Kis kérdés - nagy kérdés

A politikában a "kis kérdés" - "nagy kérdés" felosztás nem valami pedáns besorolás szövegösszefüggésében szokott felvetődni, hanem bizonyos kulturkritikai éllel. Elemzők, újságírók, időnként gyakorló politikusok háborognak azon, hogy a média aránytalanul nagy terjedelemben és hosszú időn át legel egy jelentéktelen témán, míg a fontos kérdések, események szinte semmi figyelmet nem keltenek.A kritika éle nem csak a média ellen irányulhat. Célba veheti a politikai "manipulátorokat" (legyenek azok politikusok, vagy spin doktoraik), de ugyanígy a "buta" választópolgárt, aki harap valami szenzációra és lepereg róla szinte minden, ami fontos.

Tartalmilag persze jogos ez a kritika, csak az vethető ellene, hogy ha szűkebb körben a nagy kérdésekre próbálnak koncentrálni, akkor kiderül, hogy sem a témák kiválasztásában, sem azok alapvető megközelítésében sem lehet egyetértésre jutni az előre elgondolt szereplők között. Az igazi nagy változások jobbára csak ex post azonosíthatóak és utólag is lehet vita tárgya, hogy mi volt e változások forrásvidéke, mik voltak ott a lényeges események, kik a látható és láthatatlan fontos szereplők. A kivételt gyakran az adott kör (ország, országcsoport stb.) szempontjából külső események, fejlemények jelentik, amelyekről könnyű utólag megállapítani , hogy átrendezte a belső erőteret és hatására olyan erők, kérdések kerültek előtérbe, amelyekre a belső tényezők alapján addig gondolni se lehetett.

Hazai vizekre evezve megállapíthatjuk, hogy az 2010-es választások hatására nagy változások következtek be az országban: megváltozott a politikai rendszer. Ebben a szélsőjobbon kívül minden politikai erő és minden nagyobb hatású megszólaló egyetért. Abban persze már nem, hogy ezt pozitívan vagy negatívan értékeli, miben ragadja meg a lényegét, befejezettnek vagy folyamatban lévőnek tartja-e az átállást és mit gondol annak tartósságáról. Vagyis, ha megkaparjuk, igenis vitatott, hogy mik milyen mértékben voltak nagy és nem nagy elemek, tényezők, pillanatok ebben a változásban. Ugyanakkor felettéb kétséges, hogy ezt a nagy változást a választópolgárok mekkora hányada érzi nagynak és mennyien gondolják, hogy "azok ott fenn" nagy garral csinálnak valamit, de lényegében ugyanaz folytatódik tovább, ami eddig is volt, csak más szereposztásban.

A közhangulatot, a választópolgárok véleményét persze folyamatosan próbálják vizsgálni nyilvános közvéleménykutatásokkal és nem nyilvánosan komplex vizsgálati módszerekkel. Az előbbiek mindig nyilvánosságra kerülnek és bizonyos mértékig visszahatnak a lakossági vélemények alakulására. Az utóbbiak közvetlen formában csak ritkán, közvetve pedig esetlegesen a politikai szereplők korábbitól eltérő viselkedése alapján. Ám ha ezeket a vizsgálatokat tekintjük tükörnek, akkor kétségeink lehetnek, hogy vajon a hatalomváltás óta valóban voltak- e nagy, (vagy naggyá feltupírozott kis) kérdések, amik ténylegesen megváltoztatták a magyar politikai terepet. Megfigyelhetjük ugyanis a hatalom lakossági támogatottságának fokozatos lemorzsolódását, a politikai szimpátiájukat senki iránt nem nyilvánítók hatalmas, a választópolgárok mintegy felére kiterjedő táborát, azt, hogy egyetlen markáns ellenzéki csoportnak nem sikerült olyan befolyást szereznie, hogy benne a jövő kormányzó tényezőjét látnánk és - mindenek fölött - a jövőt illető általános pesszimizmust. Ezek inkább monoton folyamat jeleit mutatják, ezért - mint jeleztük -kétségeink lehetnek, hogy az elmúlt két év "nagy" és a közérdeklődést magára vonó "kis" kérdéseknek volt-e egyáltalán lényeges választói hatása, vagy pedig a mindennapos személyes tapasztalataik határozták és határozzák meg az aktív politikától távol levők beállítódását. Persze ezért is lehet kárhoztatni - akár némi joggal is - a leginkább fogyasztott tömegmédia szándékolt és politikai nyomásra is történő depolitizáltságát - csak nem érdemes. Ugyanis a közhangulat esetleges jövőbeni töréspontot jelentő megváltozása nem az eddigi mozgások kumulált hatásaként jöhet létre, ha létrejön.

Ha valaki kételkedik ebben, gondoljon a 2002-es országgyűlési választások kimenetelére. Azt lehetett tudni, hogy a nagy változásokat ambícionáló, de bizonytalan parlamenti háttérrel rendelkező kormány várhatóan nem fog elsöprő győzelmet aratni, ám további hatalmon maradása széles körben evidenciának tűnt és ezt erősítették meg a közvéleménykutatási eredmények is. Nem így történt. Utólag se tudta senki megmondani, hogy ebben a megelőző négy év "nagy" kérdései, illetve felszíni botrány - sorozatai, vagy akár a hatalom stílusa milyen szerepet játszottak. Így erős lehet az a feltételezés, hogy nehezen azonosítható érzelmi - indulati tényezők billentették el a mérleget, amelynek hatása - a változatos részösszetevők ellenére - a következő, 2006-os választásokig kitartott és csak ezt követően állt be nagyobb fordulat.

Felvethető ugyanakkor az is, hogy mindez mit se mond a mai helyzetet illetően, minthogy akkor a magyar belpolitika legáltalánosabb kerete a kétpólusú erőtér volt, most viszont tudatos politikai törekvésnek megfelelően, de a túlnyomó többség által elfogadva vagy eltűrve egyetlen centrális erőtér köré szerveződik az ország. Ezt szolgálja a közjogi berendezkedés és az "alkalmas" módon átalakított intézményrendszer. Valóság-e ez, vagy látszat? Ezt nyilván csak utólag lehet majd eldönteni. Okunk van feltételezni, hogy a kérdés eldöntéséhez a "nagy" és a "kis" kérdések egyaránt hozzá fogják tenni a maguk részét. A "nagy" kategóriában alighanem a két legfontosabb cölöp kontinensünk sorsának alakulása a következő hónapokban, években, a másik meg az ország gazdasági helyzetének mindenki által megélt alakulása. De ezek is, mint a mindenkor a felszínt lefoglaló kis kérdések az egyéni és az epidémia - szerűen terjedő "kollektív"szubjektív mozgásokon keresztül manifesztálódnak.

A politika nyelvére lefordítva a központi erőtér sorsa egyarént lehet a támogatottság, vagy a passzív elviselés vagy a proteszt - hangulat eluralkodása. Hogy melyik, abban a tegnapi, a mai és részben a holnapi "nagy" és "kis" kérdéseknek az elegye a meghatározó - hacsak a következő időszak nem hoz kataklizma - szerű változásokat . Ebből a mai és a jövőbeni politikai erők levonhatják azt a következtetést is, hogy nem kell mindenre odafigyelni, reagálni, programokat készíteni, mert mindez "kimegy a nagymosásban" és majd akkor kell a hullám tetejére felülni, ha érkezik ilyen. De lehetséges az aktivista megközelítés is: kis és nagy dolgokkal érdemes folyamatosan előállni, mert ezek fognak majd összegződni olyan közérzületté és közhangulattá, ami - ha mást nem - a következő periódus magyar hatalmi viszonyait meg fogja határozni.

Ha felemeljük a szemünket a magyar horizontról, meg kell látnunk, hogy a most sorra kerülő francia és az ez évi USA elnökválasztások eredményét sem a jövőre vonatkozó alapvető és egyben reális alternatívák ütköztetése, azoknak a szavazók  részéről való átgondolt mérlegelése dönti el. Lehet ezt is kulturkritikai szemmel értékelni - de a tény ettől tény marad.