Az "EU-s pénzek" és a magyar választó

Az EU-ból érkező pénztámogatások várható csodás hasznát az Unióba való belépésünk idején hallotta emlegetni a magyar választó. Az akkori szocialista - szabaddemokrata kormány nem állította ugyan újraválasztási kampánya középpontjába a "Marshall segélyt", de egész kampányuk aranyfedezeteként az burkoltan - nyíltan végig szerepelt. Nem tudjuk feketén - fehéren igazolni, hogy ennek mekkora szerepe volt a Magyar Köztársaság történetében példa nélkül álló fejleményben, hogy újraválasztották a hivatalban lévő kormányt, de hogy volt szerepe, az aligha vitatható.

A pénzek ugyan lassacskán csordogálni kezdtek, de enyhén szólva nem hoztak eldorádót. Éppen ellenkezőleg: akkor derült ki, hogy a korábbi gazdaság- és szociálpolitika folytathatatlan, különféle megszorításokra van szükség s mire ezeknek bármi pozitív hatása jelentkezett volna, ideért a 2008-as, eleinte pénzügyinek mutatkozó gazdasági világválság. Nem csoda, hogy az "EU-s pénzekről" is jobbára negatív hírek jutottak el a választókhoz. A földalapú támogatásokról nem az, hogy a gazdálkodók kapják, hanem az, hogy mennyivel kisebb az összeg, mint amennyit a régi tagok gazdálkodói kapnak. A pályázatra kiírt támogatásokkal kapcsolatban hallhattunk a konkrét célok vitatottságáról, az elbírálás visszásságairól, a vele foglalkozó apparátus öncélú bürokráciájáról és inkompetenciájáról, a pályázók által megelőlegezett összegek, vagy hozomra kötött szerződések uniós fedezetének vontatott érkezéséről, arról, hogy a Magyarország által lehívható összegnek csak ilyen, vagy olyan kis százalékát sikerült ténylegesen lehívni, hogy a pályázók milyen nehezen tudják - ha egyáltalán - előteremteni a kötelező hazai "önrészt". Ezt a sok negatívumot alaposan megfejelte a folyamatos és rámenős ellenzéki propaganda.

A pályázatok útján elnyert "EU-s" pénzekkel kapcsolatos rossz híreket nem ellensúlyozta a személyes tapasztalat sem. Igaz, hogy hol ilyen, hol olyan infrastruktúrális beruházások mellé került oda a tábla, hogy EU támogatással valósult meg. Ám vagy a kivitelezés elhúzódása, vagy a szükségesnél nagyobb közlekedési zavar, vagy a kivitelezéssel kapcsolatos visszaélések hírei, szóbeszédei rontották a hangulatot, hol pedig a közvélekedés, hogy "pont erre volt szükségünk?" Összességében tehát az akkori kormány politikailag mit sem profitált a beérkező pénzekből. Az ellenzék lényegesen többet.

A "fülkeforradalom" után ezen a területen jobbára a "rendcsinálásról" beszéltek, ami a gyakorlatban az ezzel foglalkozó apparátus lecserélését és a pénzek baráti zsebek felé irányítását jelentette. Büszkélkedtek azzal is, hogy a lehívható összegnek a korábbinál nagyobb hányadát - lehetőleg 100%-át - fogják lekötni. Minthogy azonban a politikai propaganda fő vonulata az önerőre való támaszkodás hirdetése volt, valamint a hol diszkrét, hogy durva EU- bírálat, nagy hangsúlyt nem kapott ez a téma.

Indirekt formában abból lehetett értesülni, hogy a kormány számára mekkora jelentősége van ezeknek a pénzforrásoknak, amikor felvetődött, hogy a magyar kormány különféle kötelességszegései, mindenekelőtt a folyamatos túlzott deficit miatt a pénzek egy részét büntetésből vissza fogják tartani. Olyan dühhel támadta a kormány ezt a felvetést, hogy látszott: vitális kérdés számára. És nem elsősorban a nemzeti büszkeség okán. Még árulkodóbb - de még áttételesebb - volt, hogy a kormány mi mindent rendelt alá egyetlen célnak, a deficit 3% alá szorításának és ezáltal a túlzott deficit eljárás alól való kikerülésnek.

A politikai ellenzék az EU-s pénzek ügyét jobbára szakkérdésként kommunikálta. Bírálta azt a módot, ahogy a kormány ezt a kérdéskomplexumot kezelte, kimutatta, hogy a rossz gazdaságpolitika miatt ezek a pénzek jelentik szinte az egyetlen fedezetet az országban folyó beruházásokra, s hogy ezen pénzek nagy része hogy köt ki a kormány támaszát jelentő oligarchák zsebében. Meg se kísérelte azonban mindezt közel hozni a választókhoz. Nem szólította meg az agráriumot, hogy gondolják meg: mire mennének a földalapú támogatások nélkül. Nem szólította meg a munkahelyüket féltőket, hogy mennyire növekedne a munkanélküliség, ha nem lennének ezek a támogatások. És nem rázta fel a többi választópolgárt sem, hogy a támogatások esetleges elmaradása pótlására az állam még milyen adómennyiséget hajtana be rajtuk.

Mindezek alapján a magyar választók úgy hallanak arról a politikai kérdésről, hogy miért jó vagy rossz az országnak az EU- tagságunk, hogy fogalmuk sincs, mekkora egzisztenciális hasznuk van egyénenként is ma a tagságunkból. Mintha az éppenséggel "nemzetpolitikai " kérdés lenne. Lehet ugyan, hogy érzelmi lózungok hatnak a polgárok egy részére, de az többször bebizonyosodott, hogy a döntő érvet a potenciális választó számára a zsebe jelenti. S hogy az EU-s pénzek tényleges szerepe homályban marad a választópolgárok előtt, azt a kormány tudatosan kialakított  propagandája mellett az ellenzék rossz, tehetségtelen tematikai súlypontozása is okozza.