Orbán már a választásokat megelőzően sem hagyott kétséget: át akarja alakítani a versengő politikai és szellemi arénát és hegemon "központi erőteret" akar létrehozni, amelyben mindenféle ellenzéki megnyilvánulás marginális és irreleváns. A szót tett követte: ennek megfelelően alakította át az alkotmányos rendet, az intézményrendszert, megszállta a hazai nyilvánosság közel egészét és a hatalom emberei olyan kommunikációt alkalmaznak, amely nemcsak a kontextust, hanem a szavak értelmét és a tényeket is maga határozza meg és kinyilatkoztatásaival kapcsolatban érdemi vitákba nem bocsátkozik.
A központi erőteren kívüli politikai és szellemi erők a maguk állandó létbizonytalanságban lévő, szűk hatókörű médiumaikba szorultak vissza, ahol ugyan egymásnak elvben szabadon fejthetik ki véleményüket és akár "szabadon" vitatkozhatnak is, de számolniuk kell azzal, hogy állandóan rajtuk van a hatalom gyanakvó szeme. Ez azzal jár, hogy saját, belsőnek vélt nyilvánosságukban leírt vagy kimondott mondataikat a hatalom és/vagy a hatalom hívei bármikor kiragadhatják, átemelhetik a saját kontextusukba és nyilvánosságukba - és ott azt tehetnek vele, amit akarnak. Ledorongolhatják, eltorzíthatják, kifigurázhatják, gyűlöletkeltésre vagy "oszd meg és uralkodj" célokra használhatják. Ezért az, aki a hatalomtól függetlennek nevezhető médiumokban megszólal, annak nem csak a tekintélyuralmi rendszerekben szokásos öncenzúrára érdemes gondolnia, hanem arra is, hogy milyen következményei lehetnek szavainak saját táborán belül, illetve akkor, ha a belsőnek szánt kommunikációba a hatalom "belelép". Így válhat a kritikából nem végiggondolt tabusértés, a kommentárból feljelentés.
Az elmondottak azt jelentik, hogy a centrális erőtér tervrajza sikeresen életre kelt. Ez azonban nem egészen van így. Van egy fontos terület, ahol a hatalom és technológiája totálisan csődöt mondott, és ez a gazdaság. Semmi nem úgy alakul, ahogy meghirdették és ahogy azóta is igyekeznek állítani. Ennek hazai felismerése és kimondása messze túllép a marginalizált ellenzék körén. Kiterjed minden magára adó közgazdászra politikai színezetétől függetlenül, de elszivárog a nép, a választópolgárok közé is, akik mára már nem csak tapasztalják, hanem egyre inkább verbálisan is visszahallják e tekintetben a hatalom állításai és a valóság közötti szakadékot. Ezért a gazdaságról kimondott igaz szavak nem hullnak a semmibe.
A centrális erőtér koncepciójának másik szervi fogyatékossága, hogy nem számolt azzal: Magyarország ma már semmilyen tekintetben nem zárt világ. Figyelnek a magyar fejleményekre az integrációs intézmények, a külföldi kormányok, a nemzetközi média, a piacok, a hitelminősítők, a különféle titkosszolgálatok - és folytathatnánk a sort egészen a határokat nem ismerő internetig. És miután a fülkeforradalmi rendszer széles körökben lelepleződött, a figyelem még fokozottabbá vált az ország kis mérete és nemzetközi súlya ellenére is.
A nemzetközi figyelemben ha nem is döntő, de nem is elhanyagolható szerepe van a hazai marginalizált független és/vagy ellenzéki nyilvánosságnak. Ezért aki ott megszólal, az ugyan jobb, ha tudomásul veszi a hazai érdemi viták lehetetlenné válását és szavai önmaga ellen fordításának lehetőségeit, de cserébe esetenként váratlanul olyan nemzetközi figyelmet kaphat és "mandinerből" olyan hatásokat érhet el, amit magyar nyelven, kis közönség által követett szavaitól normál körülmények között álmában sem remélhetne.
Valamit - valamiért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése