Narancssárga riasztás

Mozgalmas hónapnak nézünk elébe. Akármi lesz is a megismételt görög választás kimenetele, az EU-nak mindenképpen újra kell fogalmaznia önmagát. Erre az első javaslat tegnap meg is érkezett Európa néhány "nagyágyújától". Ez azonban nyilvánvalóan csak egy sorozat első elemét próbálja kijelölni. Az euro, mint pénz és a hozzá tartozó szabályrendszer az a kulcspont, ami azonnali megerősítést kíván, különben olyan láncreakció indulhat meg, hogy utána már alig marad miről beszélni. Ennek a veszélynek még a sikeres elhárítása is olyan további, messzeható gazdasági és politikai átalakítást indít meg, amely - ha nem is azonnal - de szintén az idő erős szorításában kell végbemenjen ahhoz, hogy reménye legyen a tartós sikerre. Ha azonban nem csak az elitek önmagában sem könnyű egyezkedésére gondolunk, a megoldandó feladat még grandiózusabb. Elvégre egy magát demokratikusnak tételező Európa nem lehet folyamatosan annak kitéve, hogy a választópolgárait  a realitás rémképeivel alkalomról alkalomra megzsarolja és így legitimáljon nem népszerű, nem könnyen átlátható és a lakosságtól alkalmanként komoly áldozatokat követelő döntéseket mindenegyes országos vagy EP választáson. Öles léptekkel kellene ehhez felszámolni a sokat emlegetett demokratikus deficitet - különben a kontinens sarlatán populista demagógok áldozatául esik. Ez az eddigi politizálási stílussal nem elkerülhető.

Ha egyes kisebb jelentőségű EU tagországban ilyen politikus-csoport jut kormányra, láttuk - látjuk hogy az európai (és USA)vezető garnitúra milyen nehezen tudja elkoptatni ezeket, noha eddig legalább közben az általa megszokott vizeken navigált. Fokozódik azonban ez a nehézség ha közben nehezen kiszámítható viharos tengeren navigálnak a barátságtalan szelek és vízhullámok közepette egy nem ehhez tervezett régi, nagyjavításon sem átesett hajón.

Ezt a talán nehezen áttekinthető, Turnert és Delacroix-t felidéző metaforát könnyű értelmezni, ha az általános szintről a magyar kormány mai és várható lépéseire gondolunk. Orbán természetesen látja a közeledő vihart, sőt, kezdettől ennek bekövetkeztét vetíti előre - és erősen lebecsüli mind a közös "hajót", mind a vezető garnitúrát. Csak a lehetséges dolgok halmazában nem tud rendre  tájékozódni, amelyek "csendes" időben és viharban egyaránt érvényesek. Ez mindenekelőtt a tág értelembe vett gazdaságra és a szervezetek célorientált működtetésére vonatkozik, minthogy a rendkívüli helyzet pszichológiai vagy propagandát illető kezelésére még rá is találhat sikeres húzásokra. Most érzi, hogy a cselekvés lehetőségei és szükségessége Európában megnő: ezt explicit formában jelezte is a parlament ülésezésének meghosszabbítása kapcsán. Vagyis a helyzet félreismerésének veszélye nem abban várható, hogy késlekedik a reagálással. Éppen ellenkezőleg: az elhamarkodott, a körülményeket hibásan értékelő és saját lehetőségeit túlbecsülő akciók fenyegetik miatta az országot a viharos időkben. Meg az, hogy a neki küldött jelzéseket sem figyeli, illetve azokat negligálja. (Erre jó példa, hogy még a múlt hét közepén olyan törvényjavaslatot terjeszttetett elő a parlamentben az MNB jogállásával kapcsolatban, amely kizárja az IMF tárgyalások megkezdését. Ennek nyilvánvaló megüzenése, megtoldva azzal a fenyegetéssel, hogy ezt közhírré is teszik,-  csak a parlamenti döntés elhalasztásához vezetett, nem pedig a javaslat visszavonásához.)

A narancssárga riasztás legfeljebb bennünket, állampolgárokat figyelmeztet a várható veszélyekre. Tehetetlenségünkön azonban érdemben -sajnos- semmit sem változtat.