Engedtessék meg, hogy bonyolult fejtegetések helyett a posztmodernet a lehető legvulgárisabb értelemben használjam. Relativizmus, a nagy narratívák tagadása, az egymást kizáró kulturális elemek egymásmellettisége. Egyfajta eklektika. Megfelel a globalizmus általános előretörésének, mert elsimít egyébként nagyonis várható konfliktusokat. Szemmel látható azonban nagy fogyatékossága is: gyenge az immunrendszere.Ha mennek a dolgok, ez még előny is. De ha nem mennek?
A posztmodern okozta bizonytalan életérzés és a gyenge immunrendszer ingerlő csali a fundamentalizmusoknak. A premodern vallásiaknak is, a premodern törzsieknek - nemzetieknek is. Az individualizált tömegember könnyű prédának látszik a járványszerűen érkező fundamentalista mozgalmaknak , hiszen azok gyors megváltást ígérnek számára. A lelkekért harcba indulhatnak a szabadcsapat-szerű mozgékony kisegyházak és szélsőséges, a történelem romjaiba kapaszkodó politikai mozgalmak. De készülődhetnek történelmi revansra a korábbi világi pozícióikat elvesztett nagyegyházak is.
Így volt ez a felszínen sérthetetlennek látszó általános gazdasági prosperitás idején. Ezt akkoriban a látszat szerint nem ronthatta el a fundamentalista előretörés helyenkénti sikere. Sőt itt is, ott is voltak olyan erős gazdasági erőcsoportok, amelyeknek érdeke találkozott egy- egy fundamentalista csoport sikerével. Jött azonban a 2008-as pénzügyi válság, amelyről mára kiderült, hogy korántsem csak pénzügyi és korántsem egyszeri. Ez átrendezi a szellemi terepet is.
Az egyik oldalon a valamennyire is koordinált gazdasági - életformabeli világrend működtetése csakis az erősek közötti folyamatos konzultáció és kompromisszumkészség feltételei között lehetséges. Ha persze az ad hoc megállapodásokat be is tartják. Ha valami mégsem működik, szükséges az újabb megállapodás. Ennek a mozgó rendszernek nem lehetnek szilárd dogmái, mert azok úgy megkötnék az egyezkedők kezét, hogy soha se érhetnék utol az épp aktuális válságot. A kulturális alap pedig, amivel élhetővé válik egy ilyen, ad hoc megállapodásokkal állandóan korrigált világ, mi más lehetne, mint a posztmodern. A fundamentalisták elvi kompromisszumképtelenségükkel nem hogy nem illeszkednek egy ilyen világba, de evidens ellenségei annak.
A tömegember ilyen helyzetben a megélhetése Szküllája és a biztos fogódzó iránti fokozott igénye Karübdisze között vergődik. A fundamentalisták kísértése, hogy a nélkül, hogy képesek lennének a világ koordinációjára, beállnak-e rombolni az úgy - ahogy működőt, vagy visszavesznek ambiciózus terveikből. Mert a mai világrend önvédelmi - visszavágó ereje ugyan nem nulla, de nagyonis véges.Reménykedhetünk, hogy a nagy fundamentalista erők is egy működő világban akartak maguknak befolyást szerezni, nem pedig egy széthullóban, hanyatlóban.
Vajda Mihály írja:
VálaszTörlésBálint, tartalmilag egyetértek az írással. Kicsit talán hangsúlyosabbá kellene tenni, hogy mit is akarsz mondani: a posztmodern megfelelő keret a folyamatosan megújuló értelmezéseknek, jóllehet a "tömegek" számára ez csak újabb bizonytalanságokat szül. A kérdés tehát az, hogy menekülnek-e a fundamentalizmusok irányában vagy sem.
Hát igen, ez a probléma.Minthogy a létbizonytalanságot és a belső bizonytalanságot egyszerre élik meg, vagy ráhagyatkoznak az olyan, amilyen establishmentre, vagy lépremennek a fundamentalisták délibábjának. Azon is múlik a kimenetel, hogy a fundamentalisták, látván a világhelyzetet, visszavesznek-e a rámenősségükből, vagy éppen rátesznek pár lapáttal. Speciális a helyzet olyan országban, ahol az uralkodó politikai establishment a fundamentalista szerepét alakítja. Ott viszont a gazdaságpolitikájának sikeressége vagy kudarcossága a folyamatos szavahihetőségi teszt.
VálaszTörlés