Működtetés, mimikri - mentalitás

Ez nem lehetséges! Ez nem fog menni! Látványosan fejreáll! Ezt reagálták sokan az utóbbi két és fél évben a képtelen intézkedések hallatán. Lehetséges volt, ment valahogy, nem állt fejre. Tévedtek volna a meghökkenők? Igen is, nem is. Nem, mert az intézkedések valóban képtelenek voltak, józan ésszel végrehajthatatlanok.Annyira meg vannak félemlítve az állampolgárok, olyan szolgalelkűek, hogy mindent meg lehet velük csinálni? Ebben ugyan van valami, de aki ezt sommásan így magyarázza, az sem érti igazán a történéseket. Az akút katasztrófára számítók tévedése a domináns magyar mentalitás nem ismerete, nem értése volt.

A dolgok megértéséhez abból kell kiindulni, hogy Magyarországon az utóbbi 100 évben sohase voltak normális állapotok. Azt megelőzően is egy dualista monarchia fiktíven nemzeti félfeudális országa voltunk. Az akkori polgári világ nézőpontjából sok szempontból nem normális hely, amire a kívülről jöttek gyakorta rácsodálkoztak, egyes jelenségein megdöbbentek, másokat nem értettek. De ebbe a mégiscsak felfelé menő sajátos világba belehasított az I. Világháború, ezt követően a forradalmak, ellenforradalom, a területvesztések, a biztosnak mondott revízióra épített ideiglenesség- tudat, a nagy gazdasági világválság, a háborús készülődés, az újabb vesztes világháború, a katonai megszállások, a holokauszt és a németek kitelepítése, a békekötés utáni korlátozott szuverenitás, tetézve a jóvátételi kötelezettségekkel, az államszocializmus korszaka megszakítva 1956 ősze egymást követő rendkívüliségeivel, a tárgyalásos rendszerváltás, az állami tulajdon majdnem monopóliumából a magántulajdon dominanciájába való áttekinthetetlen átmenet, csatlakozás az euroatlanti integrációhoz annak az egyénekig lenyúló következményeivel, a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság tetézve a magyar adósságválsággal és mindeközben az egyrészt anyagilag, másrészt - ezzel nem átfedésben - politikailag kettéhasadt lakosság. Mindezt - és a felsorolásból kimaradtakat - aligha lehet normális viszonyok kereteibe beilleszteni. Ezzel együtt az ország élt, működött, időnként még gyarapodott is és viszonyai is elmozdultak az átmeneti konszolidáció irányába.

Az emberek természetesen soha nem voltak egyformák, sokféleképpen reagáltak a kialakult viszonyokra. De az öngyilkosság, az őrület, az emigráció vagy a szervezett bűnözés csak relatíve kevesek radikális válasza volt a nem normális körülményekre. A túlnyomó többség a maga módján túlélésre törekedett, ilyen, vagy olyan mértékben és módon alkalmazkodott és nem kevesen ezen belül igyekeztek anyagi gyarapodására, normális családi és baráti környezet kiépítésére, szakmai ambícióik kiélésére, karrierre, miegyébre. Hol több, hol kevesebb sikerrel. De ebben a tarka sokféleségben, a lehetetlen intézményi és szabályozási környezetben, az önkényesen föléjük rakott, gyakran változó főnökök és egyéb potentátok világában azért kialakult egy domináns mentalitás. Ez pedig eredőjében azt jelentette, hogy az az intézménynek, ahová szándékuk vagy a véletlen sodorta őket vagy a működőképességét, vagy legalábbis ennek látszatát igyekeztek fenntartani. A vasút vasút volt, a kórház és az iskola is az, ami egy társadalmi munkamegosztásban kellett legyen. Így volt ez az összes többi intézmény esetében is. Az államszocializmus rendszerét, annak folyamatos újratermelését a kiváló közgazdász Kornai János a hiány fogalma alá rendezve sokoldalúan feltárta és megmutatta. Aki ezt megértette, az nem csupán tette, amit kellett és lehetett, de értette is. Azt is megtanulta, hogy a hiány normál szintje a rendszerben nem állandó, hogy a hiányok mellett mindig vannak feleslegek, slack-ek is, amiket kritikus helyzetben fel lehet használni a lyukak betömésére, továbbá azt, hogy mekkora kreatív tere van egy ilyen rendszerben a kényszerhelyettesítésnek, amivel még lehetetlen helyzetben is biztosítani lehet a működőképességet - legyen az egy vállalat, egy település, vagy maga az egész ország.

Az 1990-es rendszerváltás normális viszonyok kialakulásának ígéretét hordozta. Ez azonban csak kisebb szigeteken, egyes multinacionális vállalatokon belül valósult meg. A tömeges munkanélküliség és elszegényedés, ami eredetileg másra rendelt konstrukciókat is felhasznált a nélkülözők felszínen tartására (korengedményes- és rokkant nyugdíj, parkoltatás a közoktatási és felsőoktatási rendszerben, krónikus betegágyak szociális célra használása stb.) csak extrém formája a korábbi világ továbbélésének. A költségvetési intézményeknél és az új önkormányzatoknál hamar felütötte a fejét a pénzhiány, a többi hiányjelenség, a felesleg, meg a kényszerhelyettesítés. De a kedvezményes hitelek, a különféle bónuszok bonyolult rendszere, a körbetartozások, az adósságbehajtás körüli káosz - és a példák a végtelenségig sorolhatók - mindent jelentettek, csak a rendet és a normalitást nem. Ugyanennek alteráltját felvázolhatnánk az agrárvilágot illetően is. Mindez a kiszámíthatatlanság és megbízhatatlanság a jog intézményeire és az erőszakszervezetekre is kiterjedt.

Hogy mindennek ellenére az ország működött és egyes periódusokban gyarapodott is, az nagyrészt a megöröklött uralkodó mentalitásnak köszönhető. A működőképesség fenntartása ugyanis magától értetődő parancs volt a többség számára és a csőd, meg a gyár vagy intézmény bezárása volt a meglepő, a kultúraidegen. Természetesen a megszokott viselkedésrepertoár kiegészült a vállalkozói mentalitás elterjedésével is - egy szűk elitnél nyugatias formában, ahol a helyi káoszba csak ritkán ütköztek bele, a többségnél azonban a vállalkozói világban is a lokális, zűrzavaros forma dominált.A korrupció - mind a politikai, mind pedig a nem az - egyszerre volt eszköze, kenőolaja a működőképesség fenntartásának,. de egyszersmind rákfenéje a tiszta viszonyok kialakulásának.

Az egész 100 évet illetően a működőképesség fenntartásának, a lehetetlen viszonyok leküzdésének árát úgy általában a minőség fizette meg. Hiába lett volna sok ember igényes a saját munkájában, részt kellett vennie a kollektív mimikriben. Sok minden csak hasonlított ahhoz, aminek lennie kellett volna, de minőségét tekintve nem volt az. Ha valaki ilyen viszonyok között is tudott jó minőséget (vagy helyi szintű jó minőséget) produkálni, az is falazni volt kénytelen a mások által produkált gyenge minőségnek - különben őt vetette volna ki magából a rendszer.

Itt kanyarodhatunk vissza valóságos témánkhoz, az elmúlt 2 és 1/2 évhez. A politikai vezetés meghökkentésre törekedett, nem is próbálta törekvéseit szőr mentén megvalósítani. Ezért gondolták sokan, hogy így nem lehet célt érni, ebből látványos fejreállás lesz. Hatáskörlelvonás, pénz megvonás és átcsoportosítás, valamint főképp személyzeti kérdésekben a fülkeforradalom a maga szempontjából hatékony volt. Amit be akart zárni, el akart törölni, azt nagyjából meg is valósította. Viszont teljes kudarcot vallott abban a tekintetben, hogy a lakosság alapvető mentalitását megváltoztassa. Sokszor be kellett húnynia a szemét, hogy ne zavarja meg a működőképességet biztosító "megkerülő manővereket".Így elkerülte a látványos összeomlásokat és nem ütközött csoportos ellenállásba. Ha most radikalizálódik és egyes területeken nem tűri meg tovább  a védekező társadalom háttér- működését, nem elégszik meg a mimikrivel és mindenkit színvallásra akar kényszeríteni, akkor válóban aláássa az egyes intézmények működőképességét és nyílt ellenállásba ütközik. Ha viszont most is nagyobb a radikalizmus füstje, mint a lángja, akkor az ország továbbra is elevickél domináns mentalitása "jóvoltából" a működőképesség határán - hacsak a nemzetközi pénzpiacokon nem fordul tarthatatlanná a forint helyzete.