Két 1956-tal kapcsolatos rejtély banális, mégis a közvélekedést felülíró megoldása

1., Mindmáig viták folynak arról, hogy kik és milyen céllal rendezték 1956.okt. 25.-én a Parlament előtti vérengzést a fegyvertelen tüntetők ellen, melynek "mellékeseménye" volt pár méterrel arrébb az ELTE Történettudományi Kara delegációjának bezárt kapukkal, majd lövésekkel fogadása az MDP székháza előtt, aminek következtében I. Tóth Zoltán dékán meghalt, Hanák Péter combsérülést szenvedett, a hosszúlábú Kató István, illegális kommunista pedig Kanadáig futott. A részleteiben nehezen rekonstruálható eseményt azonban mindenképpen magyar belpolitikai kontextusban magyarázzák és cinikus provokációnak tartják.

A valóság alighanem sokkal banálisabb.Az előző nap Budapestre érkezett, a szovjet politikai csúcsot képviselő Szuszov és Mikojan, valamint cseppet se utolsó sorban a szovjet állambiztonság főnöke, Szerov tábornok az adott időpontban az MDP Akadémia utcai székházában tartózkodtak. Személyük biztonságáról gondoskodás a forrongó városban a szovjet hadsereg és megmaradt magyar segítőik kiemelkedően fontos feladata volt Mégpedig topográfiai adottságokból adódóan rendkívül bonyolult feladat. Ebbe a képbe kerültek bele ártatlanul a békés tüntetők, illetve a tárgyalni akaró történész delegáció. A különlegesen védett személyek biztosítására kirendeltek minden bizonnyal elvesztették az idegeiket.

2., A Nagy Imre per kivégzettjei között kissé outsidernek számít Gimes Miklós. Csak lazábban tartozott az első vonalhoz, mint a többiek. Ezért halálra ítélése, kivégzése érthető módon külön magyarázatokat indukál. Ennek két ismert szála van: személye "statuálás", üzenet bizonyos köröknek, vagy pedig a perekben, kivégzésekben kulcspozícióban lévő szovjet (a háttérben a visszatérni akaró Rákosival) és magyar szereplők személyes motívumaiból magyarázandó. Elsősorban Kádár Jánoséból.

Adódik azonban egy igen kézenfekvő más magyarázat is. 1956. okt.29.-én Gimes éles, asztalborogatáshoz közeli szóváltásba keveredett Nagy Imrével és főleg belügyminiszterével, Münnich Ferenccel az AVH azonnali feloszlatásának kérdésében. Münnich a konfliktust annyira komolyan vette, hogy másnap utasítást adott Gímes őrizetbe vételére - amire azután nem került sor. Így Münnich "bűnösségi rangsorában" Gímes igencsak kiemelkedő helyet foglat el, mégpedig nem valami személyes ellenszenv okán, hanem a hatalom kérdésében kritikus pillanatban elfoglalt állásfoglalása miatt. Márpedig tudnivaló, hogy Hruscsov eredeti jelöltje az ellenkormány vezetésére Münnich volt, aki maga helyett Kádárt ajánlotta, ami aztán nem kis huzavona után meg is valósult. Münnich Kádár első helyettese (felettese?) és a Fegyveres Erők minisztere lett. Szavának súlya nem kétséges a főbenjáró perekben - akár maradt róla dokumentum, akár nem.

                                                          *

A két példa nem valami öncélú amatőr történészkedés akar lenni. Különösen nem érdemi hozzászólás az akkori történések értékeléséhez. Hanem a figyelem felhívása arra, hogy ha ma a szemünk láttára történő dolgokat naturalisztikus módon interpretáljuk a számunkra adottnak tűnő kontextusban, mindig legyünk tisztában azzal is, hogy lehetséges olyan banális alternatív magyarázat, amihez hiányoznak az információink. Ezek aztán a későbbiekben vagy napvilágra kerülnek, vagy akkor sem. Ezért célszerű óvatosnak lenni a pillanatnyi tudásra alapított túl kategórikus ítéletekkel.