Orbán szerepe a mai Magyarországon (Fb.)

Orbán köztudottan Magyarország miniszterelnöke kétharmados parlamenti támogatottsággal.Egyes nem eleve neki elkötelezett, naiv elemzők ebben már előre annak lehetőségét látták, hogy majd végre fogja hajtani azokat a struktúrális reformokat, amelyeknek szükségessége 5-10 éve nyilvánvaló, de kellő politikai háttér nélkül másnak esélye se volt az azokkal járó konfliktustömeg vállalására.Ez súlyos tévedésnek bizonyult. Orbán ugyan eszeveszett tempóban nekikezdett változtatásoknak, de azok saját tekintélyuralmi államának kiépítését szolgálták népszerűnek látszó jelszavakkal és zömmel nem közelebb, hanem távolabb vittek a szükséges reformoktól.
Miután ez az agresszív kurzus gazdasági, külpolitikai és államigazgatási tekintetben gyorsan kudarcot vallott, Orbán valamiféle váltásra kényszerül. Ennek kapcsán mind bel-, mind külföldön továbbra is a lehetőséget látják személyében és kétharmados többségében. Ezt két tényezőre alapítják: Orbán erejére és ellenzéke gyengeségére. Gondoljunk ennek kissé utána.
A szó technikai értelmében Orbán erősnek látszik: táborán belül senki sem képes kihívást intézni vele szemben, bejáratott kommunikációja pedig elég nagy mértékben képes a jobboldalon bármit és az ellenkezőjét elfogadtatni és még a szélsőjobb is óvakodik vele totálisan konfrontálódni. Ettől a technikai erőtől remélik, hogy egy kudarcos politikai vonal után eredményesen tud képviselni egy EU-kompatibilis politikai vonalat és gazdasági reformpolitikát is. Hibás elképzelés. Nem számol sem Orbán személyiségével, sem tényleges lehetőségeivel. Világképe, legbelsőbb késztetései számára nem alternatíva egy mérsékleten alapuló következetes, szívós építkezés a mai (holnapi?) Európában. De nincs meg ehhez a megfelelő tudása és szerepkészlete sem. És táborát se tudná egyben tartani egy ilyen egyértelmű vonalvezetéssel. Ezért egyetlen lételeme a duplafenekűség, a kettős beszéd, ami alól mindig kibukkan a pata, kiérződik a jellegzetes illat. Következésképpen ahhoz a szerephez, amit a hazai és nemzetközi mérsékelt körök tartósan szánnak neki, nincs meg a megfelelő ereje még akkor sem, ha az ezirányú kezdőlépéseket megteszi.
Ugyanígy problematikus az az Orbán vezető szerepe mellett felhozott érv, hogy az ellenzéke gyenge. Ez leíró értelemben persze kétségtelenül igaz. Csak arról feledkeznek meg, hogy e gyengeség oka megintcsak Orbán. Ha erősen kétségbe is vonjuk Orbán alkalmasságát az ország vezetésére, tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy destrukciós potenciálja hatalmas. A viszálykeltés, a lejáratás és az átlagpolgár felheccelésének olyan nagymestere ő, amellyel - különösen úgy, hogy minden hatalmi eszköz az ő kezében van - nincs az az ellenzéki szervezet vagy politikus, amelyik vagy aki sikeresen szembe tudna szállni. Egycsapásra megváltozna azonban az ellenzékiség feltételrendszere Magyarországon, ha történetesen nem Orbán lenne az ellenfél.
Mi következik mindebből? Kétségtelenül az, hogy Orbán szerepe pillanatnyilag megkerülhetetlen. Ki kell várni, hogy milyen fordulatot hajlandó/ képes végrehajtani. Abban a reményben, hogy bármit is csinál, a jelenlegi konstelláció megváltozik. Ha végül rebellis énje győz, akkor az ország aligha kerülheti el az államcsődöt. Ha tartósan visszafogja magát, akkor - nem függetlenül a romló életkörülményektől - a mögötte lévő tábor apad le. És a permanens forradalom múltával, amikor a stabil gyenge pontok nyilvánvalóvá válnak, valamilyen ellenzéki alakulat is megerősödhet. Nem beszélve arról, hogy karakterét és módszereit itthon és külföldön alaposan kiismerték, ami erősen szűkíti a játékterét. Orbán bebizonyította, hogy tud csizmában tojástáncot járni. De nem akármeddig!