Értelmiség és politika - itt és most (2.)

2012. ÁPRILIS 13.-án közzétett bolgbejegyzésemben ezt írtam

"Először a rendszerváltást  (értsd: Orbán- féle rendszerváltást) élesen ellenző értelmiségiek érezték úgy, hogy most megint hangsúlyos közéleti szerepet kell vállalniuk. Ezzel katalizátor - szerepet vállaltak az ellenzéki közbeszéd kialakításában, egy demonstrációs kultúra kialakításában - szemben a bénult politikai ellenzékkel. De gyorsan beleütköztek szerepvállalásuk korlátaiba is: nagy tömegeket nem sikerült megmozgatni, miközben egy megőrizni - újraalakítani kívánt demokráciában minden út csak a szavazófülkéken keresztül tervezhető."

Ha közel fél éve igazam volt abban, hogy az értelmiségi politizálás nagypolitikai reprízének rövid időszaka véget ért, fokozottabban igaz ez most. Az akkor emlegetett, szavazófülkékhez vezető és ott döntést hozó folyamat aktív szakaszába lépett: a kampány megkezdődött. A mediatizált tömegdemokrácia korában egy közepesen fejlett európai országban a választási kampány végigvitele - tetszik,nem tetszik - nagyrészt professzionális feladat. A politizáló értelmiség túlnyomó többségének fogalma sincs, milyen pénzgyűjtő, bonyolult logisztikai, fejlett marketing és sok egyéb, önmagában látszatra nem politikai szaktudást igényel egy sikeres kampány lefolytatása. Természetesen egy választási kampány ugyanakkor tömény politika. De nem a szó olyan értelmében, ahogy az tanulmányokban és cikkekben, vitákban és spontán akciókban megjelenik, hanem transzformálva egy professzionális kampány nyelvére, ami időnként akár meg is hökkentheti az adott politikai irányzattal érzelmileg azonosulni akaró politizáló magánembereket. Ezen felül a kampányt vezető politikusok és az általuk igénybe vett szakemberek folyamatosan számos olyan információval is rendelkeznek, amit a nyilvánossággal megosztani önpusztító volna.

Igaz mindez akkor is, ha kampányra készülő, annak első lépéseit megtevő pártokkal, szervezetekkel kapcsolatban sok a nyilvánvalóan megalapozott kifogás, valamint a kétség, hogy rendelkeznek-e a szükséges professzionális tudással. Ebben a szakaszban az efféle problémákon kívülről már nem lehet segíteni. Legyen szabad ezt egy szükségképpen sántító metaforával érzékeltetni.

Képzeljük el, hogy van egy betegünk, aki sokak számára nagyon fontos személy. Már betolták a műtőbe, kezdődik az operáció. Az érte aggódók a kórház előcsarnokában izgulnak és várják a híreket. Van köztük sokféle ember, még neves orvosok is. Megindul a szóbeszéd. Van, aki a beteg korábbi életvitelével kapcsolatos aggodalmait emlegeti, van, aki a korábbi kezelőorvosait kritizálja. Szóba kerül a kórház nem túl jó híre, mások az operáló team megfelelő voltát vonják kétségbe. Alkalmasint sok igazság van mindebben, ami, ha korábban másképp történik, jobb esélyei lennének a sikeres műtétnek. De tudnak-e az aggódók segíteni a műtét sikeressége érdekében? Nyilvánvalóan nem, legfeljebb ha igyekeznek bemenni a műtőbe, zavarni tudják az operációt.

Valahogy így van ez az értelmiségi politizálással is a kampány - időszakban. Egy választási kampánynak persze az aggódók nem puszta rezonőrei, hanem a maguk módján részt is vesznek abban. Regisztrálnak, vagy nem regisztrálnak, elmennek, vagy nem mennek el szavazni, voksukat erre vagy arra a listára, jelöltre adják. De rábeszélhetik vagy lebeszélhetik a rájuk hallgató ismerőseiket is valamire, valamiről. Ráadásul a professzionális kampány idején tovább folyik, sőt kiéleződik a mindennapi politikai diskurzus és ebben is részt lehet venni. A kérdés csak az, hogy mennyire vannak tudatában szerepüknek és lehetőségeiknek.

A szabad véleménnyilvánítás állampolgári jog, azt rendes demokráciában korlátozni nem lehet. Ha tehát valakinek úri kedve azt diktálja, hogy a teljes kampányidőszakban új és új alapkérdéseket feszegessen, normatív kritikával illesse egyik vagy másik párt egész vonalvezetését, minden általa észlelt hibára azonnal lecsapjon, a kampányban részt vevők múltjával kapcsolatos diffamáló információit közzétegye - megteheti. De létezik egy másik értelmiségi magatartás is. Ez nem a normákra és az előtte zajló folyamatra függeszti figyelmét, hanem igyekszik mindent az általa szándékolt eredmény, a választások kimenetele szempontjából mérlegelni. Ennek jegyében az önkorlátozást nem csupán a szavazófülkében gyakorolja, amikor az adott lehetőségekből választja ki a legjobbat, vagy ilyen híján a legkevésbé rosszat, hanem ezt az önkorlátozást már a kampány - időszakban is érvényesíti. Tudja azt, mi a szerepe magánvéleményének, amit esetleg szoros, intim körben fejt ki és mi az, amivel a nyilvánosság elé lép szűkebb, vagy tágabb körben. Kivévén azt a ritka esetet, amikor a kampányolók maguk kikérik egy kompetens személy vagy csoport véleményét egy -egy kérdésben.

A tudatos különbség - tevés a professzionális kampányolás és az értelmiségi politizálás között természetesen nem jelent semmiféle garanciát  arra nézve, hogy a választásokon induló pártok ne hozhatnának súlyosan hibás döntéseket, vagy ne lehetnének híján a szükséges kompetenciáknak a kampányolás tekintetében. A sajnálatos tény azonban az, hogy ezen már kívülről, értelmiségi módon segíteni nem lehet.