Rendpárti állampolgár kaszárnyába kényszerítve

A Fideszre és a Jobbikra szavazók körében a rendpártiság többnyire vonzó jelszó volt. Hogy miért, annak sok oka van, így egy rövid írásban a kérdésnek nem is célszerű nekifutni. Ha viszont csak egy kicsit is belegondolunk, mit is jelentett a közbeszédben a rend, akkor valami olyasmihez jutunk, hogy az állam lépjen fel azok ellen a csoportok és jelenségek ellen, amelyek nekem nem tetszenek.Ez értelemszerűen azt jelentette, hogy a jogszűkítés, a statusquo felrúgása "mások" ellen irányul,  ezért annak durva eszközei sem keltettek komoly visszatetszést, pláne nem indulatokat a 2010-es jobbra szavazókban.

Fel lehet erre vetni, hogy egyes erőszakos kormányzati lépések, mint például a magánnyugdíjak konfiskálása éppúgy érintette a szavazók egyik, mint a másik csoportját. Igen, de nem nyúlt bele a napi életvitelbe. Hogy majd egyszer milyen nyugdíjat fogok kapni, az egy kicsit ködös dolog, kibír sokféle belemagyarázást. Ha e mellett rossz érzéseket kelt, ezek nem olyanok, amelyek valamiféle politikai újragondolást idéznének elő. A reményekben csalatkozás, a különféle életszínvonal - rontó intézkedések már igen, a leépítések, elbocsájtások még inkább. Ám ezek közül csak az elbocsájtás személyes, a többi személytelen. Ezért nem úgy érzem, hogy "ellenem" irányul. A politikai következmény persze így is meg volt a Fidesz szavazók lemorzsolódása formájában. A - közvéleménykutató nyelven fogalmazva - bizonytalanok közé átkerülés csalódást, frusztrációt jelent, de nem proteszt poziciót, hogy "ezeknél" mindenki jobb. Így ez nem manifesztálódott abban, hogy valamelyik másik pártot jelölte volna meg a közvéleménykutatások számos megkérdezettje, mint amelyikre szavazatát adná.

Az idő és a folyamat előrehaladtával nem csak a lakosságot, a választópolgárokat negatívan érintő, az életformájukat személytelen módon negatívan befolyásoló törvények és egyéb rendelkezések születtek - születnek. Ahogy sor kerül nagyobb rendszerek "átalakítására", az egyre többször ütközik pártállástól függetlenül is az egyéni érdekekbe és preferenciákba és hat ki negatívan a korábbi, megszokott életvitelre. Ez történt pl. a felsőoktatásban. Nagyobb ellenhatást azért nem váltott ki, mert a magasabb évfolyamú hallgatókat eddig nem érintette. A 2012-ben jelentkezetteknél a "védekező társadalomnak" még maradt mozgástere: nem hajlandó átkeresztelt tandíjat fizetni olyan felsőoktatásért, amely a jövőben nem ígér megtérülést, ha a magasabb státusú családok gyerekei nem vállalják a "röghözkötést", akkor a helyükre be lehet csúszni olyan, jobb híján választható államilag finanszírozott képzésbe, amibe korábban nem lehetett volna, ha túl sok formában nyesegetik a hazai továbbtanulás kedvező feltételeit, lehet külföldön is tanulni, ha a taníttatással járó terhek túl nagyok, akkor sok család kénytelen lemondani gyereke felsőfokú taníttatásáról és más életpályában gondolkodni stb. Az eredmény - többek között - már a statrnál így is az, hogy a hallgatók növekvő hányada nem lakik otthon a szüleivel, aminek sokféle következménye lesz, valamint, hogy a vidéki felsőoktatás nagyságrendileg visszaszorul.

Elsőéves összesen pár tízezer van - ezek reakciója a közhangulaton nem mérhető. A soronkövetkező "átalakítások" azonban a választópolgárok nagy tömegeinek napi életvitelét alapvetően érintik. A közigazgatás, a tömegközlekedés, az egészségügy és a közoktatás ilyen kérdés. S mindegyiknél a kaszárnya - logika érvényesül: központilag szabályozzák és igazgatják,  felülről neveznek ki mindenkit az irányító posztokra, apelláta és extravurst nincs. Ez egyszerre szolgál politikai és - vélt, vagy valóságos - költségmegtakarító célokat. Mennél szigorúbb és konzekvensebb lesz a választott konkrét megoldás, mennél kevesebb feszültségoldó kiskaput hagy meg, annál több személyes érdekbe és preferenciába ütközik. Ezáltal a "rendcsinálás" egyre több rendpártit sújt személyében  is. Ha ezenfelül az új rend rosszul van kitalálva és szabályozva, hiányzanak az anyagi és személyi feltételei is, akkor az állampolgár - beleértve a korábbi rendpártiakat is - ezt a korábbinál is nagyobb rendetlenségként fogja azonosítani.

Nincs értelme egyenként kibontani, hogy milyen "átalakítások" mekkora és hányféle sérelemmel fognak járni, mert világos és életszerű forgatókönyvek nem ismeretesek. Ráadásul a különféle sérelmek egyidejűsége alighanem felerősíti, nem pedig kioltja azt a percepciót, hogy ez az egész "ellenem" irányul. Ilyen közegben a korábban figyelemre nem méltatott korrupciós hírek és feltételezések is segítenek az adott hatalmat ellenségnek látni  Ha figyelembe vesszük, hogy a rendszerváltás óta eddig - egy kivételével - a passzívnak és közömbösnek mutatkozó választópolgárok még minden kormányt menesztettek, továbbá hozzátesszük a 2013-as év várható fejleményeit a lakosság életszínvonala tekintetében, akkor - még további drámai fejlemények nélkül is - csoda lenne, ha nem uralkodna el az általános proteszt - hangulat. Hogy a kétharmados parlamenti többség, az intézményes fékek nem léte és az elképesztő médiafölény ezzel a hangulattal szemben mennyit ér, az csak a gyakorlatban fog kiderülni.