Noha az írás logikája rokonszenves, a kiindulópontul választott történelmi helyzet bemutatása szerintem téves. Számomra Bibó elemzése a mérvadó, aki így írt erről:
"Az 1918. évi összeomlás óriási perspektívákat nyitott meg Közép- és Kelet-Európa újjárendezése számára. A háborúvesztés elsöpörte mind a két nagy német dinasztiát, sőt mellékesen az oroszt is. Ebben a helyzetben páratlanul szerencsésen együtt volt minden szükséges ahhoz, hogy a német egység ügye végre dűlőre jusson, s Közép- és Kelet-Európa felborult és összezavart területi státusa visszakapja a maga épkézláb kereteit. Az 1918. évi békecsinálóknak az önrendelkezési elv formájában alkalmas elvi alapjuk volt Európa függő kérdéseinek az elintézésére, és meglehetősen tisztán állott előttük az a helyes felismerés, hogy Közép- és Kelet-Európában a vitás pontokon néprajzi határokat kell vonni… Egy ilyen béke kitűnő kúrája lett volna a porosz militarizmusnak és a német hatalomkultusznak, mert hiszen azt demonstrálta volna, hogy a német egység ügye nem hatalmi és katonai erőfeszítés kérdése. Páratlanul szerencsés kezdőakkordja lett volna ez a német demokratikus fejlődésnek...
Nem így történt. Hogy így történhessék, ahhoz az kellett volna, hogy a német demokrácia ésszerű békét tudjon kötni a nyugati demokráciákkal. A demokrácia történetében azonban először fordult elő, hogy Európa egyetemes politikai szerkezetét és területi státusát rendező békét úgyszólván kizárólag demokratikus apparátussal és módszerekkel kellett megkötni, s a demokrácia ennél az első kísérletnél megbukott. Ez volt a szakadék, melybe az európai emberiség 1918-ban belezuhant...
A versailles-i békeszerződés nem azért volt rossz, mert túl szigorú volt, vagy túl enyhe, hanem mert nem zárta le a kérdést, melyből az első világháború megszületett: a német politikai keret végleges megalakulásának kérdését. Nemcsak hogy nem zárta le, de még csak... a leghalványabban sem tette tudatossá, hogy mi az a kérdés, amit meg kell oldania. Szinte teljességgel hiányzott belőle az a minden eddigi békeszerződésen domináló tendencia, hogy valaminek a végére pontot tegyen. A demokratikus Európa elfelejtett valamit, amit a feudális Európa tudott: a békecsinálás művészetét.
A nemzetek érintkezésének 1789-ig és 1814-től 1914-ig a monarchia és az arisztokrácia voltak a... szervei. Az ő politikai kultúrájuk... hozta létre az európai diplomácia kifinomodott formáit... és az európai egyensúly rendszerének békeszervező technikáját, melyet Ferrero olyan mesterien írt le... Ehhez tartozott az indulat nélküli háború 18. századi felfogása, mely a háborút... politikai viták lebonyolítására alkalmas eszköznek tekintette, melyet... csupán addig a pontig kell folytatni, amíg az egyik fél hajlandó bizonyos fokig engedni a másiknak, akinek viszont nem szabad a hadiszerencse alakulása szerint tovább csigáznia eredeti igényeit...
A nemzetközi együttélésnek mindez a kultúrája szétesésnek indult abban a pillanatban, amint az új demokratikus nacionalizmus erői nagyobb erővel szóltak bele a külpolitikába... Indulatmentes háborút mindenekelőtt azért nem lehetett viselni, mert... nemcsak a háborúhoz fűződő érzelmi ítéletek váltak a tömegek ügyévé és jogaivá, hanem... a háborúban való részvétel is. A francia forradalom félelemben fogant végzetes öröksége, az általános védkötelezettség... Ez pedig a háború társadalmi hatásait radikálisan megváltoztatta... az uralkodók közötti háború népek közötti háborúvá válik... Az 1870–71-es évi francia–német háború volt az első, melyet a tömegek mindkét oldalról nemzeti és demokratikus érzelmekkel vívtak. A... francia nép azzal a tudattal harcolt, hogy a nemzeti terület invázióját kell elhárítania a Hohenzollern-zsarnoksággal szemben, a nemzeti egység lázában élő németek pedig azzal a tudattal harcoltak a franciák ellen, hogy III. Napóleon, illetőleg a helyébe lépett francia nép a német egységet mindenáron meg akarja akadályozni… A szenvedésnek és a félelemnek, gyűlöletnek és elégtétel-keresésnek azokban a hullámaiban, melyekkel az ilyenfajta háború önti el a lelkeket, mindjobban alámerült a monarchia és arisztokrácia hagyományos, indulatmentes békekötő technikája...
1918-ban... a világ szédülten támolygott a négyesztendei ember- és anyagháború rettenetes élménye után, melynek hatása minden emberi kalkulációt felborított, s az okok és okozatok értékelésében végzetesen összezavarta az emberek ítéletét... A félelemnek, értetlenségnek és irrealitásnak ebben az atmoszférájában mindenről szó volt, csak a józan békecsinálás európai hagyományairól s a megbillent európai egyensúly... helyreállításáról nem. Még a gondolat is abszurdumnak tűnt fel, hogy a „háborút okozó”, „militarista” Németország a vesztett háborúból területi gyarapodással kerüljön ki, hadseregét megtarthassa, és semmiféle „büntetést” ne kapjon.
Ehhez járult a párizsi békekonferencia rengeteg félszegsége, melyet a demokráciának a békekötés technikájában való teljes járatlansága okozott: a rettenetes papiros áradat... szerepe, a nyílt diplomácia hangzatos, de teljesen gyakorlatiatlan jelszavának zsenírozó hatása és az a rengeteg hipokrita formula, melyet véres verejtékkel izzadtak ki reális érdekek és naiv jelszavak áthidalására... Nem csoda, hogy a versailles-i békeszerződés... azzá a sárkányfogvetéssé lett, melyből az európai emberiség legszörnyűbb félelem szülte monstruma, a hitlerizmus kikelt...
Az a német demokratikus mozgalom, mely 1918-ig olyan nagyreményű íveléssel haladt a demokratikus és szocialista átalakulás irányában, 1918 után rettenetes törést szenvedett... a régi politikai tekintélyek összeomlása után a német demokratikus tényezőkből nem tudott új politikai tekintély kialakulni... Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni... hogy a weimari demokrácia béna volt, beteg és erőtlen. A versailles-i atmoszféra mindenekelőtt azt jelentette, hogy... a társadalmi átalakulás élményei helyébe tolakodott a versailles-i békeszerződés annál megrázóbb élménye, mely minden mértékben felüldemonstrálta a nyugati demokráciák szolidaritáshiányát az új német demokráciával szemben, és azt az emléket jelentette, hogy Németország ugyanakkor veszítette el európai tekintélyét és az európai nemzetek között bírt helyét, amikor demokráciává lett... Ezért részesítette előnyben az első kínálkozó alkalomkor Hindenburgot bármiféle demokratikus politikussal szemben, és ezért adta át magát olyan könnyen annak a romantikus őrültségnek, hogy egy zseniálisnak kikiáltott politikai vezetőtől várja minden bajának orvoslását..."
Nem így történt. Hogy így történhessék, ahhoz az kellett volna, hogy a német demokrácia ésszerű békét tudjon kötni a nyugati demokráciákkal. A demokrácia történetében azonban először fordult elő, hogy Európa egyetemes politikai szerkezetét és területi státusát rendező békét úgyszólván kizárólag demokratikus apparátussal és módszerekkel kellett megkötni, s a demokrácia ennél az első kísérletnél megbukott. Ez volt a szakadék, melybe az európai emberiség 1918-ban belezuhant...
A versailles-i békeszerződés nem azért volt rossz, mert túl szigorú volt, vagy túl enyhe, hanem mert nem zárta le a kérdést, melyből az első világháború megszületett: a német politikai keret végleges megalakulásának kérdését. Nemcsak hogy nem zárta le, de még csak... a leghalványabban sem tette tudatossá, hogy mi az a kérdés, amit meg kell oldania. Szinte teljességgel hiányzott belőle az a minden eddigi békeszerződésen domináló tendencia, hogy valaminek a végére pontot tegyen. A demokratikus Európa elfelejtett valamit, amit a feudális Európa tudott: a békecsinálás művészetét.
A nemzetek érintkezésének 1789-ig és 1814-től 1914-ig a monarchia és az arisztokrácia voltak a... szervei. Az ő politikai kultúrájuk... hozta létre az európai diplomácia kifinomodott formáit... és az európai egyensúly rendszerének békeszervező technikáját, melyet Ferrero olyan mesterien írt le... Ehhez tartozott az indulat nélküli háború 18. századi felfogása, mely a háborút... politikai viták lebonyolítására alkalmas eszköznek tekintette, melyet... csupán addig a pontig kell folytatni, amíg az egyik fél hajlandó bizonyos fokig engedni a másiknak, akinek viszont nem szabad a hadiszerencse alakulása szerint tovább csigáznia eredeti igényeit...
A nemzetközi együttélésnek mindez a kultúrája szétesésnek indult abban a pillanatban, amint az új demokratikus nacionalizmus erői nagyobb erővel szóltak bele a külpolitikába... Indulatmentes háborút mindenekelőtt azért nem lehetett viselni, mert... nemcsak a háborúhoz fűződő érzelmi ítéletek váltak a tömegek ügyévé és jogaivá, hanem... a háborúban való részvétel is. A francia forradalom félelemben fogant végzetes öröksége, az általános védkötelezettség... Ez pedig a háború társadalmi hatásait radikálisan megváltoztatta... az uralkodók közötti háború népek közötti háborúvá válik... Az 1870–71-es évi francia–német háború volt az első, melyet a tömegek mindkét oldalról nemzeti és demokratikus érzelmekkel vívtak. A... francia nép azzal a tudattal harcolt, hogy a nemzeti terület invázióját kell elhárítania a Hohenzollern-zsarnoksággal szemben, a nemzeti egység lázában élő németek pedig azzal a tudattal harcoltak a franciák ellen, hogy III. Napóleon, illetőleg a helyébe lépett francia nép a német egységet mindenáron meg akarja akadályozni… A szenvedésnek és a félelemnek, gyűlöletnek és elégtétel-keresésnek azokban a hullámaiban, melyekkel az ilyenfajta háború önti el a lelkeket, mindjobban alámerült a monarchia és arisztokrácia hagyományos, indulatmentes békekötő technikája...
1918-ban... a világ szédülten támolygott a négyesztendei ember- és anyagháború rettenetes élménye után, melynek hatása minden emberi kalkulációt felborított, s az okok és okozatok értékelésében végzetesen összezavarta az emberek ítéletét... A félelemnek, értetlenségnek és irrealitásnak ebben az atmoszférájában mindenről szó volt, csak a józan békecsinálás európai hagyományairól s a megbillent európai egyensúly... helyreállításáról nem. Még a gondolat is abszurdumnak tűnt fel, hogy a „háborút okozó”, „militarista” Németország a vesztett háborúból területi gyarapodással kerüljön ki, hadseregét megtarthassa, és semmiféle „büntetést” ne kapjon.
Ehhez járult a párizsi békekonferencia rengeteg félszegsége, melyet a demokráciának a békekötés technikájában való teljes járatlansága okozott: a rettenetes papiros áradat... szerepe, a nyílt diplomácia hangzatos, de teljesen gyakorlatiatlan jelszavának zsenírozó hatása és az a rengeteg hipokrita formula, melyet véres verejtékkel izzadtak ki reális érdekek és naiv jelszavak áthidalására... Nem csoda, hogy a versailles-i békeszerződés... azzá a sárkányfogvetéssé lett, melyből az európai emberiség legszörnyűbb félelem szülte monstruma, a hitlerizmus kikelt...
Az a német demokratikus mozgalom, mely 1918-ig olyan nagyreményű íveléssel haladt a demokratikus és szocialista átalakulás irányában, 1918 után rettenetes törést szenvedett... a régi politikai tekintélyek összeomlása után a német demokratikus tényezőkből nem tudott új politikai tekintély kialakulni... Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni... hogy a weimari demokrácia béna volt, beteg és erőtlen. A versailles-i atmoszféra mindenekelőtt azt jelentette, hogy... a társadalmi átalakulás élményei helyébe tolakodott a versailles-i békeszerződés annál megrázóbb élménye, mely minden mértékben felüldemonstrálta a nyugati demokráciák szolidaritáshiányát az új német demokráciával szemben, és azt az emléket jelentette, hogy Németország ugyanakkor veszítette el európai tekintélyét és az európai nemzetek között bírt helyét, amikor demokráciává lett... Ezért részesítette előnyben az első kínálkozó alkalomkor Hindenburgot bármiféle demokratikus politikussal szemben, és ezért adta át magát olyan könnyen annak a romantikus őrültségnek, hogy egy zseniálisnak kikiáltott politikai vezetőtől várja minden bajának orvoslását..."
(Az európai egyensúlyról és békéről)
De komoly kételyeim vannak a konklúziót illetően is. Mert az lehet, hogy a vagdalkozó rendcsinálás nem vezet célhoz, sőt rontja a helyzetet, de sajnos azt nem hihetem, hogy teszem azt militáns és agresszív iszlám államokkal lehet nem zéró összegű kooperatív játszmákat játszani.
Úgy gondolom, hogy a hagyományos történészi elemzés szempontjából Debreczeni (illetve Bíbó)elemzése plasztikusabb, meggyőzőbb. A magam részéről - lehet, hogy sikertelenül - egy más absztakciós szintről próbáltam a problémakötegre rátekinteni.Ebből a megközelítésból például a "militáns és agresszív iszlám államok" empírikusan nagyonis létező fogalma felbomlik különféle koncepciókra és erőcsoportokra, amelyeknek mai összerendeződése egyik nézőpontból valóság, amire másoknak reagálniok kell, másfelől viszont csak egy a lehetséges összerendeződések közül.
VálaszTörlés