Miért koalícióképtelen a Fidesz és miért koalícióképes az MSZP?

A magyar pártokról - ha emlékezetem nem csal - csak egyszer, 2012.szept.23.-án írtam A "borzalmas tagság"   című bejegyzésben. Az azóta eltelt idő új szereplőként felszínre hozta a még mindig csak formálódó Együtt2014-et, amelynél a borzalmas tagság már csak azért nem jelenthet gondot, mert még nincs is párt és azok a személyek, akikből a párt kialakulhat, még időben elhagyhatják a vezető csapatot, ha a folyamatot nem elképzelésük szerint valónak látják. Így nem belső ellenzék válhat belőlük, legfeljebb külső kritikus.Az ellenzéki oldalon feltűntek továbbá törpepártok vagy pártszerű alakzatok, de ezek érdemben nem képesek befolyásolni a demokratikus ellenzék sorsának alakulását.A bázistól, a tagságtól függő LMP-ben pedig érvényesült az ilyen alakulatok hübrisze: a politikába beletanuló "realok" és az alapító "fundik" sikeresen keresztbeverték egymást.Így kétségessé vált helyük a demokratikus ellenzékben.

A Fidesz változatlanul a placcon van és változatlanul nem párt a szó szociológiai - politológiai értelmében, mert csak a vezér és az aktuálisan általa pozícióba helyezettek vannak, de tényleges véleményformálás párt-keretekben nem történik. Az azonban feltűnő, hogy amint Orbán választói bázisa csökken, úgy jutnak nagyobb nyilvános szerephez a régi "nagy " nevek (Kövér, Szájer, Áder), akik addig voltak komoly tényezők, amíg a Fidesz még valóságos avantgárd párt volt. Ők nem jelentenek alternatívát Orbánnal szemben, nem jelentik az utat a visszatéréshez az autokrata uralomból az oligarcha uralom felé, csak szereplői Orbán bonyolult hatalmi koreográfiájának. Így a Fidesz, mint párt változatlanul fikció és egyik - nem is kiemelkedően fontos - kulisszája Orbán hazárd és önfejű politizálásának, következésképpen természeténél fogva koalícióképtelen. Koalícióra Orbánnak addig volt szüksége, amíg az "egy a tábor" jegyében nem morzsolta fel az addig létezett jobboldali pártokat. A jobboldalon pártként ma már csak a Jobbik létezik, amit Orbán nem arra tart, hogy később magába olvassza.Taktikai meggondolásától függ, hogy hasznosabbnak tartja felmutatni egy radikális jobboldali párt létezését, amelytől adott esetben elhatárolódhat, ahová saját radikális szavazói üzembiztosan átállhatnak, vagy pedig terhére lesz az egész és akkor bevetheti vele szemben a sokszor bevált bomlasztó technológiáját.

És változatlanul placcon van az MSZP.Valódi párt - kívülről nehezen áttekinthető belső viszonyokkal. Bár az új szervezeti szabályzat megerősítette a "központ" helyzetét a teljesen önálló helyi szervezetekkel szemben, ez alapvető változást aligha hozhatott, mert a tagság mindig is különféle "bandagazdákon" keresztül érvényesítette befolyását, akik azután a színfalak mögött időről időre kiegyeztek. Már amennyire tudtak. Horn Gyula után nem akadt olyan pártelnök, aki mesteri kézzel játszani tudott ezen a furcsa hangszeren. Így inkább abban egyeztek ki, hogy 2002-ben egy pártonkívüli miniszterelnökjelölttel menjenek neki a választásoknak, semhogy maguk közül emeltek volna ki valakit. Gyurcsányt is úgy választották a helyére, hogy outsidert akartak egy pártprofi helyett, nem gondolva, hogy ő majd a pártot is maga alá akarja gyűrni. Megpróbálta, formailag sikerült is neki, de a bandagazdák az első kínálkozó alkalommal élve megbuktatták. Ezt követően a párt életben tartásának feladata a frakcióvezetőknek jutott. Ők ugyanis azok, akik maguk nem bandagazdák, de feladatuk, hogy a különféle elkötelezettségű, kötődésű képviselőket egyben tartsák, nagy empátiával és szívós konfliktuskezeléssel elérjék, hogy lehetőleg senki se lépjen ki a frakcióból és a frakció rendszeresen együtt szavazzon.

