Alig vagyunk már túl a ciklus félidején. Az ellenzék ennek megfelelően viselkedik: elkezdett szedelőzködni, hogy majd felálljon a rajtvonalra. Van aki habozik, hogy elinduljon-e, más már kezd lökdösődni a mennél jobb rajtpozícióért, megint más meg önelégülten mosolyogva mutogatja a bicepszét. Mindezt időarányosan. Ezzel szemben a kormányoldal máris belevágott a kampányba.
A szokványos választási harc legfőbb eszköze az ígérgetés. Ezt elsősorban ellenzékben szokták kezdeni, mert a kormányok inkább bizonyítani akarnak.A jelenlegi kormány nem így viselkedik. Elképesztő csodákat, mindenekelőtt gazdasági csodákat ígér - de nem a jelenlegi ciklus időtartamára. Ezzel célozza meg a mind nehezebben élő választói tömeget, mert az erre vágyik. Nem érdekli különösebben se az egyik oldal által ígért nemzeti tematika, sem pedig a másik által kínált demokratikus és jogállami ajánlat. Azt szeretné, ha jelenlegi kínlódása átmeneti lenne és értelmet kapna egy jövőbeni nagy fellendülésben. Persze hisz is az ígéretekben, meg nem is. Pesszimista, de azért jól esik hallania politikai giccset.
Miért kezdte meg a kormányoldal az ígérgetéses választási kampányt? Nyilvánvalóan azért, mert számot vetett azzal, hogy ebben a ciklusban kis odavetett koncokon kívül nem várhatnak tőle a választók semmi jót. Rosszat, megszokott életük nehezebbé és kényelmetlenebbé tételét annál inkább. Hazárdjátékot folytat: időt húz. Mivégre? Azt reméli, hogy a választásokig nem derül ki politikájának tökéletes kudarca, eleve elhibázott volta. Feltehetőleg két forgatókönyvvel számol. Az egyik, hogy a választásokig a világ- és az európai gazdaság nagyjából a jelenlegi stagnálás állapotában marad. Se válság, se fellendülés, hanem hol egy kicsit jobb, hol egy kicsit rosszabb. Ebben a forgatókönyvben a végtelenségig elnyújtott pávatánc biztosítaná a felszín valamelyes rendezettségét, a mindennapok folyását. És adná meg az alapot a következő ciklus csodavárására annak, aki erre éhezik. A másik forgatókönyv alighanem válsággal és zűrzavarral számol a külvilágban. Az ugyan naivitás - nem is valószínű, hogy ők maguk elhiszik -, hogy ebből Magyarország bármit is profitálhatna. De a kormány annyit igen, hogy a másokkal egyszerre bekövetkezett magyar csődöt rá lehet fogni külső tényezőkre és nem derül fény arra, hogy saját, gyökerében hibás és fantaszta politikájuknak mekkora szerepe volt ebben.
A magyar ellenzék ha fel is fogná, mi folyik itt és mire megy ki a játék, nem tudna versenybe szállni saját jóléti ígéretekkel. Az "egy kicsit jobb, egy kicsit igazságosabb" nem igazán versenyképes ajánlat. Ahhoz a jelenlegi kurzusnak látványos, manifeszt csődöt kell produkálni, hogy egy szolid, a külfölddel kooperáló kormányzást sokan találjanak vonzó alternatívának. Addig ilyen ajánlattal előállni falrahányt borsó.
Azzal, hogy határozottan és egyértelműen a gazdasági, ezen belül az életszínvonal- perspektívában látjuk egy jövendő választás kulcskérdését, nem jelenti azt, hogy egyéb kérdéseknek semmi szerepe ne lenne. De nem egyenként, hanem összességében. Abban a hangulati hullámzásban mutatkozik ez majd meg, ami a választók körében kialakul. Egyesek a kormányváltó hangulat kialakulását az ellenzéki összefogástól és/vagy a részletes program kidolgozásától remélik. Kérdés, hogy ismerik-e igazán a magyar választót. Lehet ugyan vitatkozni, példákat és ellenpéldákat hozni, hogy az eddigi választások kimenetelében döntő szerepe volt-e a húzóerőt jelentő "arcoknak". De sok jel mutat arra, hogy a mostani helyzetben fontos szerepe lesz (lenne) a mozgósító erejű arcoknak. A különféle ellenzéki erők restek megkeresni, felmutatni az ilyen arcok választékát, legyenek azok akár néptribunok, akár olyan rátermett, kompetens "első emberek", akik viharos körülmények között keményen kezükben tudják tartani a belső és a nemzetközi szálakat. Ilyen arcok pedig nem csak a választások megnyeréséhez, hanem egy közben bekövetkezhető kataklizma politikai kezeléséhez is múlhatatlanul szükségesek lennének.
Magyarországon a belátható jövőben erős politikai háttér nélküli szakértői kormányzásnak nincs tere, mert - ahogy a régi vicc csattanója mondja - "kis ország vagyunk, csak egy csőcselékünk van". Az pedig megingathatatlanul jobboldali.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése