Romney : kihívó szerencsésnek tűnő pozícióban

Ha valaki csak felületes ismeretekkel rendelkezik az USA valóságos viszonyairól, a két nagy párt belvilágáról   és az elnökválasztási kampány kulisszatitkairól, akkor is kialakulhat benne valamilyen kép az elnökjelöltek pozíciójáról a tévé - viták során. Ez független attól, hogy az adott vitában melyik jelölt szerepelt jobban, s attól is, hogy a választók melyikük érveinek adnak nagyobb hitelt.

A hivatalban lévő elnök pozíciója világos. Neki felelősséget kell vállalnia mindazért, ami kormányzása alatt történt és azon belül azért, amit ő tett. Szembesíthető továbbá az előző választási kampányban tett ígéreteivel is. Így a jövőre vonatkozó ígéreteinek ki kell állnia azt a "tesztet", hogy korábbi programja, illetve elnöki eredményei hitelesítik, vagy hiteltelenítik azokat.

A kihívó sincs "szabad" pozícióban: egy pártot képvisel annak múltjával és jelenével együtt. Az elnökjelöltek vitájában azonban a személyes adottságok kerülnek előtérbe, amelyben a saját múltjának kell - többek között - hitelesíteni vagy hitelteleníteni az általa mondottakat. Ebből a szempontból tűnik Romney pozíciója kedvezőnek. Alkalmasságát azzal tudja alátámasztani, hogy korábban az USA egy kis, speciális, de fontos államának kormányzója volt, tehát eddig nem csak beszélt, hanem a valóság is levizsgáztatta rátermettségét, sikeres, vagy sikertelen "első ember" voltát. Ugyanakkor az, hogy nem volt részese a korábbi republikánus elnöki csapatnak, elég nagy szabadságot biztosít számára, hogy olyan mértékig vállalja annak politikáját, illetve határolódjon el attól, amennyire jónak látja. Romney a vita során élt is ezzel a szabadsággal: meglehetősen határozottan utasította vissza azt, hogy Bush elnöki periódusáért, politikájáért Obama felelőssé tegye őt. E helyett lépten - nyomon kormányzói politikájára és ottani eredményeire hivatkozott.

A szerencsés pozíció természetesen semmire nem garancia. A vita nézői érezhetik úgy, hogy visszaélt ezzel a lehetőséggel. Sőt az is lehet, hogy a republikánus választók egy része határozottabb kiállást várt volna tőle Bush mellett, vagy a demokrata érzelműek nem adják ilyen könnyen Bush alatti tapasztalataik zárójelbe tevését. Még inkább lehetséges, hogy a nézők a vitában olyan tartalmi vagy stiláris momentumokat tartottak fontosnak, amelyek nem köthetőek a kihívó induló - pozíciójához. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a republikánusok részéről egy sikeresnek tartott volt kormányzó indítása alighanem bölcs döntés volt : nem kipróbálatlan újonc és viszonylag szabad keze van a kontinuitás - diszkontinuitás kényes kérdésének kezelésére a különféle lehetséges kampány - szituációk során.