Audacter calumniare

Audacter calumniare, semper aliquid haeret. A mondás Plutarkhosz szerint Nagy Sándor egyik udvari emberétől származik, miszerint merészen kell rágalmazni:  valami mindig ragad. Azóta is sokan követik ezt a módszert és ritkán csalódnak az eredményében. Eredetileg a rágalom csak szájról szájra terjedt. Mára már hatalmas és sokrétű - sokmódszerű apparátusok képesek terjeszteni sok emberhez egyszerre eljutó médiumokon keresztül. Sok oka van a sikerességének. Van, aki szívesen hall és terjeszt rosszat másokról, különösen, ha eleve nem szíveli a rágalom tárgyát.Van, aki kicsiben maga is hajlamos rosszat mondani másokról, de el se tudja képzelni, hogy ezt más óriási léptékben is meg "meri" tenni. Van, aki a mondásban bízik: Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Van, akinek elég, hogy sokszor hallja és tapasztalja, hogy sokan elhiszik. Van, aki tudja, hogy a rágalomnak van igaz részmorzsája és ez győzi meg a többiről. És még egy sor egyéni változata van annak, hogy kinél hogyan "ragad" valami.

A merész rágalom ellen védekezni nem lehet. Ha a közeg nem olyan, hogy a rágalmazóra nézve komoly kockázatot jelent a lelepleződés, akkor a megrágalmazott vagy hívei bármit mondanak, az magyarázkodásnak tűnik és még meg is erősíti a rágalom hitelét. Az is a merész rágalmazót segíti, hogy sikerül megemelnie az ingerküszöböt: a kevésbé szenzációs, a fantáziát megragadó hírre a kutya se figyel oda. Így aztán a megrágalmazott propagandája halvány, erőtlen. Ha pedig netán a megrágalmazottnak nincsenek morális gátlásai és átveszi támadója módszereit, akkor is le van maradva a versenyben és "legjobb" esetben neki is kialakul egy tábora, amely vevő az általa terjesztett rágalmakra. Akkor aztán hit dolga, hogy ki hisz az egyiknek, ki a másiknak.

De ragad nem kevés azokra is, akik nem adnak hitelt magának a merész rágalomnak. Megundorodnak attól a világtól, amiben ilyen durva események, akciók is előfordulhatnak. Az ingerküszöbük nekik is megemelkedik: a szenzációkat kételkedve fogadják de a többi hírrel és szereplővel kapcsolatban is távolságtartóakká válnak, igyekeznek semmibe se involválódni. Óvatosak és passzívak, mert az tűnik biztonságosnak a lépremenés elkerülésére.

Mindebből az következnék, hogy ha a közviszonyok már megromlottak, akkor a merész rágalmazó a továbbiakban biztos nyerő. Nem egészen. Ha ugyanis a hatalom is a rágalmazó kezében van, akkor mégiscsak uralmi teljesítménye válik előbb - utóbb a meghatározó "véleményformálóvá". Mennél rosszabb ez a teljesítmény, annál többen fordulnak szembe az ilyen hatalommal és ezáltal gyanakvóakká, sőt immunisakká válnak a rágalmaival szemben is. Olyan rossz azonban nemigen lehet egy kormányzás, hogy összes hívét elveszítse. Aki mélyen azonosul vele és maga is folyamatosan terjeszteni a rágalmait, még a bukásában is kitart mellette. Ha sok ilyen hívő marad, akkor nyíltan, ha kevés, akkor a hamu alatt  őrzi a kultuszt és makacs toposzait a gyors, vagy a távoli revans reményében.