Már egyedül vagyunk, vagy még dolgozni kell a projekten?

Az Orbán - csoport egész külpolitikai és "nemzetpolitikai" alapkoncepciójával kezdettől fogva szembefordult az európai közmegegyezéssel. Míg kiindulópontjuk, hogy Magyarország a II. Világháború vesztes országa, amely az elszenvedett büntetéseinek felülvizsgálatát szeretné elérni, az összes többi európai ország úgy ítéli, hogy Hitler veresége jót hozott országának. A győztes oldalon állókon kívül így látja ezt a hivatalos és nem hivatalos Németország is: kisebb földrajzi területen már régóta ők a legsikeresebb európai ország, amely a német egységet is békében és nagyobb belső konfliktusok nélkül megvalósította és ma már - enyhén szólva - megszűnt "európai politikai törpének" lenni.A mi régiónk sem hordoz sérelmeket a háború kimenetelével kapcsolatban. Lengyelország népe tudomásul vette az ország "nyugatabbra tolását" és középhatalomként akarja magát elismertetni. A volt Jugoszlávia megoldatlan ellentéteit sem jut eszébe senkinek a Világháború kimeneteléből vezetni le.A hajdani szovjet megszállás emléke is jobbára a múlté: egyik ország sem érez késztetést, hogy bármi múltbelit a mai Oroszországon kérjen számon, az aztán pedig végképp nem jut eszükbe, hogy aktuálpolitikai éllel- a nem számottevő szélsőséges politikai erőket nem számítva - a volt nyugati szövetségeseket marasztalja el a jaltai rendszerért. A magyar megszólalásokban Európaszerte kezdettől érzékeltek disszonáns hangokat, de nem akartak hinni a fülüknek, hogy itt egy következetes jogfolytonossaág kialakításáról lenne szó a mélyen megvetett Horthy korszak irányában. Most folyamatosan eszkalálni kell ebben a tekintetben a magyar politikának, hogy egyáltalán beazonosítsák ezt a szokatlan pozíciót. Ez szimpátiát sehol sem kelt, ellenséges érzületet annál több helyen.
A konfliktuskeresésnek másik kitüntetett területe a gazdaság. Az IMF nagyhangú kipaterolása, a külföldi tulajdonú bankok, távközlési- és gyógyszercégek, továbbá a bevásárlóközpont - láncok elleni gazdasági és verbális támadássorozat fogadtatása a kárt vallottak részéről nyilvánvaló. Az, hogy nem vágtak látványosan vissza, annak köszönhető, hogy remélték: a kormány észhez fog térni, vagy ha mégsem, akkor megéri kiböjtölni ezt hosszabb távú itteni jövőjükért, nem pedig minden korábbi befektetésüket veszni hagyva dérrel - dúrral kivonulni. Válaszuk csupán itteni tevékenységük beszűkítése, a további fejlesztések - beruházások mellőzése volt. Nemzetközi szinten természetesen panaszkodtak. Így a gazdasági szabadságharc ára leginkább a gazdasági fejlődés befagyásában, a magas kamat- és hozamfelárakban, a forint értékvesztésében mutatkozik meg közvetlenül.
Kerestek konfliktust az EU-val is. Brüsszelt verbálisan időről időre az ország múltbeli megszállóival állítják egy sorba. A gyakorlatban pedig bujócskát és fogócskát játszanak az európai intézményekkel, bár közben fogadkoznak, hogy betartják a szabályokat és megállapodásokat - erre azonban ténylegesen sohasem kerül sor. Időhúzásra játszanak abban a reményben, hogy az Uniónak mindig lesz a magyar kérdésnél aktuálisabb égető problémája, így a komoly szankciókat megúszhatják. Ez utóbbiaktól ugyanis félnek, mert fejlesztési pénzt ma csak az Unió ingyen - forrásaiból szerezhetnek válságban vergődő gazdaságukhoz és a torz mezőgazdasági model sem lenne fenntartható az uniós agrártámogatásuk nélkül. Világos ugyan, hogy sok más tagországnak is vannak problémái, helyenként konfliktusai az Unió egyes politikáival, de dőreség azt remélni, hogy ezek miatt szövetkeznének az orbáni a nem európai, egyszerre primitív és körmönfont politikát folytató simlis magyar kormánnyal.
A világ még mindig vezető hatalmával, az USA-val szembeni provokációk nem ennyire nyilvánosak. Mindenekelőtt értékkollízióról van szó, de ezen túlmenően az USA teremtette világrend számos intézményét, explicit és implicit szabályát sértik meg nap mint nap és negligálják a Washingtonból jövő egyre keményebb figyelmeztetéseket.
Az Orbán - csoport azt azért tudta, hogy egy kis, nyitott, nyersanyagszegény és semmilyen speciális exportcikkel nem rendelkező Magyarországnak szüksége lenne nagyhatalmú külső támogatóra. Ebben a ceausecui reminiszcenciákat követve elsősorban Kínára számítottak. Ez tökéletes naivitás volt, mert nem értettek meg semmit Kína USA- és EU-politikájából és félreismerték a kínaiak tárgyalásokon követett szokásos taktikáját éppúgy, mint a kínai külföldi beruházások időállandóját. Próbálkoztak más erős, az euroatlanti érdekszférán kívül levő országok támogatásának elnyerésével is - kevés sikerrel. Ám ezektől eleve nem remélhetik, hogy gazdag és védelmező nagybácsiként támogassák őket vásott kalandjaikban.
Nagyjából tehát már együtt van az "egyedül vagyunk" képlet összes kelléke. Nyilvánossá ez a szomszédos, hajdani Kisantant országok provokálásával tehető, amelyek bármikor hajlamosak kijátszani a "magyar kártyát", ha ettől belpolitikai hasznot remélnek és a nemzetközi világ nem a magyarokat pártolja. Most ilyen a helyzet, ezért a magyar provokációk bizton számíthatnak visszavágásra.
Vajon mi lehet a célja, hozadéka az "egyedül vagyunk" helyzetnek? Külső szimpátia és támogatás szerzése aligha, mert senkinek sem jut eszébe céljait történelmi mezbe öltöztetni és Magyarországgal karöltve valamiféle revíziótól várni a megvalósulást. Ahol meg hitlerbarát tendenciákat lehet találni a külvilágban - és vannak ilyenek-, ott sem ésszerű a kis és nemzetközi szinten gyenge Magyarország látványos felkarolását várni részükről. Kézenfekvő ugyan a határokon belüli és a határon túli magyarság körében egy radikalizálódó választói bázis megnyerésére irányuló szándék a mindenoldalú szabadságharccal, de az meg túl drága és kétséges sikerű azokhoz a közvetlen károkhoz képest, amelyeket a konfrontációs politika kivált és amelyek az Orbán rendszert létében fenyegetik egy gazdasági összeomlás (és netán a felhorgadó népharag) képében. Az orbáni sajátos gondolkodás feltehetőleg a szavazóin kívül számít még a nemzetközi statusquo gyors összeomlására is és a hazárdjátékos vakmerőségével arra, hogy ettől gazdasági és politikai manőverezési tere hirtelen megnő.Hogy hogyan, azt ortodox racionális elme fel nem foghatja.