csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra"
(József Attila)
2010. november 15.-én írtam ezen a blogon (Galamus - írásomat átvéve) Világrendetlenség címen. Jeleztem, mi minden utal arra, hogy az eddigi világrend ideje lejárt és felhívtam a figyelmet annak a nézetnek felszínes voltára, hogy mindössze arról van szó:az egyik rendet az új erőviszonyok alapján felváltja egy másik. Valós alternatívaként a világrendetlenség lehetőségét vázoltam fel.
Akkoriban domináns volt az a vélemény, hogy a világ sikeresen túl jutott a 2008-as válságon, amit első sorban az USA ingatlanpiaci lufija és a Lehmann - testvérek cégének végiggondolatlan bedöntése okozott. Egy kisebbség valószínűsítette csak azt, hogy a válság W alakú lehet. Ma már nyilvánvaló, hogy a jelenlegi válság természete különbözik minden korábbiétól és légiónyi az értekezés arról, hogy mi minden van egyidejűleg válságban és mi minden szorulna radikális reformra a rendszer túlélése érdekében. Ebből bennünket az EU sokrétű válsága érint legközelebbről.
Miközben tele a padlás válságjövendőlésekkel és reformjavaslatokkal, időnként határozottan felhangzik a felszólítás:"Mindenki őrizze meg a nyugalmát!" A pánik elkerülése egyaránt érdeke a különféle erőcsoportoknak és a felhalmozott megtakarítását féltő, korábbi életformáját folytatni akaró kisegzisztenciáknak, miközben sorra derülnek ki kormányokról, bankokról, cégekről, intézményekről, hogy a király meztelen. Ennek ellenére kevés az olyan kalandor politikus, aki éppen reményeket fűz a korábbi viszonyok felbomlásához - bármilyen meglepő is ez a tény a magyar olvasónak. A józanságukat megőrzők, realitásokat figyelembe vevők számára egyértelmű, hogy az akút válságban lévők síma landolása közérdek, mert a rendezetlen csődökből ellenőrizhetetlen láncreakciók keletkeznek.
Bármennyire is jogos lehet a kritika a korábbi világrenddel szemben és bármennyire jogos a felháborodás a politika és a gazdaság nagyjainak napfényre kerülő viselt dolgai hallatán, bármennyire is tűrhetetlen már ma a fejlett országokban a korábbi egzisztenciájukat vesztők, a fejletlen országokban pedig a régóta reménytelen helyzetben élők tömegének növekedése, feltűnő a jövőre vonatkozó nagy, pozitív víziók hiánya.
Ám nem csupán komolyan hihető univerzális pozitív víziók hiányoznak, nem sokan magyarázzák el közérthetően azt sem, hogy a többé - kevésbé koordinált világ felbomlása milyen katasztrófát jelentene embermilliárdok mindennapi élete számára. Így annak tudatosítása sem történik meg, hogy a működő világrendben ugyan nem nehéz kimutatni a különféle egyenlőtlenségeket a résztvevő erők pozícióiban, azonban legalább ennyire fontos az is, hogy a rendben valamilyen szinten rengeteg résztvevő érdeke is érvényesül és ezek szövevénye sokféle önkéntes szabálykövetéshez vezet, ami életben is tarja, változásokhoz adaptívan alkalmazkodóvá teszi magát a világrendet. Ezért ostoba és életképtelen minden olyan elképzelés, amely rendpárti alapon "javítaná meg" azt, illetve annak egyes összetevőit. Durva leegyszerűsítéssel a világrend működőképessége biológiai metaforával jellemezhető, fizikai metaforát követve csak rombolni lehet.
Mindebből az következik, hogy akik nyilvánosan megszólalunk és nem a harangokat verjük félre, akarva - akaratlan a régi paradigma keretei között érvelünk ilyen meg olyan értékek, megoldások, intézmények, reformok mellett, vagy ellen. Ezt jobb, ha tudatosítjuk magunkban és akkor nem ejt kétségbe bennünket, ha ezért radikálisok a régi rend nyílt vagy agyafúrtan burkolt védelmezőiként cégéreznek bennünket. Igen, bizonyos értelemben konzervatívok is vagyunk. Tudjuk, hogy a sok minden megváltoztatása a koordinált világ mennél hosszabb időtávú megőrzését kívánja szolgálni. Mert annak ésszerű, embermilliárdok életben maradását és jobb életét szolgáló alternatíváját nem látjuk és elképzelni se tudjuk.
Rendszeres olvasóimnak: Előreláthatólag bő egy hétig nem írok újabb blogbejegyzést.
VálaszTörlés