2012. április 13., péntek

Értelmiség és politika - itt és most

A kimeríthetetlen tágasságú témából praktikusan néhány aspektust érdemes kihasítani.

 Durván igaz az az állítás, hogy a fejlett országokban a múlté az a kiemelt szerep, amit korábban kiemelkedő művészek és tudósok betöltöttek: drámai megszólalásuk egy - egy aktuális politikai kérdésben nagy társadalmi hatású lehetett, mert meglévő presztizsük nyomatékosította szerepvállalásukat sokak szemében. A politikai osztály (egy-egy látványos választási kavalkádot nem tekintve) nem igényli, hogy tőle megerősítést kapjon és nem fél esetleges tiltakozásaitól.  Még a korábbinál is jobban összefonódott viszont a politika gazdasági erőkkel és azok reprezentánsaival, a médiavilág pedig olyan fiktív valóságot hozott létre, amelyben a politikai osztály egy része állandó cselekvő és szenvedő szereplő és amelybe ugyan alkalmilag bevesznek és kiejtenek értelmiségieket is, de azok szerepe egyáltalán nem meghatározó.Még leginkább neves közgazdászok és (gyakran komoly politikusi múlttal rendelkező) politikai elemzők képesek közfigyelmet kelteni a politikai osztályban, a gazdaság kulcsfiguráiban és a nagyközönségben egyaránt.

Ezzel szemben az államszocializmusban sokáig konzerválódott a tradícionális értelmiségi szerep, amikor egyes értelmiségiek, mindenekelőtt írók és más művészek mindenben illetékesnek tudták magukat és merészebb, küldetéstudatos megszólalásaiktól az akkori hatalom egyértelműen tartott. Ezért megpróbálták őket vagy domesztikálni, vagy marginalizálni, továbbá kontrollálni megjelenésüket az "első nyilvánosságban". A rájuk figyelő érdeklődő közönség körében ezenközben érezhető modernizációs fordulat állt be 1980 körül, amikor az Élet és Irodalom korábbi középponti szerepét átvette a Heti Világgazdaság. Mindez azonban nem akadályozta az írókat és más humán értelmiségieket, hogy a politikai abroncsok lazulását kihasználva a korábbi tradícióknak megfelelően egyre aktívabb politizálásba fogjanak. A rendszerváltás küszöbén, majd azt követően erre égető szükség is volt. Ők voltak olyanfajta személyek, akiknek nevét sokan ismerték, vagy könnyen megtanulták, mert beszédmódjuk volt ismerős. Ezért tényleges demokratikus legitimációjuk híján sem kérdőjelezték meg közéleti, majd később politikai szereplésüket. Tudtak fogalmazni, többé kevésbé volt fogalmuk és/vagy tapasztalatuk a modern "Nyugatról". A változásba bekapcsolódó média - elit szót tudott érteni velük, közülük egyeseket gyorsan fel tudott építeni. Ugyanígy a Magyarországra érkező külföldi politikusok, diplomaták, gazdasági guruk és újságírók is velük tudtak könnyen kontaktálni.

A nem létező politikusi osztályt helyettesítve nem meglepő, hogy a szabadon választott első parlament képviselői és ezen belül főszereplői különféle értelmiségiek voltak. Megoldották az átmenet szükséges problémáit, de egyben máig hatóan meg is terhelték saját, jellegzetesen értelmiségi vitáival a magyar politikai életet. Az értelmiség és a politika mézeshetei gyorsan véget értek és a tisztábban látók meg is értették: vagy hivatásszerű politikusokká kell válniuk, vagy el kell hagyniuk a politikai színpad élvonalát. Vannak, akik ezzel a változással máig nem tudtak kibékülni, de ezzel periférikus figurákká váltak.

Most ugorhatunk egy nagyot az időben, egyenesen a mába. A 2010-es választások után korlátlan pozícióba került hatalmi képlet rendszerváltást hajtott végre. Ennek során az értelmiségnek nem osztott lapot. Egyes értelmiségiek ugyan ilyen- olyan pozícióba kerültek, de csak mint "kerekek és csavarok". Először a rendszerváltást élesen ellenző értelmiségiek érezték úgy, hogy most megint hangsúlyos közéleti szerepet kell vállalniuk. Ezzel katalizátor - szerepet vállaltak az ellenzéki közbeszéd kialakításában, egy demonstrációs kultúra kialakításában - szemben a bénult politikai ellenzékkel. De gyorsan beleütköztek szerepvállalásuk korlátaiba is: nagy tömegeket nem sikerült megmozgatni, miközben egy megőrizni - újraalakítani kívánt demokráciában minden út csak a szavazófülkéken keresztül tervezhető. Karizmatikus figuráknak és módszereknek ezen a politikai térfélen nincsenek lehetőségei.

Napjainkban a jobboldali értelmiségi körökben látunk bizonyos mozgásokat elindulni. Míg eddig zokszó nélkül követték táboruk vezérét és esetleges kifogásaikat megtartották maguknak, most, amikor szakmai - értelmiségi mivoltukat kellene látványosan megtiporni, ennek ellenállnak. S ha erre a hatalomtól további megalázást kapnak, el kezdenek azon gondolkodni, hogy talán másképp is lehetne - kellene vinni a jobboldali politikát Magyarországon.

Az világos, hogy nem olyan ma a helyzet Magyarországon, hogy az értelmiség, vagy annak valamelyik csoportja motorja lehetne a jelenlegi hatalom eltávolításának vagy megváltoztatásának. Ezért nem is indokolt, hogy szemrehányást tegyenek maguknak. Az azonban nem kizárható, hogy ha a hatalom megroppan, előadódhat olyan helyzet, amelyben a konzervatív, a liberális és a baloldali értelmiségnek átmenetileg ismét nagyobb politikai szerep jut, amíg a politikai osztály esetleg még nem képes újraszervezni magát, vagy hitelességi deficittel küzd.

Bár még keveset tudunk róla, a jövő elkezdődött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése