A védekező társadalom (Befejezett szöveg)

A védekező társadalom

A magyar történelem legutóbbi másfél évszázada tele volt hatalmi hajtűkanyarokkal, de a látszólag szélmentes periódusokban is folyamatos és sokirányú "támadások" érték a mindennapi élet megszokott kereteit. Ezeknek a támadásoknak a kiinduló pontja a társadalomhoz képest mindig "kívül" és "felül" volt kereshető és megtalálható.Ennek megfelelően az uralkodó mentalitássá a védekezés vált.

Minden hosszabb - rövidebb periódusban voltak a támadásoknak hazai képviselői meg haszonélvezői. Ám helytelen lenne azt gondolni, hogy a magyar társadalom jellegzetes megosztott volta következtében az egyik fele volt mindíg a támadó, a másik a megtámadott, a védekező. Ez nem így volt. A sokkszerű változások és azok ereje a támadó - haszonélvező oldal számára is sérelmeket okozott, nehezen kiszámítható körülményeket eredményezett kisebb - nagyobb mértékben. Így aztán ez az oldal is kialakította a maga védekező taktikáit a saját demiurgoszaival szemben.
Elég egy pillantást vetni a Kiegyezés utáni helyzetre. A mindenkori kormánypárt a dualista Monarchia pártján állt akár a parlamenti ellenzékkel, akár a társadalom elégedetlenkedő részével szemben. De ezzel egyidőben védekezett az udvar központosító törekvéseivel, vagy a trialista átalakítást szorgalmazó körökkel szemben. Kormánypárt és ellenzéke együtt védekezett a nemzetiségek nemzeti törekvéseivel szemben. A sor tetszés szerint folytatható. Ami a parlamentre igaz, az igaz a megyékre is és onnan lejjebb menve egészen a települések szintjéig is. Ugyanez érvényes a társadalom formális és informális közegeiben is.
Vajon miért emeljük ki a védekezést, mint vezérmotívumot? Miért nem lehet azt mondani, hogy mint a világon mindenhol, úgy nálunk is számos érdekellentét volt egyidejűleg és azok nyilvánultak meg, csaptak össze különféle terepeken és különféle harcmodorral? Azért, mert szinte semmi nem jelentkezhetett a maga nyílt formájában. A nyílt formákat a fikciók világa foglalta el, amiben látszólag osztozni kellett. A fikcióval szemben álló, vagy azt megkerülni próbáló törekvések akkor remélhettek sikereket, ha a ki nem mondott egyezménynek megfelelően álcázták őket. Ehhez a legjobb álca a védekezés ideológiája és harcmodora volt. Még akár az egyértelműen offenzív akciók esetében is. A Kiegyezés korában ez visszautalás volt az azt megelőző neoabszolutizmus időszakára. Nyelv, magatartás, amit mindenki ismert és értett. És ami jól szolgált a későbbi időszakban is, amikor már anakronisztikusként megszabadulhattak volna tőle. De nem tették, mert célravezetrő álca volt.
A Dualizmus eltűnt a történelem süllyesztőjében, a sérelmi, magát védekezőnek beállító politizálás maradt. Nem akarván elveszni a részletekben, elég a trianoni békeszeződés és a reviziós törekvések gubancára utalni. Ez a séma – mármint a védekezés - ebben a korszakban is megmaradt általános álcának a legkülönfélébb gazdasági – társadalmi – politikai metszetekben.
Ugorva megint egyet, az államszocializmus időszakát, a kemény és a puha diktatúra szakaszait vannak, akik azzal a leegyszerűsítő képlettel próbálják leírni, hogy az apparátus folyamatosan támadott, a társadalom pedig egyfolytában védekezett. Ez sem volt ilyen egyszerű. Az apparátuson belüli harc a vérpadig is elfajult, néha meg még a nyilvánosság elé is kikerült. A társadalom pedig nem csak védekezett, hanem alaposan kihasználta az adódó lehetőségeket is, sőt tágította azokat. Volt aztán 56 októbere is. Meg liberalizálódó útlevélpolitika, ami jelentős formálója lett a társadalomnak is, meg a rendszer felbomlásának is. De a témánk szempontjából: igen, végig domináns volt a védekezés, aminek persze a helyezkedés is az egyik formája.
Most már bizonyos történelmi távlatból láthatjuk a rendszerváltást is. Retrospektíve nagyon hangsúlyos tény, hogy azt nem a társadalom hajtotta végre, hanem az adódó nemzetközi erőtér felhajtó erejével az elit – csoportok alkuja volt. Másképp értékeljük ma azt is, hogy mennyien vettek részt az első szavad választásokon (illetve: maradtak otthon), és hogy a győzelmet a „nyugodt erő” jelszava hozta meg. A leglendületesebb rendszerváltó erőt, amelyik a változás nyelvi világát legmarkánsabban képviselte, még saját tagságának egy része is totálisan félreértette. A retrot jelentő történelmi pártok is rosszul szerepeltek 1990 tavaszán. Mindez természetesen nem azt akarja jelenteni, hogy a lakosság pusztán csak elviselte a rendszerváltást. Kavargott ott öröm és remény, illuzió és sültgalambvárás bőségesen. Ám most nem ez a témánk. A védekezés meg gyorsan nyilvánvaló módon is előtérbe került az Antall kormány első komolyabb döntéseinek hatására. És a lakosság élt  a demokrácia nyújtotta új védekezési lehetőséggel is . Az őszi önkormányzati választásokon leszavazta a kormánypártokat. A védés – visszaszúrás demokráciabeli lehetőségeinek kitapogatása volt a taxisblokádhoz való viszony is: szurkoltak, hátha a népakarat az áremelkedések megállítására is alkalmas? Kiderült, hogy nem – és ezt is tudomásul vették. Mint ahogy azt is, hogy az Alkotmánybíróság törvényesnek ismerte el a régi lakáshitelek kamatainak felemelését. Egy további naiv illúzióval kevesebb…
Az új rendszer első tíz évében persze a lakosság aktívan élt a piacgazdaság és a demokrácia által megnyíló lehetőségekkel is, de mindig maga mögött szerette (volna?) tudni az államot, amelyik biztonságáért garanciát vállal. Ez egybeesett a különféle irányzatú politikusok törekvéseivel is, akik az állami csapok fenntartását pártolták, részben, mert a békés átmenet garanciáját látták benne, részben, mert a csapok közelében lenni politikailag és gazdaságilag hasznosnak tűnt.. így aztán elmaradt a kiáltóan szükséges államháztartási reform,  rossz hatásfokkal ugyan, de működött a szociális védőháló. Mindezt a választópolgárok azzal honorálták, hogy nem nagy részvétel mellett, de megerősítették népszavazással mind a NATO-, mind az EU csatlakozásunkat , amelyhez a politikusi ígéretek az ország és a társadalom felzárkózásának ígéretét kötötték a fejlett országokhoz. A választásokkal adódó védekezési lehetőségről azonban a polgárok nem mondtak le: egy kivételével minden országos választáson elzavarták az éppen uralmon lévő kormányt. A kivétel ez alól 2006, de ezt a nagylelkűséget a választók le is verték az újraválasztott kormányon a „szociális népszavazáson” és azóta is az EU parlamenti és a 2010-es választásokon. Ezeknek a leváltásoknak a fő tartalma az aspirációik (főleg fogyasztást illető aspirációik) politikai megtámogatása volt. A 2008-as világválság ugyan elbizonytalanító volt abban a tekintetben, hogy a politika képes-e gondoskodni a nép anyagi biztonságáról, gyarapodásáról, de az akkori ellenzék hangos propagandája ezeket a kétségeket akkor sikeresen elnyomta.
A védekezés immár másfél évszázados magyar karakterisztikuma az, hogy a polgárok egyértelműen az egyéni módszereket preferálják a kollektívakkal szemben. Úgy ítélik, hogy a velük szembenálló gazdasági és politikai erők náluk sokkal erősebbek, ezért a kollektív próbálkozás fejjel a falnak lenne. Meg egymásban sem bíznak annyira, hogy ne a szemfülesség, a próbálkozás, a kiskapu és a különalku eszközeit tartanák hasznosabbaknak. (v.ö. Hol lehet altiszt, azt kutatja). Ritka és rövid pillanatok voltak csak az elmúlt másfél évszázadban, amikor nagy tömegek szembementek a túlerővel.
Nincs ok annak feltételezésére, hogy a mát ne a védekező társadalom jellemezné. Az más kérdés, hogy a fülkeforradalom tavaly év végéig tartó pergőtűzében az állampolgár nem is tudta, mi ellen védekezzen, mert máris jött az újabb váratlan harci akció. Ráadásul a fikciók világa is hirtelen elburjánzott, s ha valaki nem fordult  teljesen ellene, akkor tehetetlen volt velük szemben.De amint szilárd alapot nyer most máraz embereket fenyegető veszély természete, bizton lehet számítani a különféle védekező módszerek kreatív elburjánzására. (Ízelítőt adott ebből a közelmúltban az az akció, amikor pártállásra való tekintet nélkül vonták ki a betétesek megtakarításaikat a magyar bankokból.) Persze egy államcsőddel szemben nagyon erőtlenek a védekezési lehetőségek. De akárhogy is . minden bizonnyal nincs olyan helyzet, amikor özvegy Varsányiné ne próbálkozna hozott szalonnával…Ezen nem”segít” a profi kereskedelmi marketing.
Ez a gondolatsor nem több egy javaslatnál a további együttgondolkodásra, immár ennek a paradigmácskának a figyelembe vételével.