A Fidesz céltudatos módon rendszerváltást hajtott végre. A parlamenti ellenzék különféle formában kifejezte az egyet nem értését ezzel szemben. Ennek csúcspontja az volt, hogy az ellenzéki pártok bojkottálták az Alaptörvény vitáját és megszavazását. A hatalomnak ez valamelyest kellemetlen volt, ezért próbálták visszacsalogatni az ellenzéket a parlamentbe. Nem sikerült, így nélkülük szavazták azt meg. Mi lett ennek a következménye? Semmi. Az ellenzék is visszatért a Parlamentbe és életbe lépett az Alaptörvény.
Miről szólt valójában ez a közjáték? A Fidesz rendszerváltásának legitimitásáról. A bojkottal az ellenzéki pártok azt jelezték, hogy kétségeik vannak az efféle alkotmányozás törvényességével kapcsolatban: kétlik, hogy erre a kétharmad feljogosít-e. A saját maguk által feltett kérdést végül ők maguk döntötték el. Azzal, hogy utána visszatértek a Házba, elismerték az új alkotmány legitim voltát. Tehettek volna mást is? Természetesen igen. Ha nem térnek vissza és mindannyian visszaadják a mandátumukat, azzal kijelentik, hogy az alkotmányozás nem volt legitim, ettől kezdve Magyarországnak vitatott az alkotmányos rendje. Ezzel leckét adtak volna fel mind a nemzetközi közösségnek, mind a magyar választópolgároknak. Ha a nemzetközi közösség, benne az EU és a NATO úgy dönt, hogy ők nem vitatják az Alaptörvény legitim voltát, ezzel szentesítették volna a csonka parlament működését is. A választópolgárok legfeljebb tiltakozásuknak adhattak volna hangot a következő választások kiírásáig. Ha viszont a nemzetközi közösség válasza nemleges lett volna, akkor egy jogilag nehezen értelmezhető állapot jött volna létre, ami destabilizálta volna az egész régiót. A magyar ellenzék nem ezt az utat választotta. Mint láttuk, visszatértek a Házba és ezzel saját maguk kihúzták korábbi bojkottjuk méregfogát.
A választási rendszerrel kapcsolatban a Fidesz-parlament egyre- másra fogad el olyan törvényeket, amelyek a jelenlegi hatalmat akarják bebetonozni a jelenlegi cikluson túlra is. Az ellenék minden esetben kifejezi ellenvéleményét, de a többség leszavazza őket. Minthogy a kormány a túlbiztosítást is tovább akarja biztosítani, most éppen az előzetes regisztráció törvénybe iktatása van soron. Ez az újabb prés már sok az ellenzéknek: a szokásos ügymeneten túl éhségsztrájkhoz folyamodik pártja nevében néhány országgyűlési képviselő, más ellenzéki pártok a vita bojkottját fontolgatják. De előre lehet látni, hogy a kétharmados többséget ez semmiben sem fogja megakadályozni és a nép se fog a regisztrációs kötelezettségen elemi módon felháborodni. Az ellenzék részéről az erősebb fenyegetés a választások bojkottjának kilátásba helyezése lett volna. Ezt egy közszereplő javasolta is, de az ellenzéki pártok ezt elutasították. Hosszabb távú érdekeiket az szolgálja, ha most előre nem kötik meg a kezüket a jövőbeni politizálásukhoz. Vagyis a forgatókönyv az Alaptörvény körüli eseménysort ismétli.
Mi a két történet tanulsága? Ismételten bebizonyosodik, hogy szövetségi rendszereink olyannyira respektálják a mai hatalom parlamenti kétharmados többségét, hogy lényegében bármit tudomásul vesznek, amit a magyar hatalom csinál. Legfeljebb utólag indítanak ellene bonyolult bírósági eljárásokat, ha egyik vagy másik lépésük az uniós vagy a nemzetközi jogba ütközött.A magyar lakosság pedig a jogi kérdéseket olyannyira nem tekinti saját ügyének, hogy hathatós ellenállásra nem is gondol.
Tudomásul kell tehát venni, hogy az új rendszernek egy Achillesz - sarka van: a gazdaság.Ha a rossz gazdaságpolitikájával átlép egy kritikus küszöböt, akkor a személytelen piacok kíméletlenül büntetni fogják, ami azután sok mindenben szabad kezet ad az EU-nak csakúgy, mint más nemzetközi gazdasági intézményeknek és mindez bizonyára a magyar választók széles tömegét is szembefordítja a mai hatalommal.
A gazdasági krízis magával hozza a politikait is. Ebben a politikai krízisben komoly szerephez juthatnak azok az ellenzéki pártok, amelyek - mint láttuk - a jogi csatákban eszközteleneknek bizonyultak. Juthatnak - feltéve, ha akkor fel tudnak nőni lehetőségeikhez.
Az Orbán rendszer legitimitásának kérdése sajátos módon vetődik fel az EU nézőpontjából. Ott nem az a kérdés, hogy a magyar hatalom túllép-e törvényes felhatalmazásán, avagy sem. Ott az a kérdés, hogy teljesíti-e a belépéskor, valamint különféle egyezmények aláírásakor vállalt kötelezettségeit. Ez legélesebben a sajtószabadsággal és a Nemzeti Bank függetlenségével kapcsolatban vált vitatottá, de rendre jelentkezett az élet minden fontos területén. Az Európai Parlament elmarasztalhatja egyes kérdésekben Magyarországot, más kérdésekben megtehetik ezt az európai bíróságok, az Európai Bizottság néhány kérdésben szankciókat alkalmazhat. De mindez nem összegződhet egy összefoglaló, szintetikus elmarasztalássá. Ilyen fejleménnyel az Unió "törvényalkotói" nem számoltak. Az Európai Parlament frakciójának lenne csak lehetősége, hogy egyik tag- pártjának a politikáját ne vállalja, a pártot kizárja tagjai közül. Erre Orbán esetében olyannyira nem került sor, hogy amikor a szocialista, liberális és zöld frakciók támadták Orbánt, a saját frakciója több- kevesebb meggyőződéssel mindig megvédte.
VálaszTörlésIlyen európai környezetben magyarázható, bár nem feltétlenül helyeselhető, hogy a magyar demokratikus ellenzéki pártok nem élezték ki a rendszer legitimitásának kérdését, a túlhatalommal való jogtipró visszaélést, mint központi problémát.