A magyar politikai árok egyedi jellegzetessége

Minden országban vannak ilyen - olyan politikai árkok. Ezek hol könnyebben, hol nehezebben hidalhatók át adott körülmények között. Nyugat-Európában és a hozzá csatlakozott - csatlakozó országokban van azonban egy árok , amit senki se akar áthágni : ez a neonácik és az összes többi erő között húzódik meg.A kivétel Magyarország, ahol - mint már korábbi írásaimban is többször utaltam rá - a második világháborús frontvonalak jelentik ma is a fő törésvonalat a mély árok két partja között.

Hogy ez így esett, az nem történelmi fátum, hanem Orbán egyszemélyes bűne.Az euroatlanti világ identitását mindmáig a II. Világháború eredménye adja, ami minden mainstream, kormányképes erő  számára a pozitív kezdet.És belátható további egy-két évtizedre az is marad, mind a hajdani győztes, mind a hajdani vesztes, mind a semleges országok számára. Ezzel szembe menni végiggondolatlan, felelőtlen kalandor lépés a siker minden esélye nélkül. Márpedig bizonyíthatóan erről van szó Orbán esetében, miután a rendszerváltást követő első évtizedben korántsem ilyen volt a magyar törésvonal. Mondatok a mai Legfelső Szájból elhangzanak ilyenek is, olyanok is, azokat nem kellene túlzottan komolyan venni. De a politika centrumába helyezett állandó trianonozás, az antiglobalista és az EU-t alázó szövegek szilárd horgonyt találnak az alaptörvény legitimitásfogalmában és az azt tárgyiasító Parlament körüli visszaépítésben. Az egyértelműen vállalt előzmény 1944 március 19. hajnala. Márpedig ekkor a képlet világos volt: a hivatalos Magyarország a Tengelyhatalmak oldalán háborúban állt a későbbi győztes Szövetségesekkel. Világos, félremagyarázhatatlan álláspont.

Világos is, félremagyarázhatatlan is, de sem az Európai Unióban, sem az óceán túlpartján ma nem lehet hozzá szövetségeseket találni és nem lehet a jövőben sem. Minden egyes országnak Európa ezen felén elemi érdeke, hogy a világháborús dossziét ne nyissa fel, mert abból csakis kára lehet. Kiváltképp áll ez szomszédainkra, valamint a legfontosabb gazdasági - és mindeddig politikai - partnerünkre, Németországra. Németország a nagy háborús vesztes, de a háborús vereség konzekvens tudomásul vétele és elfogadása révén Európa legsikeresebb hatalmává vált. Eredményeit, pozícióját órák alatt vesztené el, ha háborús szereplése értékelésének revideálásába kezdene. Magyarországnak a pozícióvesztésre ehhez képest több hónap, illetve egy- két év volt szükséges. De mára már "egyedül vagyunk" és ebben a különútas politikában "szövetségeseket" kétségbeesetten csak más geopolitikai és civilizációs zónában kereshet a kormány. Ott se sok eséllyel, mert Magyarország vajmi keveset tud nekik nyújtani az EU és az USA ellenében.

Ezzel, ami a hatalmon lévő csoportot illeti, a kérdést le is zárhatnánk. Bonyolultabb a helyzet, ami a híveiket, várható, vagy lehetséges szavazóikat illeti. A világháborúnak a Tengelyhatalmak oldaláról való szemlélése és az ébren tartott vereségtudat egyértelműen csak a kormány jobboldali ellenzéke közében elfogadott, akár még radikálisabb megfogalmazásokban is. A kormánypárti politikusok nagy része és a "törzsközönség" elfogadja ugyan az Orbán - csoport alapvetően Horthyhoz visszanyúló politikáját, de külpolitikai - történetpolitikai gondolkodása ennek ellenére erősen eklektikus.Ebben segítségére van az is, hogy maga Orbán is mond időnként ezt is, azt is, amibe belekapaszkodhat, magát megnyugtathatja.Még vegyesebb és esetlegesebb a kép a tábor külsőbb köreiben. Ott vannak olyanok, akik közel állnak a jobboldali radikalizmushoz és szívesen hallják a revíziós felhangú, antikapitalista, nacionalista szövegeket. Van egy széles követő réteg, amelyik nem töpreng el a szónoklatok egyes kitételein, nem is veszi észre, hogy a sok mindennek hol van a valóságos súlypontja. És vannak azok, akiket zseníroz ez a korszerűtlen és szalonképtelen politizálás, de azzal nyugtatják magukat, hogy ez a vezér részéről nem több közönséges parasztfogásnál, amire taktikai okokból szükség van.

A központi politika okozta "kényelmetlenségek" nem pusztán elvi jellegűek. Aki a rendszer hívei közül külföldön van, netán ott vállal munkát, az pillanatok alatt rájön, hogy az itthon szokásossá vált szövegelés kint értetlenséget és idegenkedést vált ki. Esetleg számon kérik rajta mindazt, ami kedvezőtlent az országról hallanak - olvasnak. Nagyon kevesen reagálnak erre harcos hitvédőként , inkább áthangolódik a saját gondolkodásuk.Hasonló lehet a helyzet itthon is azokkal, akik olyan cégeknél dolgoznak, ahol más a politikai látásmód. Van aztán, akiben a kormány gazdaságpolitikája iránti remény és bizalom inog meg és ez a kételkedés terjed át a politika más területeire is. A sort lehetne folytatni. Egészen a határokon túli magyarokig, akik patrónusukat, reménycsillagukat látták az ellenzéki Orbánban. Nekik leginkább fogékonynak kellene lenni a vezér "nemzetpolitikai" konstrukciója iránt, de folyamatosan szembesülniük kell azzal, hogy ők csak engedelmes eszköznek kellenek, valódi törekvéseiken  az urak szenvtelenül keresztüllépnek.

A mai speciális magyar politikai árok tehát mély és abszolút. De erősen kötődik a jelenlegi kurzus hatalmi csúcsához. Az árok sorsa tehát erősen függ az ország jövőbeni sorsától. Ha egy nem a nemzeti különállásra alapító rendszer kerül hatalomra a mostani után, akkor a volt Tengelyhatalmakhoz érzelmileg erősen kötődőek azonnal körülhatárolt kisebbséggé zsugorodnak. A majdani, hosszabb távú gazdasági és politikai viszonyoktól függ, hogy a váltást követően a továbbiakban merre fog mozdulni a magyarok többségének politikai és érzelmi beállítottsága és mi lesz a markáns jobboldali kisebbség jövőbeni játéktere.Vagyis, hogy a jövőben miféle és milyen természetű árkok fogják jellemezni Magyarországot.