Lébecolás a bóvliban

Előzmény.
A Bajnai kormány egy csődveszélyből a Gyurcsány kormány által felvett IMF- hitel révén kimenekült országot vett át. Egy dolgot nem tehetett: a vész elmúltával félszívvel stabilizálni és ügyelni arra, hogy a lakosságot mennél jobban megkímélje és ezzel csökkenteni próbálja a várható 2010-es választási vereség mértékét. Ezzel kísérletezett Gyurcsány, de ebben nem volt partner az EU, amely már - legalábbis úgy gondolta - beárazta Orbán győzelmét - és ezt az árat elfogadhatónak tartotta. A Bajnai kormány előtt ezért csak két út állt: az olcsóbb IMF hitel lehívásával hozzákezd egy- két nagy reform megvalósításához, vagy nem hívja le a hitelt és fokozatosan áttér a deficit piacokról való finanszírozására. Ez utóbbit választotta és ebben sikeres volt. Egyben elérte, hogy az EU, az IMF és a nemzetközi tőke Magyarországot olyan országnak lássa, amelynek elitje érti a megoldandó probléma lényegét és megoldásának módszereit - és rendelkezik ennek végrehajtásához szükséges szakapparátussal.
Orbán választása
A kétharmados győzelem még azzal is biztosítható volt, hogy a választásokat megelőző kampányban Örbán nem tett számonkérhető ígéreteket a lakosságnak. Ezzel szabad kezet biztosított magának kormányon. Választhatott volna olyan utat, amelyik suba alatt folytatta volna a Bajnai - kormány stabilizációs politikáját, előkészítette volna egy- két nagy rendszer átfogó reformját és ennek végrehajtásával tartósan javíthatta volna az államháztartás helyzetét. Ennek leple alatt azért kielégíthette volna biztos támogatóinak főbb anyagi és szabályozásbeli igényét és a szélesebb választóközönséget a szimbolikus politizálás látványos, akár provokatív akcióival fizethette volna ki.
Nem ezt választotta. A teljes hatalommegragadás dinamikus útjára lépett és ehhez - elbizakodva a Bajnai által megteremtett hitelképességtől - paterolta az IMF-et az országból, hogy az ne vétózhassa meg önkényes, a szabályokat felrúgó gazdaságpolitikai húzásait. A történet részletei ismertek. 2011 őszére azonban mind a nemzetközi környezet borúsra fordult (világgazdasági recesszió , az eurozóna válsága, görög államcsőd reális közelsége) és ennek során az EU ki kellett erőszakolja a radikális lépések megoldására képtelen (görög), vagy renitens és megbízhatatlan (olasz) kormányfők lecserélését. Magyarországon a forint fokozódó értékvesztése az erős valutákhoz képest, a fokozódó kamatfelár, az állampapírok iránti kereslet megszűnése a gazdasági összeomlás rémét idézte fel, amire a pontot az a hír tette fel, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő Magyarországot a bóvli kategóriába degradálja. Ettől Orbán megriadt és magát megalázó lépésre szánta el magát:  a nemrég kipaterolt IMF-hez fordult hitelkérelemmel.
Fordulat helyett
A nemzetközi környezet és a piacok ezt politikai és gazdaságpolitikai fordulatként értelmezték és e szerint árazták be. Orbán tessék- lássák vissza is vont néhány kifogásolt törvényt és intézkedést, más tekintetben azonban figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket és gyorsított ütemben majdhogynem befejezte alkotmánnyal megkoronázott jogrendszere kiépítését és a hatalmi posztok (az MNB kivételével) saját megbízható emberrel való kézbevételét. Minthogy ez messze túl ment azon a mértéken, amit elfogadhatónak tartottak egy vezetőtől az arcmentés érdekében, megjött a retorzió is: a különféle európai szervek sok témában eljárást indítottak az ország (= kormány) ellen, a hitelminősítők pedig a piac megnyugvása ellenére sorban a bóvli - kategóriába sorolták az országot. Ezzel azonban nem vált akut módon drámaivá a helyzet - azóta is folyik a kötélhúzás az IMF tárgyalások megkezdése ügyében.
