Orbán nyereségei és veszteségei az IMF-hez fordulással (Fb)

Mit nyert és mit vesztett Orbán az IMF-hez fordulással?

Három hónappal ezelőtt okozott Orbán meglepetést azzal, hogy a korábban kipaterolt IMF-hez fordult segítségért. Próbáljuk menet közben összeszedni, hogy eddig mit "hozott" és mit"vitt" ez a lépése!

Biztos hozadék, hogy hónapokat nyert. Ha nem teszi meg ezt a lépést, minden bizonnyal a bóvli kategóriába sorolás a forint összeomlásához és gazdasági csődhöz vezetett volna. Azt is nyerte vele, hogy míg a soros elnökség lejárta után kétarcú politikusból egyre inkább EU ellenes színben tűnt fel, ezzel újra visszaállította kétarcú képet magáról. Saját híveinek egy része előtt visszaállította magáról a reálpolitikusi megítélést, ge sikerült ugyanakkor a tábora radikális részét is megtartania egy-egy gesztusával, megszólalásával.
A veszteség rovatba az kerül, hogy itthon és külföldön kritikusai ezt a lépést korábbi gazdaságpolitikája csődjeként, ennek beismeréseként értékelték. Legitimmé tette az IMF tárgyalások előfeltételeként azt, hogy az EU mondja meg, mit kell változtatnia ahhoz korábbi döntésein, hogy tárgyalóképessé tegye magát. Erre a helyzetre ismét kétértelműen reagált: el is ismerte, hogy van, amin változtatnia kell, de ellen is állt azoknak a követeléseknek, amit szuverenitása korlátozásának minősített. Ez a kétértelműség vezetett a személye (és a forint) elleni koncentrált támadásokhoz, amit ő utólag puccskísérletnek aposztrofált. Itthon a jobboldalon nem vesztette el a kontrollt, ezért az "első menetet" megnyerte: erősödésnek indult a forint, csökkent a kamatfelár és ennek következtében valamelyest javult a támogatottsága a közvéleménykutatásokon.
Azonnal megindult azonban a mérkőzés második menete. A magát becsapottnak ítélő EU eddig páratlan lépéssorozatra szánta el magát: a Bizottság kötelességszegési eljárások sorát indította el és ennek betetőzéseként szankcióra tett javaslatot, az EU parlament pedig elítélő határozatot hozott. Mindez világossá tette, hogy az IMF tárgyalások kérdésében határai vannak az időhúzásnak: ha visszaél a türelemmel, EU szankciók következnek és újra nyomás fog nehezedni ennek következtében a forintra is. Tehát visszajutottunk a kiindulópontra.
De vajon ugyanoda jutottunk-e vissza? Aligha. Nemzetközi dimenzióban sokat romlott Orbán pozíciója saját pártcsaládján belül. Annak egyes tényezői máris ellene fordultak. Mások ugyan még fenntartják álláspontjukat, hogy az adott magyar helyzetben őt támogatják, de jelzik, hogy ez a támogatás immár nem feltétlen, hanem az IMF tárgyalások alakulásától függ. Ha a nyilván most már a korábbinál is szigorúbb feltételekkel nem köti meg Orbán a megállapodást ésszerű határidőn belül. akkor pártcsaládja elengedi a kezét. Ez pedig erősen megkérdőjelezné uralma fenntarthatóságát. Ezzel maga Orbán is tisztában van: ezért fordul Berlinhez és Párizshoz, zarándokoltatja oda közvetlen munkatársait.
Változott a helyzete itthon is tavaly őszhöz képest. Ha akkor alakul ki a gazdasági csődhelyzet, akkor a saját tábora ezért nem őt, hanem a "külső erőket" tette volna felelőssé. Most viszont ő maga demonstrálta, hogy kooperatív politikával a csőd biztosan elkerülhető. Ha tehát a merev magatartása miatt mégiscsak beáll a krízis, akkor ezért hívei egy része csakúgy, mint a bizonytalan választók őt, vagy legalább őt is okolni fogják. A radikális jobboldaliak pedig azt vethetik a szemére, hogy egyáltalán segítségért fordult az ország "ellenségeihez".
Mindezek persze még csak jövőbeni lehetőségek. Egy azonban biztos: az IMF-hez fordulással egyértelműen magára húzta a felelősséget mindazért, ami történni fog. Nem lehet személycserékkel, a hatalmi posztok formális átrendezésével zavarossá tenni a történek és történendők megítélését.