2012. június 18., hétfő

Az európai szocialista pártok sorsa - francia tükörben

Az utóbbi évtizedben megszokottá vált temetni az európai szocialistákat. Kimerült úgymond a korábbi szociális bázisuk utánpótlása - a sorvadozó nagyipar volt munkásaira inkább a jobboldali radikalizmus tud vonzerőt gyakorolni. Elapadt az ideológiai muníciójuk is: a régi korszerűtlenné vált, az új a folyamatos prosperitás illúziójából táplálkozott, így virágzása rövid életű volt A politikusi rétegük beleszürkült a hagyományos bürokráciába, kevés kreatív, innovatív hajlamot mutat. Kihalt a szocialisták körül a tradicionális társadalmi háló, amelybe hosszú - hosszú évtizedekig be voltak ágyazva. Ezt hangoztatva a jobboldal önmagát ünnepelte, mint az európai politikai "történelem végének" abszolut győztesét, a baloldalon pedig valami látványos megújulást szorgalmaztak azok, akik nem akartak belenyugodni az elfogult halottkémek verdiktjébe.

A 2008-as válság felkészületlenül érte az európai establishmentet. Az USA- ból érkező pénzügyi válságra az életkori okokból nagyobb megrázkódtatásokhoz nem szokott kormányoknak (az üzleti körökkel több- kevesebb egyetértésben) sikerült olyan ad hoc válaszokat adni, amelyekkel a látványos összeomlást elkerülték, de a remélt fellendülés nem következett be. Kiderült: az európai konstrukció olyannyira a folyamatos növekedésre és az olcsó hitelre épült, hogy ezeknek az előfeltételeknek egyre többek által megértett végleges elmúlását komoly átalakulása nélkül nem élheti túl. Az elhúzódó válságperiódus lényegében megbuktatta a tagországokban még kormányon lévő szocialistákat, amelyek erősebben kötődtek a jóléti politikához, de mostanra már kikezdte a jobboldali kormányokba vetett bizalmat is.

Az elhúzódó válságperiódusban természetesen előkerültek a jobb-és baloldali radikálisok is. A jobboldali konjunktúra különösen a nacionalista - populista szélsőjobb előretörését hozta még korábban konszolidált országokban is egy-egy választáson. Leginkább a primitív idegenellenességet sikerült meglovagolniuk az önjelölt populista csodadoktoroknak. Tartós sikert azonban sehol se sikerült elérniük, hiszen palifogó szlogenjeikkel inkább protest- szavazatokat kaptak, mintsem egy jó új világ előhírnökeit ismerték volna fel bennük, az alkalmi sztárokban. Európa polgárai láthatólag inkább a régi, megbízhatónak tűnt Európa egy javított kiadását remélték és remélik, mintsem a még meglévő előnyeiket sutba vágva bizonytalan kalandba vetnék bele magukat. (Valójában ezt bizonyítja az első látásra ellentétes görög példa is. Túl friss a csalódás a megszorításokkal asszociált Paszokban. Mégis a kormányképtelenség rémétől hajtva a megismételt választásokon nem a demagógiájukból kissé visszavevő kalandorok, hanem a két, kormányzatban gyakorlott ősellenség kapott együtt többséget.)

Ilyen körülmények között kerül ismét csak előtérbe a politikai váltógazdaság, illetve határhelyzetben a nagykoalíció régi bevált eszköze. Változás kell - érezte, érzi a választó -, mert az éppen regnáló kormány sikertelen és belemerevedett a saját sémáiba és személyi konstrukcióiba. Ám a váltás legkisebb kockázatát egy olyan garnitúra jelenti, amelyik számára a kormányzás nem ismeretlen terep, amin akár napok alatt elhasalhat. A mai felgyorsult, a személyes kommunikációt előtérbe állító korszakban az is lényeges, hogy egy új kormányzat többé - kevésbé bejáratott részese legyen Európa és a világ erős embereit - asszonyait behálózó, egymással érintkező networköknek a politikától a gazdaságig, a médiától a fegyveres és titkosszolgálati erőkig, a celebektől a tradicionális magas kultúráig. Ezt ösztönösen érzik a választók is.Egy korábban megvert, sőt akár dúlt belső állapotokat mutató szocialista párt, ha képes tanulni a hibáiból, magát összekapva olyan csapattal és választási szövegekkel léphet színre és ígérhet új hangsúlyokat a politikában, hogy ezáltal  kézenfekvő váltópárt lehet a választók tömegei számára. Az újnak és a kipróbáltnak olyan mixét kínálhatja, amely a választónak megadja azt a jóérzést, hogy a változásra szavazott, de ugyanakkor nem hazardírozott mindennel, ami számára és gyerekei, unokái számára fontos lehet. Ezt a sémát a közeljövőben több, akár politikailag eltemetettnek tűnt európai szocialista párt is követheti.

Így célszerű magyarázni ugyanis a francia fejleményeket. Hollande megválasztását még lehetett a Sarkozy - ellenes proteszttel magyarázni. De a jó, meggyőző belépőjének hatására a francia választók csakhamar pártjának is abszolut többséggel honorálták a szocialisták által kínált alternatívát. Ezáltal egyszersmind  a többi, korábban erős európai szocialista párt is előtt ott a működőképes példa. Nem új világmagyarázat kell, nem valami sohanemvolt társadalmi kapcsolatrendszer. szükséges ehhez, mint a merész szocialista, vagy más baloldali útkeresők gondolták."Mindössze" kompetensnek tűnő csapat és hatásos politikai alternatíva.körvonala, valamint működő nemzetközi kapcsolatrendszer. Tévedés ne essék: egy győzelmet kormányon keserves, népszerűség - felőrlő aprómunka követ, amivel párhuzamosan kell jó javaslatokkal és okos kompromisszumokkal munkálkodni a nemzetközi porondon egy új, korszerű Európa kialakításában. Ennek során nem az számít, hogy ez a kormányzás jellegzetesen szocialista karakterű -e. Olyan kihívás ma a feladatokhoz felnőni akaró, ugyanakkor a mindenkori realitásokat figyelembe vevőkormányzás, ami erősen kockázatos, de aminek csak ennél rosszabb alternatívái vannak. Ebben a vállalkozásban helye van mindhárom hagyományos európai politikai család tehetséges és elkötelezett, együttműködésre kész képviselőinek.Ezek köréből aligha hiányozhatnak a nagymúltú és a múltban többször, több országban bizonyított európai szocialisták.S ha végülis az európai megújulás legalább részsikereket hoz, akkor az utókorra bízhatjuk annak megítélését, hogy  melyik régióban melyik politikai család képviselőinek volt ebben oroszlánrésze.

2 megjegyzés:

  1. Az elitek megkerülhetetlensége a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodni próbáló kormányzásban és a választók visszariadása attól, hogy a politikai hatalmat a szívük szerinti populista szöveget hangoztató sarlatánok kezébe adják - nem par exellence európai jelenség. Leg szembetűnőbb példája ennek az USA és az ott sokfelé népszerűségre vergődő "tea party" mozgalom és gondolkodásmód. A republikánusok mögött álló erős csoportok, amelyek alkalom adtán faltörő kosként használják is a sajátos világképpel rendelkező mozgalmárokat és politikusokat, visszariadtak attól, hogy egy ilyen valaki lehessen a nagy párt elnökjelöltje. Így bárkit is választanak ősszel elnöknek a jelenleg egyformán álló jelöltek közül, bárhogy alakuljon a szenátus és a kongresszus összetétele, nem kerülhet a hatalom a globális összefüggések megértését tündérmesékkel helyettesítő, amúgy nagy önbizalommal rendelkező fantaszták vagy veszélyes fundamentalisták kezébe.

    VálaszTörlés
  2. Az establishment ilyen-olyan irányzatai az olcsó pénz kibocsájtásával kihozták az euroatlanti országokat a konjunktúrális gödörből, de sajátos módon ez nem volt képes stabilizálni ezeknek az országoknak a politikai helyzetét. Nőtt a lakosság bizalmatlansága, az anti-establishment düh, hajlamosabbakká váltak nagy egójú fantasztákra és veszélyes fundamentalistákra adni a voksokat. Ma már több kellene az establishment-politikusoktól : radikális reformok és vonzó jövőkép.

    VálaszTörlés