Mellőzve a kérdéskör politikai vonatkozásait, sokakban felvetődhet a kérdés: ha annyira fenyegető volt a bóvli kategóriába sorolás, miért nem volt bekövetkezésének semmi látványos következménye?  Tavaly késő ősszel olyan volt a helyzet (nem utolsó sorban a görög válság megoldatlansága miatt). hogy a bóvli kimondása egy gyors lefelé menő spirál pályájára lökte volna az ország gazdaságát. A befektetők minden fajtája egyszerre vonta volna meg a bizalmát és ezzel kikerülhetetlen lett volna a csőd, ami - az országnak okozott súlyos károk mellett - a külföldiek tőkéje egy részének megsemmisülésével is járt volna. Az IMF-hez fordulás révén azonnal megnövekvő piaci bizalom keretei között azonban a bóvliba sorolás csak a befektetők bizonyos típusainak menekülésével járt, ami a távozókat megmentette a fenyegető veszteségtől, a kormány és a maradók számára pedig ez nem okozott sokkot.
A kormánynak az időhúzásos taktikában egy váratlan tényező játszott a kezére: a világgazdaságban sok régióban végetért a recesszió, az Eurozóna meg úgy - ahogy megbirkózott a görög válsággal. Ezért megszűnt a "vérszag" és még Magyarországot se kezelték dögrováson lévő országnak. Mérsékelten erősödött a forint, csökkent a kamatfelár, ha drágán is, de újra el lehetett adni állampapírokat. Hogy meddig tart ez a kegyelmi állapot, azt nem lehet tudni, de vélhető, hogy nem sokáig. Nem tudni, mi jön ezután: radikális gazdasági - politikai fordulat, vagy csőd. De egy biztos: a jelet nem a hitelminősítők fogják megadni. Ők már csak a bóvlin belüli további fokozatok tekintetében tudnak lépni.
Nem mehetünk azonban el szó nélkül a mellett a kérdés mellett, hogy hogyan gondolkozhatnak azok, akik magas hozamígéretek mellett devizában jegyzett hosszúlejáratú magyar állampapírokat vesznek. Az ő számukra egy kurzus nem komoly tényező: hosszabb távon kurzusok jönnek - mennek. És Magyarország az utóbbi közel 100 évben külföldi kötelezettségeinek mindig eleget tett. Ennek volt ugyan több kritikus időszaka, de ezek egyike se járt tőkevesztéssel a magyar államnak hitelezők számára. Csak az utóbbi 60 évet tekintve: az 1956-os pénzügyi krízis terheit átvállalta a Szovjetúnió és szatellit - birodalma, a 80-as évek elején belépésünk az IMF-be hárította el a fizetésképtelenséget, a rendszerváltás után nem töröltettünk külföldi adósságot, még csak át se ütemeztettük. Miért félnének hát éppen most az euroban vagy dollárban állampapírba fektetők a tőkevesztéstől? Netán azért, mert olyan magas a kamatígéret, hozamkilátás,.hogy azt ez az ország gyenge gazdasága képtelen kitermelni? Egy EU tagország esetében nem olyan nagy a kockázat: az ország előremenekül az integráció felé, az EU meg helytáll az állami fizetési kötelezettségekért. Hogy az EU olyan szilárd-e, hogy ezt nagy valószínűséggel megtegye? Ez nagyságrendileg olyan probléma, amihez képest eltörpül a speciálisan magyar kockázat. Ahhoz, hogy a hosszútávú állampapír - vásárlók ne így gondolkozzanak, véget kell hogy érjen a jelenlegi kegyelmi állapot és a negatív, az EU - val szakító és az államcsődöt választó forgatókönyvnek kell megvalósulnia. De még ebben az esetben sem egyértelmű, hogy hosszabb távon se normalizálódhat-e a magyar helyzet Uniós keretek között.