A válság Európa számos országában okozott - okoz életszínvonal-csökkenést, a megszokott szolgáltatások megvonását. Nem minden országban egyformán. A lakosság nem minden csoportja számára egyformán. Ezzel együtt Európa és annak minden országa "működik".
A piacgazdaságokban tudott dolog, hogy időnként egyes cégek tönkremennek. Ha helyette azonos nagyságrendben újak alakulnak, némi "súrlódás" után a munkájukat vesztettek új álláshoz jutnak. Amíg nem, vagy akik nem, azoknak rendelkezésre áll valamilyen munkanélküli segély és munkaközvetítő szolgálat. Ugyanez a sorsa a közszférából leépítetteknek. Ha a foglalkoztatás szintje nem változik, ez egyéni szinten járhat súlyos helyzetekkel, társadalmi problémát nem jelent.
Vannak olyan európai országok is, amelyekben a krónikus munkanélküliség szintje a többi országéhoz képest régóta kiugróan magas. Ez nem minden lakóhelytípust, régiót, társadalmi csoportot érint egyformán. Minthogy azonban náluk korábban is ez volt a helyzet, asz érintettek úgy-ahogy adaptálódtak ezekhez a viszonyokhoz, vagy pedig megpróbálnak migrációval segíteni magukon. Az ilyen országok is "működnek"
A különféle jóléti szolgáltatások szintje és konstrukciója az európai országokban egymástól eltérő Ezt a lakosság mindenütt megszokta. Egy ideje hol itt, hol ott azzal találják szemben magukat európai polgárok, hogy közlik velük: a jóléti rendszerek túlvállalták magukat. Ezért korábbi juttatásokat megvonnak, színvonalukat csökkentik, felülvizsgálják a jogosultságokat. Van, aki a számára fontos szolgáltatást képes a piacról pótolni: vásárlással, magánbiztosítással. Van, aki erre nem képes. Van, aki tud egyéni problémája megoldásához.valamilyen segélyt is kapni. Van, aki nem és kénytelen a korábban megszokott ilyen -olyan szolgáltatás nélkül élni. Ez is "működik" valahogy.
A válság (szebb nevén recesszió) egyidejűleg sok országban, sok formában nyírbálja meg a megszokott életkörülményeket. Noha nemzedékek nőttek föl a nélkül, hogy ilyennel találkoztak volna, hallották hírét, hogy válságok vannak, de azok átmenetiek. Előbb - utóbb követi őket a jó konjunktúra, amelyik összességében helyreteszi a dolgokat. Ha ez késik, akkor nő a rosszkedv, elégedetlenség, a következő választásokon a választók hajlamosak elzavarni az éppen regnáló kormányt - hátha a következőtől többet remélhetnek. De a működőképesség nem válik kérdésessé.
Vannak azután európai országok, amelyeket az elhúzódó válság a tönk szélére juttat. Ezekben megszokott volt a többi országéhoz képest a kiterjedt "túlfogyasztás", az államapparátus, vagy más szektorok részéről az európai mértékek szerinti "alulteljesítés". A működőképességet államadóssággal, magánadóssággal hidalták át. Ez vált folytathatatlanná a hitelforrások elapadása miatt. A nemzetközi hitelező intézmények (IMF, EU tagoknál maga az EU) úgy adnak segítséget a csőd elkerüléséhez, ha drasztikus restrikciókra kerül sor a megsegítésre váró országban. Ez alapjában érinti nagy, sokféle életkörülményű tömegek mindennapi életét - óriási felháborodást váltva ki. Hatalmas tüntetések, kormányválságok, fenyegető akciók jelzik ezt a felháborodást. Itt már kérdésessé válik az ország normális működése. Eddig a szanálásban saját pénzadománnyal is hozzájáruló nemzetközi szereplőknek minden esetben sikerült meggyőzni a csődközeli állapotban lévő országok lakosságának többségét, hogy mégis jobban járnak a szigorú, csak kis mértékben enyhíthető feltételek elfogadásával, mint ha ellökik maguktól a segítő kezet és az ország anarchiába süllyed. A kemény feltételeket elfogadó ország működőképes marad, de a harag azért a mélyben forr.
A jelenlegi helyzet azonban Európában kockázatos mind gazdasági, mind politikai szempontból. Nincs biztosíték arra, hogy a várvavárt fellendülés bekövetkezik, nem pedig egy újabb válsághullám söpör végig a világon és így a kontinensen is. Azt se lehet tudni, hogy melyik európai ország kerül valamilyen lépéshiba következtében csődközeli állapotba és az akkor megmenthető lesz-e, vagy sem. És azt sem tudni, milyen politikai akadályai támadhatnak a dolgok megszokott elintézési módjainak. Támadhatnak eddig nem ismert, tárgyalásokkal át nem hidalható ellentétek egy-egy ország establishmentjén belül, vagy különböző európai országok kormányai között. És támadhatnak bármelyik országban olyan, ma populista gyüjtőfogalom alatt emlegetett, magukat csodatevőnek beállító politikusok, politikai pártok, akik szerint van működőképes, a közjót biztosító alternatívája a jelenlegi, szélsőséges vagyoni és jövedelmi különbségeket mutató világrendnek, európai rendnek. Ha azok az erők, amelyek nem hajlandók minden problémát, konfliktust szívós tárgyalásokkal oldani meg, hanem egyoldalú lépéseikkel kész helyzeteket teremtenek, elérnek egy olyan fokot, amelyen már a béke és a ma valamennyire "normálisnak" tartott működés nem tartható fenn, akkor minimum egy nagy átrendeződés következik be Európában. Rosszabb esetben viszont káosz. S hogy a világméretekben amúgy is folyamatosan pozíciót vesztő Európa mennyire képes ilyen fejleményeket stabilizálni és ezáltal "működésnek" tartani azt, amit ma biztos nem tartana annak, azt nem tudhatjuk. Valamint azt se tudhatjuk, hogy mielőtt a dezintegráció bekövetkezne, a tárgyalásos módszerekben nagy jártassággal rendelkező establishmentek képesek lesznek-e olyan változásokat kezdeményezni és az Unió lakosságával elfogadtatni, ami elejét veheti a kontrollálhatatlan folyamatoknak.Hiszen rendezetten értelmezni át a működőképesség és tolerálhatóság fogalmát, mint ismétlődő sokkok révén, az elvileg biztosan kevesebb egyéni és csoportos traumával járhat. De ezt előre sokan gondolhatják másképpen - szűk érdekeiktől, délibábos elképzeléseiktől, indulataiktól vezettetve.
Ami igaz Európára nézve, az mutatis mutandis áll globális méretekben is.
"Magyarország más!" Most ne is beszéljünk róla...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése