A parazita nemzeti tőke ismét válaszúton

Hónapokkal ezelőtt írtam arról, hogy - bár lenne ok az önkéntes önkorlátozásra is - "A parazita nemzeti tőke nem adja fel "  (2012. SZEPTEMBER 27., CSÜTÖRTÖK)               Eddig ezen az úton nem állította meg őket semmi, mert a pénzpiacok szokatlan és speciális helyzete miatt az Orbán kormány képes volt magát - kerül, amibe kerül alapon - a piacokon finanszírozni és úgy ért véget az IMF - hitel körüli rosszhiszemű játszadozás, hogy az államcsőd közvetlen veszélye ma sem áll fenn.

Azóta azonban két dolog megváltozott. Olyan mozgások indultak meg a politikai baloldalon és a politikai spektrum közepén, hogy kialakult egy lehetséges hatalmi váltás bázisa választások útján. Lehet vitatni, hogy ez éves távon reális alternatíva-e, vagy sem, de tény, hogy a centrális erőtér, az egypólusú politizálás végérvényesen megbukott. A másik az.hogy költségvetési zsonglőrködéssel az éves hiány kordában tartható ugyan, de ennek ára a gazdaság fejlődésképtelensége (netán lefelé menő spirálja) és a kormányzat politikájára válaszoló nemzetközi gazdasági és politikai elszigeteltség. Ráadásul az IMF körüli pávatánc véget ért ugyan, de az EU körüli nem, hiszen az ország erősen függ az onnan érkező támogatásoktól és ezen túlmenően sem lenne képes az EU-n kívül megállni a saját lábán. Meghiúsultak a magyar kormány reményei az EU gyors szétesésével kapcsolatban is.

Ami pedig korábban is közvetlen formában veszedelmes volt a magyar különút számára, hogy megfordul a trend a pénzpiacokon, Magyarország nem jut még elviselhető áron külső hitelekhez, ezért bármikor bekövetkezhet a forint összeomlása, majd az államcsőd - az változatlanul fennáll. Ezt pedig ez a kormány - politikai felhatalmazás ide, vagy oda - nem képes túlélni. A csőd bekövetkezhet néhány hónapon belül is, de ha folytatódik a hazárdjátékos szerencsés sorozata, akkor a mostani baljós, de manifeszt katasztrófáig el nem jutó állapot kitarthat a választásokig is, sőt valamivel azon is túl. Ez meg az ellenzék helyzetét teszi felettébb nehézzé, hiszen nem mutathat oda egy csődbe jutott országra, hogy nézzék, innen kell valahogy visszarángatni az országot a viszonylag normális állapotok közé - tessenek ehhez mérni teljesítményünket. Ez fékezheti hatalomváltó elszántságukat.

Más azonban a helyzet a nemzeti tőke szemüvegén keresztül. Reprezentánsai fel tudják mérni, hogy mit okoz számukra rövid és hosszú távon egy államcsőd. És mennyiben súlyosbítja egy beállt csőd során helyzetüket, fenyegeti egész egzisztenciájukat, ha az a jelenlegi hatalom oldalán találja őket. Van egy szűk oligarcha kör, amely annyira össze van fonódva a jelenlegi hatalommal, hogy attól elszakadni eszébe se juthat. Ennek egy csőd utáni helyzetben vagy a külföld adhat menedéket, vagy büntetőjogi következményekkel is számolnia kell. De a nemzeti tőke tágabb, a hatalomhoz ennyire közel nem álló köre most válaszút előtt áll. Eddig is csak úgy általában volt kedvezményezettje a kormánypolitikának, de mindenütt beleütközött a "még egyenlőbb" oligarchákba. Tudja azt is, hogy egy csőd után egy másik kormány is csak külföldi segítséggel konszolidálhatja az országot. Abból a segítségből pedig nekik is jut, ha időben leszakad a jelenlegi hatalomról és oligarcháiról. És ez az "időben" - valamikor mostanában van.

Ha a nemzeti tőke józanul kalkuláló része elszánja magát a jelenlegi hatalomtól való leválásra, akkor fel van adva a lecke a különféle ellenzéki erőknek: mihez kezdenek velük.