Nagy a hajcihő itthon és Brüsszelben az EU-ban belépésünk óta folyó túlzott deficit eljárás körül. Idén eljutott a dolog odáig, hogy szankciókat helyeztek kilátásba Magyarországgal szemben: megvonnak bizonyos Eu-s pénzbeni támogatásokat, ha változatlanul párt tizedszázalékkal túllépi a 3%-os bűvös határt a költségvetési hiány. A magyar kormány kettős mércére panaszkodott, de e mellett olyan adókat vetett ki, amelyek jövőre betömni látszanak azt a költségvetési lyukat, amit az ideiglenesnek mondott különadók kivezetése e nélkül ütött volna a 2013-as költségvetésen. Az Unió ezzel elérte egyik célját: megakadályozta, hogy a magyar kormány a deficit elengedésével valósítsa meg egyéb törekvéseit. Ezért a Bizottság javasolja a tervezett szankciók elejtését. Orbánék győzelemről harsognak, holott csak arról van szó, hogy az Unió egyik - igaz, legkönnyebben megfogható - követelését eredeti szándékuk ellenére teljesítették. Egyébként rájöttek: ha ezt nem teszik, akkor ezen az egy ponton hatalmuk megbukhat.
Arról azonban mostanában senki se beszél , mi végre is ez a 3%-os küszöb. Annyit talán sokan tudnak, hogy ez egyike a híres maastrichti kritériumoknak. Azt már kevesebben, hogy az euro bevezetésekor ezek a kritériumok szolgáltak volna az euroövezeti tagok mércéjeként, hogy gazdaságpolitikájuk nem fenyegeti-e az euro stabilitását, az övezeten kívüli, az euro bevezetését vállaló tagországoknak - így Magyarországnak - pedig, hogy tényleg dolgoznak-e az euroövezethez való konvergáláson, hogy mielőbb bevezethessék ők is a közös pénzt. A kritériumot sokan itt is, ott is megszegték, de magyarázatul ott volt a 2008-ban kitört világválság és a szankciókat már csak azért sem erőltették ezzel kapcsolatban, mert az euro a közelmúltig e nélkül is jól tartotta magát a többi nagy valutához képest. Most az euro-övezeten belüli deficit és államadósság probléma annyira kiéleződött a mediterrán országokban, kiváltképp Görögországban, ami az államcsőd rémét vetítette náluk előre. Beindult az árvízvédelmi munka, aminek egyértelmű iránya az EU-n belüli gazdasági integráció fokozása. Ez különböző tagországokban különböző mértékű ellenállásba ütközik hol a politikai szféra, hol pedig a megnövekvő terhek ellen tiltakozó választók körében. A nagy teszt két hét múlva a megismételt görög parlamenti választás lesz, amelyben gyakorlatilag az euro, illetve a drachma újra-bevezetése között kell választani a polgároknak.
De evezzünk vissza hazai vizekre. Miközben a deficit és az államadósság korlátozására politikailag kockázatos intézkedések születnek, nő az infláció, ami szintén szembemegy a maastrichti kritériumokkal. Az EU ez ügyben még nem emelt szót, de ezenfelül nem beszél a lényegről: látszik-e a magyar kormány gazdaságpolitikáján annak komoly szándéka, hogy belátható időn belül legalább a közös pénz "előszobájába" belépjen, amit már a Bajnai - kormány elő is készített? A válasz a nyilvánvaló nem. Ez érthető is, mert ha az eurozóna egyben tartása is kétségessé vált, akkor enyhén szólva nem aktuális egy rossz gazdasági helyzetben lévő, amúgy renitens ország belépési szándékának vizslatása. Ha a zóna stabilizálása nem sikerül, akkor a magyar kormány ettől a vállalt kötelezettségtől amúgy is minden szabadságharc nélkül "megszabadul". Ha azonban az Unió stabilizálni tudja helyzetét, akkor a formális és valóságos magyar konvergencia- törekvések teljeskörű számon kérése csak késik, de nem múlik.
Más kérdés, hogy az uniós negatív forgatókönyv megvalósulása esetén mire vezet a "megszabadulás". Milyen módon tud helytállni egy minden szempontból rossz adottságú Magyarország a kaotikus világgazdasági versenyben? Milyen árat kell fizessen ezért a lakosság? A várható kétségbeesés következtében milyen közállapotok alakulnak ki? Fel nem tett kérdések - vészjósló kilátások.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése