tűrhetetlenek az állapotok és ez nem esetlegességeken múlik, hanem magán a rendszeren. Az elégedetlenség kinyilvánítására a kormány a trükkök légiójával válaszolt és fog válaszolni, de közben nyilvánvalóvá teszi, hogy érdemi változtatásra sem nem hajlandó, sem nem képes. Abban bízik - nem alaptalanul -, hogy a tiltakozók bele fognak fáradni a reménytelen akciózásba. Lesz, aki a tiltakozók közül a külföldet választja, lesz, aki a pályaelhagyást. De a többség - nem látván alternatívát - benne fog ragadni a tűrhetetlennek tudott állapotokba és szolgálni fogja azt a látszatot, hogy az intézmények működnek.Nem fognak azonban hinni abban, hogy az adott rendszerről majd kiderül, hogy az mégis jó, sem azt nem fogják remélni, hogy a kormány előbb - utóbb jobb belátásra tér.
A paradoxon abban áll, hogy mindkét intézményrendszer lényegéhez tartozik a hit és a remény. Ennek hiányában valóságos funkcióit rosszul és egyre rosszabbul láthatja csak el. De ez nem csak a kvázi közmegegyezésen alapuló funkciójukra vonatkozik.A kormány is azért politizál úgy, ahogy, mert nagyon határozott elvárásai vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményeket vár ezektől az intézményektől. Ez a kórházak tekintetében ez talán bonyolultabb, de az iskolánál világos: a kormányzat számára lojális, a politikai és gazdasági célokat jól, netán öntevékenyen is kiszolgálni akaró fiatalságot.Márpedig hit és remény nélküli intézmények nem alkalmasak ilyen fiatalok kinevelésére. A kígyó saját farkába harap.