Korunkban a versenyképesség alapkérdés, könyvtárnyi irodalma van. De ha a legvulgárisabb formában beszélünk egy ország versenyképességéről, akkor se gondolhatunk másra, mint hogy az adott ország termékei iránt fizetőképes kereslet van, az ország vonzó turisztikai és konferencia - turisztikai célpont, a munkaereje világszerte megállná a helyét, külföldiek szívesen vállalnak itt munkát, a legkülönfélébb rangsorokban előkelő, helyenként kiemelkedő helyezéseket kap és más efféle. Már maga a felsorolás is mutatja, hogy komplex dologról van szó, ahol sok minden sok mindennel összefügg.
A működőképesség is komplex jelenségkör, csak kevésbé feszített követelményekkel.Az is feltételez bizonyos korrelatív viszonyt az egyes alrendszerei, tevékenységi területei között, de megengedi, hogy adott esetben az egyiknek a hiányosságait a másik kompenzálja. A feltétel az, hogy mindez hosszabb távon is biztosítható legyen, mégpedig a rendszer működésének belső forrásai és késztetései révén. Kérdés, hogy a mai egységesülő világban lehetséges-e a fenntarthatóság biztosítása a versenyképesség teljes mellőzésével - de ennek taglalása messze vezetne.
Ugyanígy magától értetődő, hogy ha egy országban se a versenyképesség nincsen meg, se a működőképesség fenntartására nem történnek meg az átgondolt, szívós és színvonalas erőfeszítések, akkor menthetetlenül a hanyatlás, szétesés, szlamosodás állapotába kerül az ország. Ilyen a mai magyar helyzet is. Egy ideig lehet ezt a világválság számlájára írni, bűnbakokat keresni országos és egyedi szinten egyaránt, de ettől az erózió tovább folytatódik, netán gyorsul. Ebből a szempontból közömbös, hogy a lefelé tartó folyamatra a tétlenség, döntésképtelenség a jellemző, vagy pedig a kapkodó, nívótlan, egymással össze nem kapcsolódó intézkedések.
Ha valaki nem nyugszik bele, hogy ez fátum, amin változtatni nem lehet, akkor nem tud nem beleütközni egy elképzelt fordulat politikai előfeltételeibe. De éppen magától értetődő volta miatt erre kár több szót vesztegetni. Viszont az cseppet se magától értetődő, hogy egy fordulat milyen paradigmában képzelhető el. Lehet e belőle egy "döntő láncszemet" kiragadni, amelyre koncentrálva ki lehet húzni a szekeret a kátyúból? Hiszen vannak versenyképes országok elszlamosodott országrészekkel, tönkrement vasúti vagy más infrastruktúrális ágazattal, vannak az innováció iránt kevéssé fogékony országok, ahol azért a működőképesség nem kérdőjeleződik meg.
Magyarországon alighanem először mindhárom problematikával összefüggésében kell számot vetni ahhoz, hogy aztán mértéktartó, de határozott cselekvésekre kerülhessen sor. Arról az alapvető koncepcióról, amely mindhárom területen fordulatra törekszik, szinte elengedhetetlen a sikerhez, hogy nagyon sokan tudjanak róla. Azok is, akiknek más prioritásai lennének, azok is, akiknek érdekei nem illenek bele egy ilyen folyamatba, azok is, akiknek helyzetén egy ilyen nekigyürkőzés egy ideig alig segít. Lehessen tudni, hogy egyáltalán mi is folyik itt.Vagyis korrekt nyilvánosság nélkül, artikulált álláspontok nélkül, amire mások odafigyelnek és reagálnak, nem lehetséges a siker.
A politikai vagdalkozás egyik slágertémája, hogy elég volt a program nélküli felelőtlen korteskedésből, lássunk programokat. Csak félő, hogy ez megmarad lózungnak. Megmarad, mert egy választási programnak a választókra kell kacsintania. De megmarad azért is, mert még egy szakmailag korrekt politikai program is leegyszerűsítő és valamit kell kezdenie azokkal a tématerületekkel is, amelyek nem szerepelnek a prioritásai között, hogy azokat se reklamálják rajtuk komoly választói csoportok exponensei.
Következésképpen a szlamosodás visszaszorítását, az alrendszerek, részrendszerek működőképességének helyreállítását és a versenyképesség feltételeinek megteremtését csak független, állandó és/vagy ad hoc munkacsoportok képesek összefüggéseiben elemezni és javaslatokká érlelni időkényszer és politikai kényszer nyomása nélkül. Így kerülhetnének közös nevezőre a foglalkoztatás, a területiség, a környezeti szempontok, a köz-és felsőoktatás, az egészségügy és a szociális szféra gondjai a már meglévő modernizációs szigetek és a lehetséges kitörési pontok számbavételével és perspektíváival. Talán nem kell bizonygatni, hogy ma ez az állam égisze alatt nem jöhet létre, de még az irányzatos, elemzéssel foglalkozó alapítványok se állhatnak intézményesen ennek élére. Az alapot minden bizonnyal elsődlegesen a magyar gazdaság fejlődésében érdekelt tőkés köröknek kéne összeadni (v.ö. hajdani Reformszövetség )és nemzetközi támogatásokra is szükség van az alapok megteremtéséhez. Ennél is nehezebb kérdés, hogy kik szervezzék és vezessék az ilyen projektet. Hiszen korlátozott a makroszinten gondolkodni képes, kellő előismerettel rendelkezők köre. S ezek többsége - érthető módon - már megfordult valamilyen politikai irányzat környékén, hogy valami realitása legyen gondolatai megvalósulásának. Így amennyire nem célszerű működő alapítványok, intézetek intézményes bevonása a komplex projektbe, annyira irreális lenne az ott működő legkiválóbb szakemberek távoltartása is az egyetemi, kutatóintézeti és üzleti elemző szférából érkező szakemberek, valamint a munka széleskörű nyilvánosságát biztosítani képes profik mellől.
Ez így nem több spekulációnál, jámbor szándéknál. De ha a valóság nem szül meg egy ilyen megoldást, akkor csak a szerencsés véletlen hozhatja meg ugyanezt az intézményes és politikai keretek között. Nagyobb a valószínűsége akkor annak, hogy a hanyatlás, szétesés, szlamosodás visszafordíthatatlanná válik egy teljes történelmi korszakra akár egyedül Magyarországon, akár a tágabb régiónkban is..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése