Többször foglalkozott ez a blog az értelmiség és a politika honi viszonyával és igyekezett kitapogatni az értelmiségi politizálás erényeit, korlátait és kontraproduktív vonásait. Most próbáljuk meg a kérdést a másik oldalról, a politikusok oldaláról is megnézni.
Azonnal nehézségbe ütközünk: kit is tekintsünk ellenzéki politikusnak? Érthető módon a rendszerváltás után az új politikai elit az értelmiségből rekrutálódott - honnan másból lett volna ez lehetséges. Viszonylag hamar kiderült azonban, hogy politikusnak lenni szakma, amelynek játékszabályai jelentősen eltérnek az értelmiségiétől. Sok politikus se vette ezt igazán tudomásul: "mellékfoglalozásban" meg akart maradni kompetens értelmiséginek is. Nem véve tudomásul, hogy hiába van meg ehhez akár a képessége és a műveltsége, a két pozíció kizárja egymást: a politikust az eredményei minősítik. De a politika iránt értelmiségiek sem voltak hajlandók erre a különbségtevésre: a politikusokat kedvük szerint hol politikusként, hol értelmiségiként minősítgették.
A két nagy politikai pártban azért fokozatosan végbement a politikusok professzionalizálódása: Horn Gyulát vagy Orbánt senki nem kezelte értelmiségiként és mindkét pártban kezdett felnőni egy értelmiségi múlt nélküli politikus- garnitúra. A jobboldalon ez a tendencia be is érett: Orbán gyakori sámánkodása ellenére világos, hogy politikai alakulatról van szó, amely időnként egy-egy politikailag súlytalan értelmiségi miniszterrel dúsítja fel személyi állományát. A bal- balközép oldalon viszont megtorpant a professzionalizálódás. Az SZDSZ eleve tele volt a két szerepkör között ingázó prominenssel. Az MSZP viszont Horn lemondása után permanens vezetési válságba került: a párt condottiere - oligarchái nem voltak hajlandók senkit maguk fölött állónak elismerni. Mígnem ebbe az erőtérbe kívülről belépett Gyurcsány, aki a politikai vezér szerepe mellett vindikálta magának a mélyenszántó értelmiségi elemző stallumát is. Amíg sikeres volt, addig ebből különösebb probléma nem származott, lemondása - lemondatása után azonban annál nagyobb. A kormányt a hangsúlyosan, deklaráltan nem politikus Bajnai vette át egy sor helyét nem találó szocialista politikussal karöltve, a párt elnöke pedig Lendvai Ildikó lett, aki egyfelől politikusi aprómunkával egybentartotta a pártot, másfelől a médiában folyamatosan csillogtatta értelmiségi kvalitásait, de tartózkodott még a kísérlettől is, hogy pártja szellemi vezéreként jelenjen meg. A korábbi koalíció a választások időpontjára nem csak úgy általában vált erősen népszerűtlenné, de különösen azzá vált a politizáló értelmiség körében. A népszerűtlenség szellemi dezorientáltsággal is párosult. Innen is magyarázható az a súlyos választási vereség, amely könnyen végzetessé is válhatott volna.
Orbán "centrális erőteret" kisajátítani akaró rendszerváltása nem ütközött népi ellenszegülésbe, de két csoportot súlyosan felháborított. Egyfelől a balliberális értelmiséget, másfelől a pozícióvesztett országos és helyi politikusokat és holdudvarukat. Az értelmiségi tiltakozás élére először a börtönnel fenyegetett Gyurcsány állt, ő rendezte meg az első, párezer embert utcára vivő demonstrációt. Ezen felbuzdulva vették át a stafétabotot és burjánoztak el az utcai tüntetéseket szervező civil kezdeményezések, amelyek hol csak a balliberális értelmiségiek egy részét tudták mozgósítani, hol ennél szélesebb kört és többtízezres létszámot. De így, vagy úgy, általuk az értelmiségi politizálás bekerült az ellenzéki fősodorba. Ezzel ellentétben az MSZP-t Mesterházy Attilának éppenséggel politikusi módon sikerült konszolidálni olyan pártként, amelyben az értelmiségieknek csak a segítő (esetenként fizetett) szakember szerepe jut.
Ez a durva vonásokkal felvázolt kép talán eleve sugallja, hogy az ellenzéki értelmiség ezen a politikai oldalon a zsüri szerepkörébe került, amellyel bőségesen él, sőt visszaél. A helyzetre adekvát válasznak tűnt 2012 őszén Bajnai politikai szerepvállalása, majd a körülmények hatalma révén egy furcsa, konglomerátum- szerű ellenzéki párt megalakulása. A folyamat azonban hallatlanul lassú és nehezen megy a politikus szerepet vállalók nyílt, egyértelmű elszakadása az értelmiségi szereptől. Ennek a lassúságnak két súlyos következménye is van. Az egyikről már többször szóltam: a politizáló értelmiség se szakad el az amatőr politizálástól és a médiában, köztudatban ősszekeveredik, amit az újdonsült politikus mond azzal, amit az önkorlátozásra képtelen kibic bocsájt közre. A másik, talán még súlyosabb következmény, hogy az ellenzéki politikusok továbbra is nagyrészt az értelmiségi közönségnek beszélnek és nem a széles spektrumon elhelyezkedő potenciális választóiknak. Ha mégis megpróbálkoznak ezzel, az értelmiségiek azonnal populizmust kiáltanak.
A következtetést le se kell vonni, annyira kézenfekvő. Amíg a politikai ellenzék kiszolgáltatott, függő helyzetben marad az értelmiségétől, addig sem egy hirtelenjött válsághelyzetben, sem választásokon nem válhat ütőképes politikai vezető erővé. Hogy egy formálódó ellenzéki politikus - koalíció képes-e itthon és a nemzetközi színtéren átlépni ezt a professzionális minőségi küszöböt és hogy az idősebb, és a most jelentkező fiatal értelmiségi háttere képes-e ezt támogatólag tudomásul venni, azt a közeljövő fogja eldönteni.
mindez csak viszonylag normális viszonyok mellett lehetne igaz.
VálaszTörlésHogy mennyire nincsenek normális viszonyok:
http://velemenyvezer.blog.hu/2013/04/02/fidesz_25_a_part_ahol_mindent_elhisznek_orbannak
Orbán nem politikus, hanem szektavezér. ha már, akkor ez is két, egymást kizáró szerep (kéne, hogy legyen).
És hogy a Fidesz "politikai alakulat"- e... formálisan talán, valójában inkább new-age vallási közösségnek tűnik.
Professzionális politikusokra persze szükség lenne.
De hogy "a médiában, köztudatban ősszekeveredik, amit az újdonsült politikus mond azzal, amit az önkorlátozásra képtelen kibic bocsájt közre."? Na bumm, ez minden szakmával kapcsolatban is így van, világjelenség, még az se biztos, hogy olyan nagy baj. Meg kell tanulni válogatni, nem árt az. Nekem az is összekeveredik, amit Bájer meg a Dagi mondanak, nem is igen tudok különbséget tenni köztük - ettől most zavaros lesz a világképem?
A jobboldallal nem érdemes foglalkozni: jelenleg így működik, a saját szavazótábora elfogadja, ha meg hajótörést szenvednek, nem látszik ott alternatíva egy működőképes másik konstrukcióhoz. Az ellenzéki oldal viszont így nem működik, de mind a jelenlegi és potenciális híveinek, mind pedig az országnak vitális érdeke LENNE, hogy működőképessé váljon.
VálaszTörlésViszonylag hamar kiderült azonban, hogy politikusnak lenni szakma, amelynek játékszabályai jelentősen eltérnek az értelmiségiétől.
VálaszTörlésKedves Bálint - a jelek szerint az "értelmiség" nálad a "független" szinonimája.
Azt hiszem, arról van szó, hogy a nem-orbáni értelmiség túlértékeli saját, egyéni szerepét, így ahelyett, hogy saját tudásával egyfajta normát állítana, műhelyeket, kerekasztalokat hozna létre - szereti saját egyéniségét hangsúlyozni. S olyan dolog pedig nincs, aminek ne lenne másik oldala, aminek csak előnye lenne, stb.
Az már csak unikum, hogy egyeseknek ez a "függetlenség" jelenti a megélhetését.
Korábbi pozitív példák: mitigernek.hu; pártfinanszírozás érdekében politológiai műhelyek összefogása; Reformszövetség
Azt hiszem, Geo, hogy itt több dolog csúszik egybe. Az, hogy a modern politika önálló hivatás, az nem az én véleményem, hanem Max Weberé. Én csak egyetértek vele. Viszont nem értek egyet azzal, hogy az értemiség "szabadon lebegő" lenne- szerintem ilyen értelemben nem független. De lehet független egyes pártoktól. Külön probléma azoknak a szakmai műhelyeknek a szerepe - külföldön és itthon - amelyeknek van ugyan szellemi-politikai irányultságuk, adott esetben pénzért végeznek megbízásokat pártoknak, de ragaszkodnak a nyilvánossághoz és/vagy a saját különvélemény jogához. Vagyis kik a think - tank emberei? Gondolom, esetenként lehet csak eldönteni, hogy álruhás politikusok-e, üzleti vállalkozók, vagy elkötelezett értelmiségiek. Hasonló a helyzet a volt politikusokkal, ha a "pályaelhagyásuk" végleges és visszatérnek eredeti mesterségükhöz.
VálaszTörlésAmi mármost a "szoclib" értelmiség, illetve annak megmondó-embereit illeti, több itteni bejegyzésem foglalkozik azzal, hogy időnként szereptévesztésbe esnek. Hogy persze hol ér véget az igen méltánylandó civil politizálás meg a szabad véleménnyilvánítás a felelőtlen dilettáns politzálástól, azt nehéz konszenzussal megállapítani. Különösen nem helytől és időtől elvonatkoztatva, általános érvénnyel.