2012. június 1., péntek

Miért hagytak fel a kettős beszéddel?

Orbán politizálásának mindeddig egyik állandó eleme volt a kettős beszéd. Kormányra jutása óta ennek két főbb megnyilvánulási terepe volt: egy külpolitikai és egy belpolitikai. A külpolitikai lényege, hogy befelé szabadságharcot hirdetett a gyarmatosítók ellen, kifelé pedig igyekezett az EU és a NATO tagságunknak megfelelő képet mutatni: az igazán forszírozott kérdésekben engedett, verbálisan pedig időnként, és főleg a jövőre nézve tett lojális nyilatkozatokat. A belpolitikai kettős beszéd egyfelől a felelősséget viselő kormányerő képét akarta mutatni (alkalmanként  meghökkentő húzásokkal és "indokolásokkal") nonkonvencionálisan, Másfelől a "nemzetpolitikai" és a szimbolikus szférában folyamatos versenyben volt a Jobbikkal és más szélsőségesekkel az ilyen érzelmű választópolgárok lelkéért. A témákat és a provokációkat ebben mindig a szélsőjobb diktálta, a hatalom pedig némi habozással követte azokat.

Most fordulat állt be: Orbán és csapata cinikus nyíltsággal fedi fel valóságos kártyáit, sőt, be is vallja az eddigi kettős beszédet és annak indítékait. Látszólag sokat kockáztat ezzel, de vállalni látszik, hogy ez kerül, amibe kerül. Mi állhat ennek hátterében?

Feltehetőleg ismét csak külpolitikai és belpolitikai okokat kell keresnünk. A külpolitikában talán a nagy garral bedobott, majd azóta nem emlegetett "puccskísérlet" táján kell keresni a forrásvidéket. Orbán érzékelte, hogy a nyugati szövetséges hatalmi körök megelégelték a duplafenekű, megbízhatatlan, a brüsszeli politikától mindinkább divergáló politizálását és nem csak soktémájú kötelességszegési eljárásokat indítottak a kormány ellen, hanem feltehetőleg megfontolták, hogy a görög és az olasz kormányfő eltávolítása után az ő eltávolítását is kikényszerítsék. Orbán ezt a kísérletet a színfalak mögött elhárította, de felismerte, hogy a leggyengébb pontján, a deficit kérdésében ténylegesen változtatnia kell, különben ezen a ponton megtámadva belebukik a korábbi politikájába. Ezért a restrikció imitálása helyett az új adók kavalkádjával megtámadta a magyar adófizetőket.Ez egyben leszerelte a pénzügyi és gazdasági körök vele szembeni ingerültségét is. Manővere a felszínen sikeres volt: csökkent az EU politikai szorítása és egyelőre ejtették a kilátásba helyezett szankciót: az uniós támogatási pénzek egy részének visszatartását, mint közvetlen fenyegetést is. Orbán ezt győzelemként értékelte, ami a további álcázást feleslegessé teszi.Ugyancsak felbátorította, hogy az EU akut válságokkal néz szembe kiváltképp Görögországban, de más mediterrán euroövezeti országokban is, amely elvonja figyelmét Magyarországról. De nem pusztán figyelmét: Orbán szerint olyan válságba kerül pillanatok alatt, amelyben az orbáni Magyarország sorból való kilógása nem releváns kérdés. Annál is kevésbé, mert a "Merkozy" féle kemény restrikciós politika változása is küszöbön áll. A piacok is Európára figyelnek, nem Magyarországra.

A belpolitikai okot alighanem a Fidesz választói táborának leapadásában kell keresni. A kettős beszéd nem elégítette már ki az IMF megállapodást valóban váró realistább politikai és gazdasági köröket, de az érzelmi, szimbolikus politikát középpontba állító radikális jobboldaliakat sem, akiket a megszorító intézkedések ugyanúgy elérnek, mint az összes többi állampolgárt. Ezért az egyre karakteresebb jobboldali nyelvezet és akciósorozat mellett döntöttek. Ez egyben megnyitja az utat Orbán (képzelt) gazdasági "csodafegyveréhez", az MNB deviza - és aranytartalékaihoz is.

Számításuk rövid távon beválik, mert gyors repressziótól nem kell tartaniuk. A nemzetközi figyelem fókuszában - mint említettük -nem Magyarország áll sem Európán belül, sem a nagyvilágban, sem pedig a spekulációs pénzpiacokon. Itthon meg egy offenzív politizálással szemben két év tanulsága szerint a politikai ellenzéknek nincs hatásos ellenszere. Hosszabb távon azonban az ország semmiféle tényleges gondját nem oldja meg az egyértelmű kormányzati pozíció elfoglalása. Éppen ellenkezőleg: egyre inkább nő az orbáni hatalom rovásán szereplő tételek száma a világ minden részén csakúgy, mint itthon. A számlákat kíméletlenül be fogják nyújtani, amint erre lehetőség és figyelem adódik. Orbán szerint ez sohanapján lesz. Vagy ha mégsem, akkor - gondolja - majd idejében megint kitalál valamit és kisasszézik a kelepcéből. Annak kockázatát pedig, hogy egyszerre omlik a fejére az egész építménye (aminek bekövetkeztében szeretne nem hinni), politikai karakterét követve vállalja.

3 megjegyzés:

  1. Pedig ha valamit biztosra lehet venni, akkor az az, hogy a fejere (meg a mienkre) omlik.

    Csak mikor?

    Hihetetlenul szerencses csillagallas kellene mar ahhoz is, hogy 2014 elott ne kovetkezzen be katasztrofa.

    VálaszTörlés
  2. Én se tudom elképzelni, hogy 2014-ig ne következne be Magyarországon az igazság pillanata. Az európai integráció sorsával kapcsolatos döntések nem bírnak már ki ekkora halasztást. És bárhogy dőljön is el ez, Magyarország is döntési helyzetbe kerül.Az ország gazdasági és társadalmi adottságai és kormányzásának színvonala rövid távon se tesz lehetővé önállóskodó, voluntarista politikai vonalat.

    VálaszTörlés
  3. Az MNB kérdésben a majdnem teljes visszavonulás többféleképpen magyarázható. Vagy maga Orbán sem akarja teljesen elvágni az utat az IMF- tárgyalások megkezdése előtt,vagy a társai makacsolták meg magukat ebben a kérdésben, vagy pedig - ez a legvalószínűbb - azt állítja neki mindenki, hogy ha a piacok beárazzák, hogy márpedig IMF megállapodás nem lesz, az az árfolyam- és hozam- következményeivel megöli a magyar gazdaságot.

    VálaszTörlés