A jelenlegi, frakcióvezetőből másodjára előlépett pártelnök ennél többet is vállalt. Elvállalta 2010-ben a teljesen kilátástalan miniszterelnökjelölti szerepet, a vesztes választások után eredményesen elérte, hogy a két, leginkább centrifugális erőt jelentő politikus elhagyja a pártot. A "frontvonal - szűkítés" után részleges generációcserét hajtott végre a formális pártvezetésben és nekilátott egy professzionális választási kampány szervezésének. Valószínűtlen azonban, hogy megváltoztatta volna a párt genetikai kódját is. Hiába rajzolta át a Fidesz a választókörzetek határait, ehhez és a megváltozott egyéb körülményekhez a (régi és/vagy új?) bandagazdák feltehetően alkalmazkodni tudtak.

Ám itt lép be a képbe az MSZP másik alapvető jellemzője: a koalícióban kormányzás. 1994-ben erre a parlamenti aritmetika szempontjából semmi szükség nem volt és a párt erői közül is csak kevesen igényelték ezt. Létrejötte egyértelműen a külső nyomás eredménye volt. Ám, ha előbb nem, a Bokros - csomag elfogadtatása során Horn Gyula is rájött ennek előnyeire: a pártbeli elégedetlenkedőket a koalíciós partnerre mutogatva lehetett lecsendesíteni. Hornnak azonban volt egy irracionális törekvése: koalíciós partnerként az SZDSZ-t a Fideszre akarta lecserélni. Ebbe aztán bele is bukott. 2002-ben és 2006-ban már nem volt kétséges, hogy az MSZP az immár kispárti SZDSZ-szel készül koalíciós kormányzásra.Erre most már azért is szükség volt, mert a választók korösszetétele alapján fontossá váltak azok a szavazók, akik magára az MSZP-re nem hajlandók szavazni, de egy vele koalícióra lépő középpártra igen. És továbbra is kellett a partner, akire a nemszeretem intézkedések során az MSZP-n belül mutogatni lehet.Ezért a választásokon megadták a logisztikai és egyéb segítséget az SZDSZ-nek a parlamentbe jutáshoz, rendre meg is alakultak a koalíciós kormányok, de fennmaradtak a folyamatos koalíciós feszültségek is, mígnem a 2008-as gazdasági válság el nem vitte a koalíciós kormányzást.Az SZDSZ önfelszámolásának a 2010-es méretes bal - balliberális választási vereségben már nem volt jelentősége.

No de mi van ma? Az MSZP ugyan időnként pedz olyan húrokat, hogy egyedül is meg tudja nyerni a választásokat, másszor meg azt hangsúlyozza, hogy ehhez szélesebb összefogásra van szükség.A történelmi (rossz) tradíciók ugyan ismerik az "útitársakat", az uralmon lévő kommunista párt népfrontos cégér alatti elindítását, de aligha valószínű, hogy az MSZP józanabb politikusai azt hinnék, hogy így a mai Magyarországon választást lehet nyerni. Ezért számukra is elengedhetetlen koalíciós partner lenne egy hiteles középpárt, amelyiknek van saját politikája, ám hajlandó velük koalícióra is lépni. Ennek érdekében a Szocialista Párt fentebb jelzett sajátosságai miatt akár a miniszterelnöki poszt átengedése, akár komolyabb programbeli engedmény is reálisnak tekinthető. Annál is inkább, mert az MSZP felvilágosultabb vezetői tudják, hogy pártjuk csak mint európai baloldali párt maradhat tartósan életben, viszont a mély válság, amiben a kormányzás átvételére sor kerülhet, nem kedvez egy karakteres baloldali politizálásnak.

Az avatott szemek tehát az Együtt2014-re szegeződnek. Sikerül-e rövid idő alatt egy ütőképes pártot alakítaniuk, be tudják-e azt jegyeztetni és mekkora választói  támogatottságot, vonzó helyi képviselőjelölteket tudnak felmutatni mind potenciális választóiknak, mind politikai riválisaiknak? Nem könnyű és távolról sem egyesélyes feladat. Az idő pedig sürget: mihamarabb elő kell állni a politikussá válni hajlandó szolidaritásosoknak, hazaéshaladásosoknak és millásoknak és szerte az országban az áldozatos aktivistáiknak. Sikerük, vagy kudarcuk erősen kihat mind potenciális szövetségeseik, mind ádáz ellenfeleik jövőjére.

Feltehető, sőt biztos, hogy a fenti képletbe bele nem férő politikai fragmentumok is nekigyürkőznek majd a választási küzdelemnek, ha sor kerül a választások kiírására.. Különösen, ha a választójogi rendszer még biztatást is ad nekik. Komoly szerepet azonban nem játszhatnak az ország sorsának alakításában.