Mint abszolut hozzá nem értő kívülálló, kizárólag szervezetszociológiai szempontból próbálom értelmezni azt a tényt, hogy a konklávé az egyetlen jezsuita bíborost választotta pápává.
Köztudott: a katolikus egyház szigorúan hierarchikus intézmény. Feje a pápa, aki a fontos teológiai kérdésekben csalhatatlannak tekintett, megfellebezhetetlen személy. A valóságban azonban minden egyszemélyes vezetésnek objektív korlátai vannak. Egy bonyolult, az egész világban működő intézményben rengeteg párhuzamosan futó folyamatot illetően kell szimultán informálódni és nap-mint nap dönteni, továbbá gondoskodni arról, hogy ezek a döntések végrehajtásra is kerüljenek, s az eredményről megszakítatlan legyen a visszajelzés. Mindez olyan komplex szervezet létét és működését feltételezi, amely akarva - nem akarva hatalmi tényezőt csinál az "apparátusból". Hiába kötelező az engedelmesség a pápának, hiába van neki szabad keze számos személyi és szervezeti döntésben - ez kikerülhetetlen sajátosság. Ha a pápa és az "apparátus" gondolatai, törekvései teljesen egybeesnek, akkor is van olyan transzformációja a belső folyamatoknak, amik a szervezet képére formálják mindazt, ami a külső szemlélő számára is kibontakozik. A kép pedig valójában maga is tartalmi kérdés, nem említve ezen felül azokat a fontos tartalmi kérdéseket, amelyek a külső szemlélő előtt láthatatlanok és szintén a testületekben, titkárságokban stb. dőlnek el. Fokozott lehet a szervezet "önsúlya", ha a pápa gondolatai, törekvései bármilyen mértékben eltérnek az "apparátusétól". Ez súlyos korlátja az egyszemélyi hatalom hatékony érvényesíthetőségének.
Más a helyzet egy jezsuita pápa esetében. Szerte a világban 18 000 felkészült jezsuita áll készen a mindenkori pápa szolgálatára. Saját tevékenységi körüket szükség esetén rugalmasan alá tudják rendelni a felső akaratnak. Ez az elvi lehetőség pillanatok alatt hatékony gyakorlattá tud válni a pápa és a rend közötti régi és sokszorosan kipróbált együttes múlt révén. Így a rend, illetve annak erre kijelölt tagjai képesek tetszőleges mélységben átlátni az "apparátust" és működését, jelezni annak problematikus pontjait és vonatkozásait és - ha utasítást kapnak rá - be is tudnak avatkozni. Így az új pápa elvileg akkora lehetőséggel rendelkezik akarata érvényesítésére, mint egyetlen elődje sem.
Mindez csak általános eszmefuttatás egy jezsuita pápa speciális helyzetével kapcsolatban. Semmi köze nincs ahhoz, hogy I, Ferenc pápa ténylegesen milyen irányba szeretné vezetni egyházát és milyen mértékű, jellegű és sebességű változtatásokra törekszik trónusára lépve.
Egy katolikus ügyekben kiemelkedően kompetens barátom nem ide írt, de tematikailag kapcsolódó kommentjei:
VálaszTörlésMiért Ferenc?
Olvastam régen egy ifjúsági regényt. A történet diák szereplői azzal igyekeztek aq feleltetést elkerülni, hogy tanáraikat felköszöntötték a névnapjukon. mindez sikerrel működött mindaddig, amig a Ferenc nevű tanárukat már negyedik alkalommal próbálták felköszönteni.
Ezért töltött el csodálkozással, hogy valamennyi általam nézett adón arról beszéltek a kommentátorok, hogy a Ferenc név utalás a poverellonka (Isten szegénykéjének) nevezett Assisi Szent Ferencre, mivel az új pápát a szegényekkel való törődés jellemezte. Pedig valójában van még néhány ismert Ferenc a szentek között. Paulai Szent Ferenc, aki Liszt etűdjében a vizen jár, Szalézi , aki Genf püspöke volt és akit az írók és újságírók védőszentjeként tisztel az Egyház. és leginkább Xavéri szent Ferenc, aki a jezsuita rend alapítójának társaként a Távol Kelet evangelizációját végezte. Végső úticélját, Kínát azonban nem érhette el, mert a birodalom határán, mindenkitől elhagyatva meghalt. Az egyház őt tekinti a missziók védőszentjének. Talán a jezsuitából lett pápa esetleg rá (vagy valamennyiükre) akart utalni.
Egy régi anekdota
Az erős központi irányítással vezetett jezsuitáknak mindazt tulajdonították, amit általában a titkos társaságokról feltételeztek. Így született a kérdés: Mi az a három dolog, amit csak a Jóisten tud? - Hány apáca rend van, Mikor hallgatnak a sekrestyések misét, és mit akarnak a jezsuiták.
Politikai divatok
Egy Leo Moulin nevű politológus – úgy 40 évvel ezelőtt - felfigyelt a politikai és szerzetesi intézmények közötti hasonlóságra, és könyvet írt A világ a szerzetesekből él címmel. Kimutatta a parlamentáris demokráciák és a középkori kolduló rendek (domonkosok, ferencesek ) alktományának hasonlóságait. Ezekben a rendekben mind a mai napig az összes posztra – a házfőnököktől a tartomány fönökökön át az általános nagyfőnökig, mindenkit szavazással és adott időtartamra választanak. A jezsuitáknál viszont egyedül (a fekete pápának is titulált) generálist választja egy szűk kör élethossziglan tartó megbízással. Az összes többi kinevezés „fölülről” jön. Az egyik demokratikusabb, a másik hatékonyabb. Hátrányai pedig: a koldulóknál állandó korteskedés folyik minden szinten; a jezsuitáknál, a helyes döntéshez a vezetőségnek minél több információra van szüksége. Ezért szinte állandósul a tagok megfigyelése, a feletteseknek szóló jelentgetés. Úgy tűnik, hogy Rómában és Budapesten is – mutatis mutandis – ez utóbbi, hatékonyabbnak gondolt rendszer jön divatba.