A jövőt sejthetjük, akarhatjuk, de nem tudhatjuk. A politikus mégis olyan állatfajta, aki felelős tettei következményeiért és ezért a pillanatnyi sikerekre törekvésen túl gondolnia kell (kellene)a hosszabb távú hatásokra is. Az utókor azonban teljesen legitim módon a következmények alapján ítélkezik a múlt politikusairól.
Magyarországon különösen szokásba jött, hogy sokan a jelen harcait a múlt mezében vívják és ehhez nagy előszeretettel korábbi politikusokat használnak fel szobor, emléktábla, festmény vagy elnevezés formájában a szimbolikus térben. Ez más országban is így van, csak nem jellemző az az ikonoklaszt düh, amivel korábbi korszakok szimbolumait meg eltávolítják.
Lehet mondani, hogy a harcok végeztével mindig a győztesnek van igaza. Egy demokráciában normális esetben ennek gátat szab, hogy a győztes felhatalmazása csupán egy ciklusra szól. Ha az egymásnak feszülő politikai irányzatok egyforma vehemenciával akarják kitölteni a szimbolikus teret, a túlzott ambíció azzal a következménnyel járhat, hogy a közterek meg az iskolai tananyag forgószínpaddá válik, amely a polgárok számára lejáratj magát a múltat politikai célra használó buzgalmat - úgy általában.
Ez a historizáló politizálás természetes ellenreakcióként felkelti annak igényét is, hogy szakemberek járjanak végére a tárgyilagos igazságnak egy-egy történelmi figura viselt dolgaival kapcsolatban. Ez vegytiszta formában természetesen lehetetlen, hiszen minden történeti munka szükségképpen írói munka a maga szemléletével, értékválasztásával, az írás térbeli és időbeli körülhatárolásával stb. A valamennyire is tárgyilagos olvasó és a többi szakember ennek ellenére különbséget tud tenni komoly és komolytalan, alapos és felszínes , erősen tendenciózus illetve tárgyilagosságra, sokoldalú méltányosságra törekvő munkák között. Aki azonban csatabárdnak akarja használni a múltat, az előszeretettel az elfogult és felszínes munkákhoz vonzódik. A múlttal kapcsolatos hozzávetőleges konszenzust csak olyan politikai közegben remélhetünk, amelyet a jelent illetően is a megértő méltányosság jellemez a szemben álló erők között.
A historizálás előtérbe kerülése a napi politikában azonban magával hoz egy fontos szakmai kérdést is. Egy történelmi személyiségről írt monográfia feladata, hogy "hősét" kora viszonyaiba helyezze bele. Tisztázza, hogy mikor mi jellemezte az illető horizontját, hogyan viszonylott az más kortársakéhoz, mikor miről volt, vagy lehetett volna tudomása stb. Így az effajta monográfiákkal szemben kisebb az az igény, hogy az általa körüljárt történelmi szereplő tevékenységének annak véget értét követő közvetlen és hosszútávú következményekre különleges hangsúly helyezzen. Az összefoglaló, szintetizáló munkákkal kapcsolatban viszont éppen fordított a helyzet. A jó munka a következmények oldaláról keresi az oda vezető okokat és így jut el egyes szereplőkhöz, azok tevékenységéhez, kora harcaiban való részvételéhez. Kevésbé kell figyelemmel lennie a motivációikra és személyes probléma - lehatárolásaikra. Már ez a kettősség önmagában is oka annak, hogy a szoborállítás - szobordöntés hátterében a komoly szakmában is ritkán alakul ki hozzávetőleges konszenzus.
Valójában azonban a historizáló politizálás nem a múltnak, hanem a jelennek és a jövőnek szól. Az egyik evidensen felvetődő kérdés ezzel kapcsolatban, hogy a modern, komplex kommunikációs térben a szimbolikus térben folyó erőszakos nyomulás mekkora lakosság - csoportokat ér el komoly mértékben. Kiknek ad lényegi és tartós látásmódot, ami a jövőbeni politikai beállítódásukat erősen befolyásolja. A másik kérdés az, hogy egy ilyen nyomulás milyen nyílt és látens ellenhatásokat vált ki bel- és külföldön. És a harmadik, hogy ha egy politikus a maga majdani szobrának érdekében erőlteti a szimbolikus politizálást, az az ő szempontjából célszerű-e, vagy éppenséggel kontraproduktív. Merthogy egy politikus- ha nem szakad meg váratlanul és hirtelen a pályája - előbb - utóbb kudarcot vall. Demokráciában esetleg kicsit és reverzibiliset, nem demokráciában nagyot és irreverzibiliset. Marad az a - sokak számára perverznek tűnő - remény, hogy neki magának is lesz utóélete a szimbolikus politizálás világában és az erre kacsintás felülírja a politikai döntéseinek racionális alapját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése