2012. június 24., vasárnap

Forintárfolyam és köznyugalom

Tíz éve vált a forintárfolyam a magyar belpolitika egyik centrális kérdésévé. A Járai Zsigmond MNB elnök által forszírozott erős forint első sorban a Medgyessy - Gyurcsány kormányok számára jelentett ellenséges monetáris politikát. Lehetetlenné tette az állami kiadások egy részének diszkrét elinflálását, a magas forint - kamathitelek akadályai voltak a hazai beruházásoknak és ezáltal a gazdasági növekedésnek, az erős forint sujtotta az exportőröket és kedvezett az importnak, rontva a mérleget.Ezek kivédésére a panaszkodáson kívül a kormánynak sok eszköze nem volt. Gyakorlatilag ejtették az euroövezethez való gyors csatlakozás koncepcióját, a fejlesztéseknél egyre inkább az EU-támogatásokra hagyatkoztak, nőtt a költségvetési deficit és az államadósság. A lakosság körében ez eleinte azért nem keltett feszültséget, mert összefüggést véltek látni az állapotok és az euro közeles bevezetése között, devizahitelekkel oldották meg a hitelszűkét, amelyek visszafizetésénél már a magyar euroövezeti tagságban reménykedtek, amikor is bevételeik is euroban érkeznek majd.

Az MNB vezetése nem csupán az árfolyampolitikával csáklyázta meg a kormánypolitikát. Az egyik alelnök - szokatlan módon - a külföldet alarmírozta az infrastruktúra- fejlesztés költségeinek (nem magyar unikumot jelentő és már a korábbi Orbán kormány által is alkalmazott) költségvetésen kívül helyezése miatt. Ezáltal az amúgyis kezdettől túlzott deficit - eljárás alá helyezett kormány került szorongatott helyzetbe. Az EU a számla benyujtásának pillanatául a választási győzelme, újraválasztása utáni Gyurcsány kormánynak a magalakulása időszakát választotta. Ezáltal a hónapok múlva kötelezően benyújtandó konvergencia- programnak kellett drasztikus deficitcsökkentő, népszerűtlen lépéseket tenni. A megszorítások eleve sújtották a lakosság számos csoportját, de először nem a forintárfolyam gyengülésén keresztül. De nemsokára ez is bekövetkezett: a pénzpiacok a forintárfolyamban és az állampapírok hozam - felárában érvényesítettek a magyar államháztartás iránt bizalmatlanságukat.Mire már mutatkozhattak volna a 2006-os stabilizáció eredményei, beütött hozzánk is a 2008-as világválság. (A 2006 után folyó belpolitikai hideg polgárháború ismertetését ezúttal mellőzhetjük, jóllehet az mind a lakosság, mind a kormányzat gazdasági lépéseire is erősen kihatott.) Az újabb fenyegetést technikailag elhárította a gyors IMF-hitel felvétele, de a kormány politikai gyengesége miatt nem volt képes újabb kemény stabilizációra, a forint drámaian gyengült az eurohoz és a svájci frankhoz képest, amely a devizában eladósodott lakosságot hozta kritikus szituációba - a kormány a kezelhetetlen helyzetbe belebukott.

Helyére a korábbi parlamenti többség egy egyéves időtartamra, politikai ambíciókat nem tápláló a gazdaságra, elsősorban a külgazdaságra koncentráló mintegy szakértői kormányt állított. Ennek a kormánynak a következetessége, parlamenti támogatottságának szilárdsága és a külföld számára megbízható, kiszámítható politizálása a redukált feladatot eredményesen megoldotta: lényegesen erősödött a forint és lehetségessé vált a külső adósság piacokon felvett hitelekkel való fedezése. Mindennek ára - persze az előzményekkel együtt -a kormányt támogató pártok katasztrofális választási veresége lett 2010-ben.

Az új, kétharmados parlamenti támogatást élvező kormány érthető módon szabadulni akart azoktól a gazdaságpolitikai bilincsektől, amelyeket maga segített elődeire rakni. Először a költségvetési hiány elengedésében kereste a megoldást, de ebben a tekintetben az EU áttörhetetlen falába ütközött. Ezért politikusai a magyar csődveszély rémképének világgá kürtölésével gyengítették a forint árfolyamát, hogy némi levegőhöz jussanak. Azzal nem számoltak, hogy ez egyszersmind az állami hitelfinanszírozás költségeit is megemelik és amit nyernek a költségvetési hiány sajátos eszközökkel való leszorításán, azt elvesztik az államadósság növekedésén. Mellőzzük megint az Orbán kormány gazdaságpolitikai kalandozásának jellegzetes húzásait és állapodjunk meg abban, hogy a gazdasági szabadságharc 2011 végére egyértelműen megbukott, a forint gyengülése közvetlenül is aláásta a lakosság bizalmát a kormány kompetens volta iránt. Érződött a bukás szele, amikor az Orbán - csoport váratlan lépést tett: a korábban kipaterolt és anatéma alá helyezett IMF-hez fordult hitelért. A piacok azonnal kedvezően reagáltak erre, a nemzetközi szervezetek nem tudták, hogyan lépjenek válaszul erre az önfeladónak látszó lépésre, amit ellensúlyként a folyamatos kettős beszéd és a tárgyalási taktikázás kísért. A lakosság viszont a csökkenő forintárfolyam láttán elbizonytalanodott abban, hogy annyira inkompetens-e a kormány, hogy azonnal büntetnie kellene.Ma már tudjuk, hogy a "szabadságharcos" periódust a "pávatánc" periódus követte, ami a szerencsés európai és nagyvilágbeli gazdasági és politikai válságjelenségek koincidenciája miatt Orbán hatalmának túlélése szempontjából többé - kevésbé sikeresnek volt mondható.

Most egy újabb periódus kezdődött el. Főleg az európai politikának kell rövid idő alatt elhatározó változtatásokhoz eljutni, különben minden kontrolláló eszköz kicsúszik a kezéből. Orbán erre növelte a tétet: szándékosan kifecsegte eddigi politizálásának eszköztárát és határozottan kijelentette, hogy kormánya nem kér a tagállamok szuverenitását tovább korlátozó európai integrációból. Hazárd ez a játék, mert arra számít, hogy olyan pénzügyi káosz várható, amelyben  már nem önálló kérdés a forintárfolyam és egy gazdasági szükségállapot révén olyan kényszereszközök birtokába juthat, amelyek ellen rövid távon nincs védekezés. Ha viszont nem ez következik be, hanem a forint (esetleg néhány más pénznemmel együtt) válik a rendszer perifériáján az értékvesztés martalékává, akkor a közbizalom várható hirtelen zuhanása politikai rendszerét és a lenyúlásokra koncentráló gazdaságpolitikát egyidejűleg létében fenyegetheti. Egy ilyen helyzetben külföldről segítséget nem remélhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése