Meditáció a konszenzus körül

Teljesen összezavarodott a világ. Nincs elmélet, amelynek a világgazdaság mai állapota megfeleltethető. Számos olyan jelenség van, ami a különféle közgazdasági elméletek szerint elvileg nem létezhet. Mégis létezik. Egyidejűleg számos neves közgazdász egymást kizáró csodaszereket ajánl a válság megoldására. Nincs minek az alapján választani lehetne közülük. Ezért aztán a tennivalókat illetően nem is alakul ki konszenzus sem a világgazdaságban, sem a nagy gazdasági egységeken (országok, régiók) belül.

Ugyanakkor bizonyos fontos szervekben, intézményekben döntéskényszer van. Ezért a döntések meg is születnek. Ellentmondásosak, esetlegesek, kompromisszumosak, de megszületnek. Van, ahol a döntéshez formális konszenzus kell. Ahol ez be van járatva (mint pl. az Európai Unióban), a konszenzusok is megszületnek. Konszenzussal ellentmondásosak, esetlegesek és kompromisszumosak. De megszületnek. Mert senki nem vállalja, hogy bármihez való makacs ragaszkodása ziláljon szét egy úgy-ahogy működő rendszert és idézzen elő egyértelmű és kezelhetetlen katasztrófát. És mert megtanulták, hogy a más lehetőség híján hogyan kell konszenzust, vagy legalábbis látszat - konszenzust teremteni.

Magyarország más. Legalábbis a működésmódjában, mert ami magát a helyzetet illeti, az itt is felettébb zavaros. Nincs elmélet, aminek megfelelne és az alkalmazott csodaszerek rendre nem gyógyítanak.De minthogy itt a hatalom nem kényszerból, de kéjből dönt folyamatosan, a különféle, rendszerben gondolkodó gazdasági iskolák képviselői, a különféle egyedi receptek ajánlói között konszenzus van, hogy ez, amit a hatalom csinál, nem fog jóra vezetni. Nemcsak, hogy jóra nem, de egyenesen katasztrófához vezet. Ám a világ annyira zavaros, hogy még ez a katasztrófa se akar bekövetkezni. Így nem áll be a csőd, a fizetésképtelenség, a forint összeomlása, amellyel konszenzusos módon fenyegettek, ha a hatalom nem tér jobb belátásra. Most pedig abban van konszenzus szakmai körökben, hogy a magyar kormányzatnak végtelen szerencséje van ugyan a pénzügyi folyamatok tekintetében, amit nem saját fantazmagóriáinak és erőszakosságának, hanem mások, a nagy külföldi erők kompromisszumainak köszönhet - de a rossz és erőszakos politikájának árát az ország a növekedésképtelenségével fizeti meg. Ez igaz ma, igaz a belátható jövőt illetően, de a választópolgár számára ez közvetlenül nem érzékelhető. Ő csak azt tapasztalja, hogy ez ezt mond, az pedig azt, de se a megjósolt fényes jövő, sem a prófétált katasztrófa csak nem következik be. Ezért aztán a magyar választók egyetértése - akár csak néhány alapkérdésben is - teljességgel lehetetlen.

A jelenlegi hatalom bírálói, ellenfelei közt abban konszenzus van, hogy ezt a hatalmat csak egyetértésben lehet megbuktatni. S hogy ez az egyetértés konszenzust igényel bizonyos alapvető kérdésekben. De ez a konszenzus sem az érdemi kérdéseket illetően, sem a buktatás módszerében, sem az ehhez szükséges szereposztásban csak nem akar megszületni. Hát még abban nem, hogy mi a teendő a jelenlegi hatalom megdöntése után. Mert a világ zavaros és a kivezető úthoz nem csak vezérfonal nincs, de még Ariadné - fonal sem. Ezért a békés hatalomváltás kilátásai meglehetősen rosszak.

Tehát mindez a regnáló hatalomnak jó? Rövid távon kétségtelenül, mert tovább regnálhat és továbbra is gazdagodhatnak a privilegizáltjai. De annyiban nekik sem jó, hogy az összes ésszerű  (jóllehet maga is bizonytalan alapokon nyugvó)logikának ellentmondó rendszer konszolidálhatatlan. Prosperálni nem tud, kompromisszumokat kötni is csak igen korlátozottan, a vele szembenállókat meggyőzni pedig - még ha akarná is - egyáltalán nem tudja. S közben újabb és újabb csoportokat, rétegeket sért meg részben saját fennmaradása érdekében, részben kivagyiságból, harci kedvből. Így aztán a végzet vagy mégiscsak a nemzetközi pénzügyek konstellációjának megváltozásnak következtében csap majd le rá, vagy a magyar polgárok haragja ér el olyan fokot, amely a zsarnoki homlokzat - demokrácia további működtetését lehetetlenné teszi.Hogy ez kialakít- e valami ad hoc konszenzust egy váltó-garnitúrában, amelyik majd a válságkezelésre vállalkozik és amely a lakosság többségének egyetértését, vagy legalábbis belenyugvását tudhatja maga mögött? Nagy a valószínűsége annak, hogy igen. De az ide vezető útról és arról, hogy milyen is lesz ez - semmi kézzel foghatót nem lehet mondani. Ezért addig célszerű tolerálni, hogy a konszenzusra ma egymással jutni nem tudó ellenzéki erők kövessék a maguk elképzeléseit, harcmodorát, amelyek a körülmények kényszere hatására vagy konvergálnak kellő időben, vagy legalább kiderül, hogy közülük kik integrálhatatlanok még szükséghelyzetben is. A potenciális választópolgár türelmetlensége ( amely szintén nem ugyanazokon a vágyakon, elképzeléseken, prioritásokon alapul ) ugyanis érthető és indokolt - csak éppen teljesen meddő.