A voluntarizmus korlátai

Az Orbán rendszer azt a képet mutatja magáról, hogy nincsenek korlátai, bármit megtehet. Erről sokakat meg is győzött itthon és külföldön egyaránt. S valóban: rengeteg olyan dolgot megtett, amiről előre azt lehetett gondolni, hogy na ezt nem, mégis megtette úgy, hogy hatalma nem rendült meg. Kérdés, hogy Orbán és kamarillája maga mennyire élte bele magát ebbe a korlátlanság - érzésbe.

A vakmerő politika mögött ugyanis számítások is vannak, paranoiás félelmek is. A számítások a tényleges ellenállást, ellenakciókat igyekeznek előre számbavenni és azt, hogy mennyire tudják azt verbális szőnyegbombázással, ha ez nem elég, látszat - visszalépésekkel, ha az sem elég, taktikai visszavonulásokkal leküzdeni. A paranoiás félelmek az időnként nevetségességbe fúló örökös harcok meghirdetésében öltenek testet. De ezek mélyén az a valóságos rettegés húzódik meg, hogy a felépített rendszer bármikor végveszélybe kerülhet. Ez ellen próbálnak biztosítékokat kiépíteni, láthatóan túlzottakat is, de tudják, hogy igazi végveszély esetén mindez mit sem ér. Így azt is tudják, hogy a gondosan felépített agitációs és propaganda hegemónia is bármikor összeroppanhat.

A korlátlanság érzését táplálja az a hihetetlen szerencse - sorozat, ami az Orbán rendszernek a kezére játszott. A világgazdaságban mindenek előtt ilyen a tartósan bőséges pénzkínálat, az abszurd mértékben alacsony kamatszint, az olajár - zuhanás, a tartós konjunktúra a személyautók nemzetközi piacán. A világpolitikában az USA folyamatos térvesztése világszerte, az orosz expanziós politika megerősödése, az EU egyre inkább és több területen kibontakozó struktúrális válsága, a nacionalizmus és a vallási konfliktusok felerősödése, a migráció ugrásszerű megemelkedése - hogy a legfontosabbra utaljunk. Belpolitikában a 2008-as sokk után a tömeges riadalom és vágy a stabilitásra és a jobb jövő reményére, a politikai ellenzék önkritikára (és aprómunkára) képtelen volta és kicsinyes személyi ambíciói s végül, de talán elsősorban a lakosság egymás iránti individualista bizalmatlansága, amely a kollektív akciók illetve a politikai alternatíva keresése helyett helyett az egyéni alkukban, kiutakban, végső soron az ország elhagyásában látja a rendszertől szabadulás eszközét.

A szerencse azonban forgandó. Se szeri, se száma azoknak a lehetséges (akár konstruktív, akár destruktív) világgazdasági és világpolitikai változás - lehetőségeknek, amik alapjában rendíthetik meg az Orbán rendszer működését - mindenekelőtt a költségvetési egyensúlyt. S ha ennek komoly életszínvonal- és életmód következményei vannak, az - szinte automatikusan - a belső stabilitás megroppanásával jár.

Ám nem csak a külső feltételek lényeges megváltozása szabhat határt a voluntarista rendszernek. A gátlástalan, de egyben máról holnapra politizáló, nem csak cinikusan, de technikailag is rosszul kormányzó rendszer máris sok tekintetben elérte saját korlátait. Most vagyunk tanúi az oktatásban olyan, alulról szerveződő eseményeknek, amelyekben a pedagógusok, s velük szülők, diákok jelzik, hogy erre nincs tovább. A forradalmat vízionáló csodavárók ebbe többet, mást látnak bele, mint a mi. Az elégedetlenség kinyilvánítása valamelyes látszat - meghátrálásra fogja ugyan kényszeríteni a kormányt, de arról szó sincs, hogy alapvető társadalompolitikai - oktatáspolitikai céljait feladja, megváltoztassa. Kialakul majd valamiféle modus vivendi, akárcsak a határaihoz érkezett egészségügyben, közlekedésben és más kiélezett területeken. Lesz, aki ezt a rendszer újabb győzelmeként fogja értelmezni. Nagyon egyoldalú helyzetértelmezés az ilyen. Ugyanis közben egyre inkább terjedni fog az a meggyőződés a választópolgárok körében, hogy ez egy rossz, erőszakos rendszer. Ez az adott körülmények között nem valószínű, hogy választásokon manifesztálódik, mert ahhoz egyszersmind meggyőző alternatívára is szükség lenne. Viszont ha külső okokból a rendszer pozíciója megroggyan, akkor nem az lesz a közfelfogás, hogy tulajdonképpen minden jól ment volna, ha nincsenek ezek a külső fejlemények. Tudni, vagy legalábbis érezni fogják, hogy egy tévút vált tarthatatlanná. S ez elvben jobb esélyt kínál az utána következőknek, mint ha a propagandának megfelelően sikeresnek, működőképesnek, jól teljesítőnek tudnák Orbán "omnipotens" rezsimjét.