A nagy európai pártcsaládok alapvető felelőssége tagpártjaik esetleges politikai/morális elfajulásáért

Mennél nagyobb mértékben válik kikerülhetetlenné újabb és újabb tematikákban az EU integrációjának elmélyülése, annál inkább kell növekedjék az Európai Parlament szerepe is. Mint döntéshozóé is, de mint a demokratikus ellensúlyé is a Bizottság megnövekvő szerepével szemben. Az EP - mint tudjuk- frakciókban dolgozik, ezeket a pártcsaládok képezik.Nincs semmi meglepő abban, ha ezek a pártcsaládok arra törekszenek, hogy mennél több tagországból mennél több párt csatlakozzon hozzájuk és támogassa őket a parlamenti szavazások során.Ennek érdekében kölcsönösen segítik tagpártjaik választási kampányait is.Ha valamelyik tagjukat politikai támadás éri, azzal szokásszerűen szolidaritást mutatnak.

A növekedési hajlandóság szükségképpen azzal jár, hogy politikai karakterükben, programjukban szervezeti és kommunikációs stílusukban különböző pártok kerülnek egy családba. Ez önmagában még előnyös is lehetne: egy sokszínűbb frakció rugalmasabb parlamenti politizálást tud folytatni, belső viták után kiérleltebben reagálhat egy-egy újonnan felvetődő problémára.Így van ez, ha egy párt felvétele előtt a pártcsalád szervezete gondosan tájékozódik a belépni szándékozókról és van mersze indokolt esetben a jelentkezőnek nemet mondani. És feltétel az is, hogy a tagok politikáját összetartó koherenciájáról az alapvető kérdéseket illetően később is folyamatosan gondoskodjon.

Maga az Unió a tagok számából, eltérő fejlettségbeli és tradícióbeli sajátosságaiból kifolyólag, meg a nemzeti politikai arénák változatossága  miatt politikailag sokszínű, ezért a pártcsaládokon belül - minden körültekintés ellenére - is szükségképpen folyamatosan kell jelentkezzen divergencia.Ez még önmagában nem baj, ha megfelelően kezelni tudják. Ha viszont nem, az az Unió weimarizálódásához vezethet.

Sok mindennel magyarázható, ha a nagy európai pártok (EPP, PES) általában "puhák" tagpártjaik kilengéseivel kapcsolatban. Úgy gondolják, fontosnak vélt  (és személyi) kérdésekben így tudják csak súlyukat megőrizni. Kemény fellépésükkel félnek, hogy"adukat" szolgáltatnának riválisaiknak.Érzik az Unió demokratikus deficitjét és ezt nem akarják nyílt vita tárgyává tenni egyes tagjaik elleni határozottságukkal. Tudják, hogy a nagy országok nagy pártjaival szemben mindig is szükségképpen elnézőek, ezért nem akarják a kicsiket látványosan más mércével mérni. Él bennük a remény, hogy ha az eltévelyedő tagpártjukat csak zárt ajtók mögött bírálják, akkor megőrzik azok bizonyos mértékű szolidaritását és azt a reményt, hogy később majd erősebben is hatni tudnak ezekre a problematikus pártokra. Esetleg nincs egység se a tagpártok között ezeknek a tagtársaknak a megítélésében. Feltehetőleg tovább is lehetne sorolni sokszor meghökkentő türelmük okait.

Ez a krisztusi türelem nagy veszélyeket is rejt magában. Komoly hitelességi problémákat vet fel a nagy európai pártokkal kapcsolatban. Fenyeget, hogy az elnéző magatartás a rossz példa követésére serkent további pártokat is, ami ellen azután egyre nehezebb fellépni. Félrevezeti a problémás pártok országaiban a "saját" tagságot és a szimpatizánsokat: ők úgy gondolhatják, hogy amit vezetőik csinálnak, az nem lehet elhibázott, pláne bűnös politika, hiszen az európai pártcsaládjuk jóváhagyja azt. De lebénítja a kritikát a rivális pártok és híveik körében is, mert azonnal rájuk lehet sütni, hogy ítéletük nem elvi, hanem csak saját pártérdekük vezeti őket. A különféle sajtó- és civil- leleplezők meg megkaphatják azt a vádat, hogy nem értik a professzionális politizálás lényegét.

Itt az ideje felismerni: nehéz, gazdasági válsággal terhes időben a "megbékítési" politika esélytelen és kontraproduktív. Az EU-ra rávetül a hajdani - noha más rendeltetésű, de a gazdasági világválságon és az európai politikai fejleményeken hajótörést szenvedett - Népszövetség sötét árnya.