Az ismert, parodisztikus magyar filmben ez a bárgyú mondat a nemzetközi feszültség fokozódását jelentette, ami egy volt a hidegháború éleződésével, azzal, hogy egyre közelebb vagyunk egy harmadik világháborúhoz. Most természetesen ilyesmiről szó sincs. Arról viszont igen, hogy a kooperációs hajlandóság csökken és ezzel a viszonyok áttekinthetetlensége fokozódik.
A tavalyi évet sokan nevezték különösen kockázatos évnek. Ezt támasztotta alá az amerikai elnökválasztási harc, a kínai garnitúraváltás esedékessége, az EU válsága, amiben a déli peremországok államcsődje formájában az euro, mint pénz fennmaradását is félteni lehetett, továbbá a mindig feszült közelkeleti helyzet fenyegetett irreverzibilis fordulatokkal. A komolyabb politikusok (és a gazdaság erős emberei) a veszélyek hatására kellőképpen óvatosak voltak. A következményekkel kapcsolatos aggodalmakban osztoztak a választók is, határhelyzetben mindig visszariadva a kockázatos döntésektől. Így a tavalyi év minden nagyobb baj nélkül fejeződött be. A világgazdasági helyzet sem romlott, legfeljebb a határozott fellendülés jelei továbbra sem mutatkoztak. Így aztán a 2013-al kapcsolatos várakozások is inkább pozitívak voltak. A világ piacain ennek megfelelően most, január közepén a kockázatvállaló készség növekedéséről beszélnek - optimista kontextusban.
Sajátos módon az aggályok csökkenése a politikában is a kockázatvállaló készség növekedésével járt együtt.Ami még nem volna baj, sőt, hisz éppen elég sok szőnyeg alá söpört feszültség, megoldandó probléma van a világban, amit a kínkeserves, rövidlátú apró lépések helyett jó volna dinamikusabban kezelni - a gyökerekig lenyúlva megvitatni és utána közösen meghozni a szükségesnek ítélt változtatásokat. Nem erről van azonban szó. A közös félelem után inkább az egyoldalú álláspontok megmerevedésében, illetve egyoldalú lépések tervezésében látszik nagyobbnak a kockázatvállalási hajlam.
Az USA-ban az újraválasztott elnök és a képviselőházi republikánus kisebbség között folyik az ádáz harc költségvetési ügyben olyan engesztelhetetlenül, mint ha újabb választási harcban állnának. Pedig nyilvánvaló, hogy az ország is és a világ is ésszerű kompromisszumra várt és vár.Nem az a valódi kockázat, hogy végülis valamiféle kompromisszum ne születne, hanem az, hogy az elhúzódó dühödt viták az országban is, a világban is dezorientálnak mindenkit, mert teljesen esetlegessé teszik, hogy ki milyen következtetést von le abból, amit lát.Nagy - Britannia addig igyekezett a fővonallal ellentétes radikális bírálatokkal és javaslatokkal fitogtatni nem létező súlyát az euro sorsa alakítását illetően, amíg ma már az Unióból való kilépése körüli végiggondolatlan blöffökkel zavarja össze az Unió sorsáról való konstruktív gondolkodást. Franciaország önálló katonai lépésre szánja el magát Afrikában, amihez utólag akar szövetségeseitől támogatást szerezni. Víz alatti birkózás folyik a központi bankok világában is. A Közel- keleten nem hárult el az egyoldalú lépések kockázata. És ki tudja, milyen lokálisnak látszó váratlan lépés kerül a közeljövőben a nemzetközi politika centrumába. Mindenesetre egy szétesett kaleidoszkóp- képpel szembesülünk, ahová csak nézünk.
Lehet persze mindennek pozitív summázatát is adni. Lehet úgy látni, hogy ebben az egyszerre globális és ugyanakkor különféle törésvonalakkal tagolt világrendben először ki kell alakulnia egy-egy szinte mindenki által hasonló módon azonosított nagy, közvetlen bajjal fenyegető válsághelyzeteknek, hogy előhívják az "erősekből" az egyeztetési és kompromisszumkötési szándékot és valójában ezek révén megy előre a világ. De lehet arra is tenni a hangsúlyt, hogy "békésebb" pillanatokban annyira rendezetlen, más-más premisszákból és evidenciákból kiinduló, közös nyelvet se találni képes, kompromisszumokat elvető partikuláris erők kerülnek felszínre, amelyek előbb - utóbb lehetetlenné teszik azt, hogy nagy krízisek esetén az "erősek" képesek legyenek fenntartani a világ (olyan- amilyen) kvázi rendezettségét. Az egyszerű állampolgárok, akik végső soron (a szintén olyan - amilyen) mindennapi életük folyását köszönhetik ennek a kvázi rendnek, sokkal fogékonyabbak egy partikuláris, --netán teljesen irreális -de kézzel fogható cél, gondolat magukévá tételére, mint valami tőlük távoli, nem is rokonszenves absztrakt egyensúly támogatására. Így a centrifugális, partikuláris erők spontánabb módon tudnak demokratikus legitimációt találni, mint a korántsem altruista okokból a mindenkori világrend működőképességén (is) munkálkodó nagy erők. Vagyis elvben bármikor beállhat az a világrendetlenség - amiről már több bejegyzésben is szó esett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése